A Jóbarátok című sorozat rajongói bizonyára emlékeznek arra az epizódra, amikor Phoebe Buffay (ejtsd: Büfé) már jócskán felnőtt korában szembesül azzal, hogy az őt egész gyerekkorában körülvevő, nagymamája által lakásban kitett képek keretében lévő fotók, valójában nem az ő családját, apukáját ábrázolják. Mi több a lemásolhatatlanul híres családi sütemény recept sem egy francia rokon, Neseli Cocou kísérletezéseinek eredménye, hanem valójában a Nestlé kakaós doboz hátoldaláról származik.

Amíg az igazságot Phoebe barátai bizonyítgatják, ő maga váltig állítja, hogy a saját elgondolása a helyes, hiszen a nagymamájától egész életében ezt hallotta. Keserédesen, szinte már kínosan mulattató pillanatok ezek, de legyünk őszinték, melyikünk életében nem fordult elő hasonló?

Evidensnek vett tények, emlékek, helyzetek szófordulatok, amikről szentül meg voltunk győződve, hogy az úgy helyes, ahogy mi ismerjük. Nemrég magam is egy ehhez hasonló szituációt éltem át.

Lisa Kudrow mint Phoebe Buffay, Audra Lindley mint Frances a Jóbarátok említett epizódjából (Fotó: Alice S. Hall/NBCU Photo Bank/NBCUniversal via Getty Images)

Egy családi szleng

Az egész A máltai sólyommal kezdődött. Az 1941-es, kultikus film noirban Humphrey Bogart egy nyomozó alakít, akihez a történet elején betoppan egy ártatlannak tűnő hölgy, segítséget kérve a testvére megtalálásában. A szálak persze ennél sokkal bonyolultabbak, és kiderül, hogy valójában egy drágakövekkel kirakott értékes szobrot – a máltai sólymot – keresi minden szereplő. Korának szépségideálja szerint a hölgy persze a femme fatale, aki nagyjából dróton rángat minden férfi szereplőt. A számomra végtelenül antiszimpatikus karakter Brigid O’Shaughnessy kisasszony.

A férjemmel mindketten filmes szakirányon végeztük a főiskolát, így szívesen tárgyaljuk ki menetközben a látottakat. Megjegyeztem, hogy milyen találó a magyar fordítás, hiszen még a neve is beszélő „osoneszi”. A férjem nagy kérdőjelekkel a szemében nézett rám. Magyaráztam neki: tudod, osoneszi, milyen kis sunyiskodó… Csodálkoztam, hogy nem ismeri a kifejezést. Váltig állítottam neki, hogy mi rendszeresen használtuk gyerekkoromban, biztosan csak az ő szótárából maradt ki.

Ekkor már kezdett egy kicsit a morcos lenni, mert azon túl, hogy szerinte a gyerekkori szókincskészletét méltattam, ráadásul egy világhírű klasszikus filmre szóltam be. Miközben én azt gondoltam, hogy csupán egy olyan magyarosításról van szó, minthogy Jules Vernéből Verne Gyula lett, vagy létezik Hakapeszi (ha-kap-eszi) maki is.

Csak lazán…

Esküszöm, minden rossz szándék nélkül, de annál értetlenebbül álltam a szituáció előtt, ezért előkaptam a mobilom, és bepötyögtem a keresőbe. Ekkor ért a hideg zuhany. Idejét sem tudom, mikor sikerült olyan kifejezést beírnom Google-ba, ami mindösszesen 8 darab találatot eredményezett. Ráadásul egyiknek sem volt köze ahhoz, amit kerestem. Gyerekkorom emlékeinek kártyavára megbillent. Végső kétségbeesésemben az éjszaka közepén

ráírtam messengeren édesanyámra, ő hogy emlékszik, honnan ered az osoneszi kifejezés, és mi mire használtuk a családban?!

Ahogy túráztattam az agyamat, halványan derengeni kezdett, hogy többek közt az öcsémre használtuk Mikulás környékén, amikor kicsiként szeretett csendben lopózni és egyszerre felfalni az összes ajándék csokit. Oson-eszi. Volt mit emésztenem a hallottakon.

Másnap reggelre megszelídült bennem annyira a szégyenérzet, hogy elnézést tudtam kérni a férjemtől, és mosolyogni tudtam a történteken.

Ezt a történetet pedig azért osztottam meg, hogy Brené Brown módszerével élve felvállaljam a sebezhetőséget. Ugyanis az elmúlt hetekben azt tapasztaltam, minél többeknek meséltem ezt a kínosan vicces sztorit, annál inkább beigazolódik: szinte mindenkinek volt hasonló tapasztalása. A jó hír tehát, nem vagyunk egyedül a csalóka emlékeink bűvöletében sem.

A Nyitott szemmel-sorozat előző cikkeit itt olvashatod.

Kiemelt kép: Canva / Nők Lapja, fotó: Nánási Pál