Liz Weir, a 73 éves mozgáskorlátozott írónő egy irodalmi találkozóra tartott, jegye az EasyJet Belfastból Edinburgh-ba tartó járatára szólt. A beszállásig minden rendben ment: időben érkezett a reptérre, becsekkolt, feladta csomagjait. Előírás szerint a reptéri személyzet a különleges reptéri segítséget igénylő írónőt kerekesszékkel el is vitte repülőgéphez, ahol két hasonlóan mozgáskorlátozott utassal várta, hogy a többi utas beszállása után felvigyék őket is a gépre.
A három kerekesszékes utas azonban a legnagyobb megdöbbenéssel nézte, hogy a miután rajtuk kívül mindenki beszállt a gépbe, az utaskísérők bezárták az ajtókat, és a lépcsőket is elgurították. Hiába integettek, kiabáltak a pilótának, ő csak rájuk nézett és a fejét rázta. Az eset nem pusztán felháborító és megalázó, hanem diszkriminatív. Liz csomagja ugyan a repülőn volt, de ő maga nem ért oda a felolvasó rendezvényre, amire hivatalos lett volna.
A kínos incidens miatt bocsánatkérésre kényszerült az EasyJet fapados légitársaság. Az írónő kártérítést és méltó magyarázatot vár.
Trying again on a flight leaving at 8 50. It’s bad enough when a bus leaves you at the stop but when a jet leaves you on the tarmac….how often do people say “they won’t go without us!” Except they did! @easyJet_press @easyJet pic.twitter.com/aspWjKiCCh
— Liz Weir (@LizTellsStories) June 21, 2024
„Szeretnék beszélni a pilótával is, aki lenézett ránk, látott minket integetni és kiabálni, de úgy döntött, hogy inkább ott hagy minket, és elrepül”– mesélte a Belfast Telegraph-nak.
Menni vagy maradni?
Nem egy reptéri kalandról tudnék hosszasan mesélni, törték már össze aktív kerekesszékét be vagy kirakodás közben barátaimnak és nekem is. Volt, hogy az utas már fent ült a gépen, az elektromos, akkumulátoros kerekesszékét végül mégsem tették fel, de olyat először hallok, hogy a csomag repül a kerekesszékes utas (minden magyarázat nélkül) marad. A vakáció, nagyobb utazás tervezése, így is komoly szervezést igényel.
Amióta négytagúvá bővült a kis családunk, kétszer volt alkalmunk belföldön elmenni nyaralni. Ezt az összesen egy hetet fél éven belül hoztuk össze. Nyolc év alatt ez nem sok, bár tudom, van, akinek ennyi sem jut egész életében. Ami azt illeti, ebben az extrém hőségben nincs sok kedvünk mászkálni, csak akkor mozdulunk ki, ha nagyon muszáj, és lehetőség szerint az árnyékos részeken közlekedünk, mint a vámpírok a Hotel Transylvaniában… A kerekesszék a tűző napon hamar fel tud forrósodni, ami tekeréskor kifejezetten kellemetlen. Szóval jó ideje marad divatos kifejezéssel a „staycation”, vagyis az otthoni vakáció.
Egy kicsit ki akartam kapcsolódni a jelenből és visszaugrottam az időben úgy száz évet, ahogy nemrég megnéztem a Durrellék című sorozatot. A sztori igaz történeten alapul: egy apa nélküli, angol családról szól, akik a II. világháború előtt elutaznak és négy évig Korfu szigetén élnek. Az egyik részben a legidősebb testvér egy kisebb fajta műtéten esik át, és egy időre kerekesszékbe kerül. Néztem ezt a filmet a korabeli autentikus kellékekkel és elmosolyodtam Larry kerekesszékén, mert itt az első kerék az, ami nagy és a hátsó kerék kicsi. Habár már van rajta hajtókarika, szerintem azért nagyon mókásan néz ki, és örülök, hogy nekem nem ilyennel kell lavíroznom.
Négy kerék másképp
Ennek ellenére utánanéztem, – mert kíváncsi voltam – a kerekesszék történetének és kiderült, hogy már az ókori Kínában, a hatodik században is volt kerekesszék, pontosabban tolószék, mert arról még hiányzott a hajtókarika, de ugyanígy az első kerék volt nagy és a hátsó kerék kicsi. Európában II. Fülöp spanyol királynak már állítható fej- és lábtámaszos széke volt, Stephan Farfler, órás pedig 1655-ben építette meg az első olyan széket, amit már a benne ülő tudott hajtani.
Ugyanakkor, ha megnézzük Franklin D. Roosevelt amerikai elnök szobrát, még neki is olyan kerekesszéke volt, amelyen az első kerék nagy. Egyébként 1932-ben Herbert Everest (kicsit ironikus gerincsérültként ezzel a névvel) és barátja Harry Jennings építették az első könnyen összecsukható kerekesszéket, amit aztán szabadalmaztattak, céget alapítottak és tömeggyártásba kezdtek.
De vajon mikor cserélt helyet a nagy és a kis kerék? Sajnos erre nem találtam választ. A filmre visszatérve, ha a széket nem is, de a napfényt, a tengert és a szabadságot, azért most kicsit irigylem a sráctól…
A Nyitott szemmel-sorozat előző cikkeit itt olvashatod.
Kiemelt kép: Canva / Nők Lapja, fotó: Nánási Pál
