A kutya a gazdájához, a macska a lakóhelyéhez ragaszkodik. Ezt a régi mondást örökérvényű igazságként kezeljük, pedig nem igaz. A macskák is tudnak ragaszkodni, szeretettel viszonyulni gazdájukhoz, és igenis követik őt, amerre csak megy. Ott ülnek az ágyán, ha beteg, siratják, ha elutazott, és örömmel várják őt haza minden nap a munkából.

No de akkor mégis miért hiszik azt az emberek, hogy a macskák közönyös, önző lények? Azért, mert nem ugranak parancsszóra? Mert van önálló életük, és a gazditól függetlenül hoznak döntéseket? Vagy egyszerűen csak kialakult egy tévhit, és gondolkodás nélkül azt alkalmazzuk?

A macska még a tudósok szerint is hűséges

Az Oregoni Állami Egyetem kutatói megvizsgálták a kérdést, és kiderítették, hogy a gyerekekhez és a kutyákhoz hasonlóan a macskák is érzelmi kötődést alakítanak ki gazdáikkal. Olyannyira, hogy a kedvenc emberük segít nekik abban, hogy biztonságban érezzék magukat. Ha pedig nélkülözniük kell a társaságát,

megszeppennek, és végül kétségbeesnek.

Dr. Kristyn Vitale, a tanulmány vezető szerzője elmondta, hogy a bizonytalan macskák valószínűleg elszaladnak és elbújnak, vagy távolságtartónak tűnnek, de ez nem jelenti, azt, hogy ne kötődnének. A macskák többsége a gazdáját használja biztonságforrásként, és hozzá fordul stressz esetén. Azaz legközelebb, amikor a macska hajnali ötkor félórás nyávogókoncertet ad, pedig megetettük, kialmoztuk, megitattuk, akkor lehet, hogy a babákhoz hasonlóan csak vigasztalásra, törődésre vagy játékra vár, méghozzá tőlünk.

A macska hűségét, szeretetét gyakran dörgölőzéssel fejezi ki (Kép: Getty Images)

A macska és a gyerek közti hasonlóságok

Sokkal jobban megértjük macskánk kötődését, ha nem a kutyához mint etalonhoz hasonlítgatjuk, hanem inkább a szülő-gyerek kapcsolatot vesszük alapul. A biztonságosan kötődő gyerek, ahogy egyre nő, úgy szorul egyre kevésbé a szülei gondoskodására. Egy iskolás nem feltétlenül ugrik a hazaérkező anya vagy apa nyakába, hanem köszön neki és mondjuk folytatja az olvasást. A szorongó vagy bizonytalanul kötődő gyerekekre és állatokra jellemző, hogy

egy percre sem tudják magára hagyni a szülőt, mert rettegnek, hogy akkor eltűnik.

Állandóan jelek után kutatnak, vagy azokat a feltételeket próbálják teljesíteni, amikhez szerintük a vágyott törődés kötődik, például mindenben engedelmeskednek vagy meghúzzák magukat és igyekeznek minél kevesebb gondot okozni. Nos, a legtöbb macska nem ilyen és ennek még akár örülhetünk is.

A tudósok szerencsére azt is kiderítették, hogy a macskák miért löknek le minden, mancsuk ügyébe kerülő tárgyat.

Nem bunkó, csak tanácstalan

No de akkor miért fogadnak el a macskák ételt idegenektől? Miért tartanak olykor két gazdit is, akik esetenként nem is tudnak egymásról, miért kóborolnak el? Illetve miért nem hagyják, hogy megsimogassuk őket? Először is azért, mert a macskák nem falkaállatok. Természetüknél fogva szeretnek időnként magukban tölteni egy kis időt.

Másodsorban pedig nem feltétlenül ismerik fel az emberek közti szociális helyzeteket.

A japán Kiotói Egyetem kutatócsoportja a házimacskák lojalitását tesztelte egy korábban kutyákon alkalmazott technika adaptálásával. Az eredményből kiderült, hogy a cicák gyakran csak tanácstalanok, nem mérik fel jól a többi ember szándékait, motivációit, hiszen nem arra lettek kitenyésztve, hogy együttműködjenek az emberekkel. Mi sem olvassuk mindig jól az ő jelzéseiket, ebből származhatnak a konfliktusok.

A háziasítás különbségei

No meg persze abból, ahogyan a két faj találkozott annak idején. Amikor a gleccserek több mint tízezer évvel ezelőtt visszahúzódtak, az emberek a Tigris és az Eufrátesz folyók közötti termékeny félholdon növénytermesztésbe kezdtek. A gabona vonzotta a rágcsálókat, akikkel együtt érkeztek a macskák is.

Hasznára voltak az embernek, de egyébiránt egyedül is elboldogultak.

Ha akarták, behízelegték magukat az ember környezetébe, ha nem akarták, akkor sem maradtak éhen. A korai házikutyáknak viszont koldulniuk kellett az ételmaradékokért, amihez evolúciójuk során egy sor készséget (például könyörgő tekintetet) fejlesztettek ki. A korai macskák ezzel szemben úgy boldogultak, hogy nem voltak útban, és a periférián vadásztak a saját élelmükre.

A kutyákra kevesebben vadásznak

Ráadásul a kutyánál jóval kisebb és magányosabb macskák sokkal lejjebb helyezkednek el a táplálékláncban, kiszolgáltatottak a pumáknak, farkasoknak, prérifarkasoknak, sasoknak, baglyoknak, mosómedvéknek, kutyáknak, vidráknak és más ragadozóknak. Emiatt állandóan ugrásra készen állnak, ez menti meg az életüket. Kíváncsibbak, óvatosabbak és hajlamosabbak arra, hogy veszélyt érezve elmeneküljenek és elbújjanak.

Emiatt aztán irányításmániások is, szeretik érezni, hogy bármikor van lehetőségük elsétálni vagy elmenekülni, amikor csak akarnak.

Ezt a veleszületett félénkséget és óvatosságot csak szelektív emberi tenyésztéssel lehet leküzdeni. Csakhogy amíg az emberek a kutyákat már a kőkorszak óta tenyésztik a kívánt tulajdonságok elérése érdekében, a macskáknál sokkal később kezdték ezt el, és a tenyésztés gyakran így is csak a külső jegyekre korlátozódik. Ezért érezhetjük úgy, hogy a macskák csak félig háziasított állapotban a társaink.

Lehetek a gyereked?

Ugyanakkor azt nem mondhatjuk, hogy nem próbálkoznak. Nyávogásukat úgy változtatták meg, hogy az hasonlítson a gyereksírásra, különbözőképpen tudnak dorombolni, nagy, előrenéző szemeikkel és a kisbabákéhoz hasonló súlyukkal azon vannak, hogy kiváltsák belőlünk ugyanazokat a reflexeket, amiket a kisgyerekek. Figyelnek minket, alkalmazkodnak és ragaszkodnak hozzánk, és ezt a maguk egyedi módján mutatják ki dörgölőzéssel, bújással, dorombolással.

Hogy a nyári kánikulában se essen semmi bajuk, a macskáknál is érdemes odafigyelni a következőkre!

Kiemelt kép: Getty Images