Öt perc. 300 másodperc. Rövid időnek tűnik, ha a buszra vagy a menzán a makarónira várunk. Végtelenül hosszú viszont egy kórházban, ahol ennyi idő alatt sorsok dőlnek el. Apró sorsok, újszülöttek, akik magatehetetlenül jöttek a világra az anyaméh jótékony biztonságából.

Öt perc alatt derül ki, hogy mindenhol rózsaszínű-e az újszülött bőre, tüsszent vagy felsír, mozgatja a végtagjait és normálisan lélegzik vagy nem. Amennyiben az első percben mért alacsony értékek az ötödik percre sem emelkednek vagy egyéb eltérést fedeznek fel az újszülöttön, úgy azonnal megindul az orvosi beavatkozás.

Az Apgar-tesztet az egész világ használja

Habár az alacsony érték nem feltétlenül jelent biztos problémát az újszülött későbbi fejlődésére vonatkozólag, a gyors és elvégezhető Apgar-teszt rendkívül nagy diagnosztikai segítség a szüléskor.

Pontosabban így néz ki az Apgar-teszt: az újszülött 5 fontos jellemzőjét figyeli, amelyekre az APGAR angol betűszóból következtethetnek: Appearance/megjelenés, bőrszín, Pulse/pulzus, szívfrekvencia, Grimace response/ reflexek, válaszreakciók, Activity/izomtónus, Respiration/légzésfrekvencia.

Minden jellemzőt a születés utáni első  és 5. percben 0 és 2 között. Ha minden rendben van, akkor a maximum pont 10. Amennyiben az Apgar-érték 9-10, az azt jelenti, hogy az első percben 9-es, az 5. percben 10-es Apgar-értéket mértek az újszülöttnél. Ha az első percben mért érték alacsony (5–7 közötti), amely nem emelkedik, akkor orvosi felügyeletre, monitorozásra, stb. szükség, 0–4 pont között pedig az újszülött intenzív terápiás ellátását kell azonnal kezdeni.

Egy ismert orvosi mondás szerint minden kórházban született babát először Virginia Apgar, az Apgar-teszt megalkotója szemén keresztül néznek meg.

1953-as bevezetése óta világszerte alkalmazzák az Apgar-pontszámokat, amellyel rengeteg újszülött életét megmentették.

Virginia Apgar azonban sokkal többet adott az orvostudománynak, mint néhány mérőszám.

Az Apgar-teszt elvégzése után az édesanyára marad, hogy megfejtse kisbabája visszajelzéseit. 

A gyerekgyógyászat úttörője már gyerekkorában is kitűnt 

Virginia Apgar a hegedűjével 1920-ban (Fotó: Wikimedia Commons)

„Őszintén szólva, hogy csinálja?” – tette fel a kérdést egyik tanára, utalva arra, hogy Apgar lényegében minden területen jeleskedett. A széleskörű érdeklődés részben valószínűleg az apai hobbikra vezethető vissza. A biztosítási ügynökként dolgozó, háromgyerekes férfi amatőr csillagász volt, és rádiózással, illetve zenéléssel is foglalkozott.

A legkisebb gyerek, az 1909. június 7-én született Virginia szivacsként szívta magába a tudást, legyen szó elméleti tárgyakról vagy sportról. Az iskolai zenekarban hegedűn játszott, szerepelt színdarabokban, és a tollát is bőszen forgatta az iskolaújságban.

Visszatekintve az életére, Apgar valószínűleg csak a főzésben nem remekelt, egyszer állítólag meg is jegyezte, hogy sajnos nem talált olyan férfit az életében, aki főzni tudna.

Férfiak dominálta világban kellett bizonyítania

Virginia Apgar mindenáron orvos akart lenni. Ebben az elhatározásában apja tudományos hobbijai mellett testvérei is szerepet játszottak: legidősebb bátyja elvesztése tuberkolózisban halt meg, másik másik testvére pedig krónikus gyerekkori betegséggel küzdött.

Apgar 1929-ben iratkozott be a Columbia Egyetem sebészeti tanszékére, ahol négy év múlva évfolyam negyedikként végezte el tanulmányait. Vele együtt csupán tíz lány vett részt a képzésben.

Sebészi álmai azonban szétfoszlottak, miután a tanszékvezető eltanácsolta a szikétől. Döntésében közrejátszottak tapasztalatai a korábbi női rezidensekkel, és úgy vélte, hogy Apgar nehezen jutna munkához.

Helyette jó érzékkel aneszteziológiai továbbképzést javasolt neki, mivel felismerte, hogy az akkoriban meglehetősen gazdátlan terület előtt óriási jövő állt. Apgar túlszárnyalta mentora reményeit: képzése után nem csupán az egyetem aneszteziológiai osztályának az igazgatója lett, hanem elismert oktató is.

Ijesztő gyakorlatok, drámai számok

Virginia Apgar egy ifjú pácienssel 1966-ban (Fotó: Wikimedia Commons)

„Ha rajtam múlik, senki nem fogja abbahagyni a légzést” – mondta egyszer Virginia Apgar, aki központi kérdésnek tartotta a csecsemőhalandóság felszámolását. Elszántságát mi sem bizonyította jobban, mint hogy zsebkést és gumicsövet is magánál tartott arra az esetre, ha valakinek sürgősségi légútbiztosításra lenne szüksége.

A harmincas években kirívóan magas volt a csecsemőhalandóság az Egyesült Államokban Európához képest. Apgarnak már az aneszteziológiai képzése során feltűnt, hogy a szülést követő időszakban milyen kevés figyelem irányul az újszülöttekre.

Úgy vélte, hogy indokolatlanul sok csecsemő szenved oxigénhiányból fakadó sérüléseket, mert nem figyeltek eléggé a légutakra. Az újszülöttek újraélesztése meglehetősen gyerekcipőben járt ebben a korszakban, különböző bizarr gyakorlatokra derült fényt ennek kapcsán.

Próbálkoztak például váltakozó hideg-meleg vízbe való merítéssel, végbél tágítással vagy oxigén gyomorba való befújásával.

Apgar azt is megfigyelte, hogy az akkortájt használt érzéstelenítő szerek átjutnak a placentán, és rossz hatással vannak a babárs.

Apgar ötletei, megjegyzései forradalminak számítottak abban az időben, és az igazi áttörés, az Apgar-teszt se váratott magára sokáig. 1949-ben egy kávé mellett, egy fecnire írta fel, hogy milyen kategóriák mentén lehetne osztályozni az újszülötteket. 1953-ban publikálta a módszerét, amely a kezdeti kételyek ellenére világhírnevet szerzett neki.

Számos tanulmány igazolta az Apgar-teszt sikerét, ami a csecsemőhalandóság felszámolásában és az újszülöttek újraélesztésében kulcsfontosságú előrejelző eszközzé vált.

Újszülöttek, hegedű és műlegyes horgászat

Karrierje második felében is annak szentelte minden idejét, energiáját, hogy az orvostudomány minden részletre kiterjedően tisztában legyen az újszülöttek körüli problémákkal, igényekkel.

Vizsgálta az anyák betegségeit, a fejlődési rendellenességeket, miközben újabb tanulmányokat végzett el. A csecsemőparalízissel foglalkozó nemzeti alapítvány vezetői posztot is felajánlott számára. Pozíciója részeként kiemelt fontosságot tulajdonított a felvilágosításnak, ezért rendszeresen szerepelt híradókban és különböző műsorokban, továbbá számos könyvet írt a kismamák részére.

Mozgalmas karrierje ellenére Virginia Apgar mindig talált időt arra, hogy valamelyik hobbijával foglalkozzon. Élete végéig rajongott a zenéért, beállt amatőr zenekarokba játszani, sőt készített két hegedűt is. Lelkes kertész volt, bélyeggyűjtő, emellett golfozott, repült, és a műlegyes horgászatot is kedvelte.

Saját családot ugyan nem hagyott hátra (1974 augusztusában, 65 éves korában halt meg májcirrózis miatt), díjai, kitüntetései és munkássága révén azonban végleg beírta magát az orvostudomány panteonjába. A korszak és a társadalom elvárásait leküzdve valósította meg álmait, miközben mindenki számára kiderült, hogy a születés utáni első percek sorsdöntőek.

Az Apgar-teszt csupán az egyik, amit egy nőnek köszönhetünk. 

Kiemelt kép: Virginia Apgar 1973-ban – Fotó: Bettmann/Getty Images

Szeretnél találkozni a Nők Lapja újságíróival és szakértőivel? Szeretettel várunk a Példakép Díj átadóján! Jegyek már kaphatók!