Van egy mém barátnőm. Igazából egy nagyon jó barátnőm húga, akivel ritkán szoktam találkozni, olyankor is általában csak hülyeségeken röhögünk, viszont napi szinten küldözgetünk egymásnak mémeket. A mém barátság úgy kezdődött, hogy egy közös ismerősünk posztolt egy képet a kislányáról és a kutyájukról. A kutya fején egy pompom pihent, a képaláírás pedig egy idézet volt a kislánytól: „felrakom rád a hajadat”.
Miután ezen kiszórakoztuk magunkat, rászoktunk, hogy minden olyan mémet elküldünk egymásnak, amelyben egy gyerek felrak valamit egy kutya vagy macska fejére (úgy tűnik, világszerte slágertéma). Aztán – mivel egyidősek a gyerekeink – anyaságunkban is többféle kapcsolódási pont van, úgyhogy az ezekről szóló mémeket (még nagyobb slágertéma) is lelkesen küldözgetjük.
Ha néha rossz kedvem van, csak ránézek erre az Instagram-levelezésre, és szemezgetek a rengeteg mémből, amiket az évek alatt elküldtünk egymásnak, és még mindig nevetek rajtuk.
Bevallom, én imádom őket. Úgy gondolom, a mémeknek is van prémium szintje, ahol a helyzetkomikum egészen kifinomult humorral és intellektussal találkozik, és a legmagasabb szintű instant szórakoztatást nyújtja.
Nem kellenek szavak
Év elején elterjedt az interneten egy videó, amelyben egy középkorú testvérpárt láthatunk, akik kizárják magukat egy nyaralóból, ezért az egyik bemászik az ablakon, és amikor fejjel lefelé van, kibuggyannak a mellei a ruhából, amit végignéz a testvére az ablak túloldaláról és majdnem bepisil a röhögéstől. A felvétel tökéletes mém alapanyag: nagyon vicces, szerethető, lehet vele azonosulni, bármerre tovább lehet vinni, több ponton lehet csatlakozni hozzá. Egy valamit viszont felesleges vele csinálni, válaszokat keresni benne.
Biztos sokan látták az említett videót, és azt is, hogy a videó elterjedése után behívták a két testvért egy népszerű reggeli műsorba. Ahol aztán valójában nem volt miről beszélgetni, hiszen a videó többet mond ezer szónál, és a keletkezéstörténete már semmit nem tett hozzá.
Szerintem a mémek egyik legnagyobb varázsa, hogy homály fedi őket.
Nem tudjuk, kik a szereplők és milyen élethelyzetben született a video vagy a kép, és ennek valójában nincs is jelentősége.
Néha, nagyon ritkán, belefutok egy olyan mémbe, amit elküldök az apukámnak. Róla most csak annyit, hogy múltkor bosszankodott, hogy nem adta oda londoni utam előtt a spirálfűzésű térképet (ezek az ő szavai, nem az enyémek), valamint 15 éves unokájának angol értelmező kéziszótárt ajándékozott szülinapjára, amit még a múlt évezredben adtak ki. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a lány, aki a Netflixről és a YouTube-ról tanult meg angolul, örült a szótárnak, ugyanis szereti a „vintidzs” dolgokat.) Szóval apukámnak, ebben a letűnt korban élő embernek nemrég elküldtem azt a mémet, amin egy vízimentőt láthatunk egy versenymedence szélén, és a szöveg hozzá valami olyasmi, hogy „ha érezted már magad haszontalannak, gondolj a vízimentőre, aki olimpiai úszóversenyeken dolgozik”.
Azt gondoltam, ez még neki is tetszeni fog. De ő nem értette, mi ez. De ezt ki fotózta? Ki küldte? Honnan van meg neked? Ilyeneket kérdezett, én pedig csak álltam kukám, hiszen fogalmam sincs. Ez egy mém és kész. De mi az a mém, erősködött tovább, úgyhogy kínomban valami olyasmit mondtam, hogy az egy ilyen internetes baromság, amivel sokan azonosulnak és össze-vissza küldözgetik.
Egy népszerű mém akár egy nap alatt is eljuthat több millió emberhez (Fotó: Getty Images)
Nem voltam valami tudományos, úgyhogy később rákerestem a pontos definícióra, ami úgy szól, hogy „jellemzően humoros jellegű kép, videó, szövegrész stb., amelyet az internetezők gyorsan másolnak és terjesztenek, gyakran kis eltérésekkel.” Aztán még gondolkodtam egy kicsit, és azzal egészítettem ki, hogy a mém egy kiragadott pillanat a valóságból, amihez hozzákapcsolódik valami képzettársítás, amivel nagy tömegek tudnak azonosulni, és ami aztán
önálló életre kel, számtalan variációja születik és széles körben elterjed. Esküszöm, mint régen a népdalok vagy népmesék.
Régebbi, mint az internet
Bármilyen hihetetlen, de a mémek nem az internettel kezdődtek. Egyes nyelvészek szerint az emberek évszázadok óta használnak mémeket a kommunikációjukban. Bár az első mémet nehéz lenne azonosítani, a kifejezést Richard Dawkins brit evolúcióbiológus vezette be 1976-ban megjelent Az önző gén című könyvében. Az ő eredeti felfogásában a mém a fonéma analógja, azaz a hang legkisebb egysége a beszédben,míg Kirby Conrod, a Swarthmore nyelvészprofesszora a morfémával, azaz a szó legkisebb alapegységével hozta összefüggésbe.
„A mém tulajdonképpen egy önmagát ismétlő infomációcsomó, olyasmi, mint barátok között egy bennfentes tréfa vagy egy reklámzene, ami húsz éve a fejünkben cseng – mondja a professzor a New York Times mémtörténeti cikkében. – Ez az információcsomó, a vicc vagy a zene önmagát reprodukálja, mert mi, emberek szeretünk megosztani és ismételni dolgokat. Amikor megismételjük a viccet vagy eldúdoljuk a reklámzenét, akkor a mém önmagát reprodukálja. Az emberek mindaddig használnak mémeket a kommunikációhoz, amíg bármilyen szimbolikus rendszert használnak.” A. Andrew Price, a memes.com tartalomért felelős vezetője szerint Richard Dawkins megtalálta a kifejezést valamire, ami mindig is létezett.
„A mém egy ötlet, amely áthasítja a köztudatot” – mondja.
Kapocs a világok között
Idén az Instagram felbérelte Saint Hoaxot mint első mém tudósítóját, hogy közvetítse a Met-gálát, tudva, hogy érdekes, kulturális szempontból releváns tartalom fog származni az eseményből, amely villámgyorsan terjed majd a közösségi platformokon.
„A mémek alapvetően szerkesztői rajzfilmek az internetes korszak számára, erejük az átadhatóságban és a kultúrákon átívelő egyedi képességekben rejlik” – nyilatkozta Saint Hoax. Mielőtt a kedves olvasó megnyitná a Google-t, nyugi, én már utánanéztem, és Saint Hoax egy szíriai művész és társadalom-politikai aktivista.
Napjainkban mindenki az elmagányosodást tartja az egyik legnagyobb társadalmi problémának, talán pont ez az egyik oka a mémek népszerűségének. Ezek ugyanis kapcsolatot teremtenek olyanok között is, akik akár semmilyen más kapcsolatot nem tartanak, valamint erősítik az online közösség érzését is. „A mémek a humoron keresztül összehozzák az embereket, és katalizátorként működhetnek a társadalmi vagy politikai kommentárok létrehozásában” – nyilatkozta Kit Chilvers, a több mint 80 millió követővel rendelkező közösségi média fiókgyűjtemény, a Pubity Group vezérigazgatója és alapítója.
Nekem személyes meggyőződésem, hogy a mémek enyhítik azt a magányt, amibe az internet taszított bennünket.
Hiszen legnagyobb erejük abban rejlik, hogy meg lehet őket osztani. És amikor megosztjuk őket egy olyan valakivel, akiről tudjuk, imádni fogja, és ő még vissza is válaszol, máris kevésbé magányos tevékenység az, amibe valószínűleg sokan napi szinten belecsúszunk. Ez pedig a vég nélküli görgetés, aminek nem sok értelme van, sok időt vesz el és lelkiismeret-furdalást okoz. De ha legalább röhögünk közben, akkor valamit mégiscsak ad. Nekünk pedig csak egy dolgunk marad: megosztani ezt.
Így lett az Oscar-díjas Cillian Murphy unott arcából nagyon vicces mém.
Kimelt kép: Getty Images
