Nagykorú lett a Farkasházi Réka és a Tintanyúl Zenekar, érzitek ennek a súlyát?
Mindenképpen! Amikor az ember belekezd bármilyen zenei projektbe, nem tudhatja, fog-e működni, és ha igen, vajon meddig… bele se gondol, hogy mi lesz húsz év múlva, csak elkezdi. Visszanézve erre a 18 évre, nagy boldogság és büszkeség, és megható, hogy működik, hogy nem hiába kezdtük el, nem hiába volt a sok útkeresés és próbálkozás, tanulás. A zenekar nemcsak életre kelt, de az elmúlt néhány évben azt is mondhatjuk, nagyon sikeres is.
Hasonlítható akár egy gyerekhez is?
Nem tekintek rá úgy. Ezt a gyereket sosem fogjuk kiengedni a kezünk közül, ez bennünk, velünk növekszik.
Ti mindig is minőségi gyerekzenét szerettetek volna csinálni. Úgy érzed, ebből hiány volt akkor, amikor indultatok?
Vannak olyan produkciók, amik tényleg valami hiányt pótolnak, és nem művészi, hanem kimondottan üzleti vagy egyéb megfontolásból készülnek el. Mi abszolút belső indíttatásból kezdtük el és működtetjük. Nekünk ez ugyanolyan művészi kifejeződés, mint egy színházi társulat.
Farkasházi Réka és a Tintanyúl
Régóta ismerétek egymás a többiekkel?
Nem! Én nem vagyok zenész, kívülállóként kerültem ebbe, de érdekes látni, hogyan sodorta mellém a fiúkat az élet.
Milyen véletlenek, milyen kapcsolatok kellettek ehhez, amelyek közben akár meg is szakadtak, de ezek szerint fontosak voltak, hogy mi így öten, pontosabban a hangmérnökünkkel hatan együtt legyünk. Bácskai Gábor egyébként az ország legnagyobb produkcióiban dolgozik, Rúzsa Magdi állandó hangmérnöke, de ő csinálja az összes Puskás Arénás koncertet is, és ehhez képest annyira ragaszkodik hozzánk és annyira szereti, amit csinálunk, hogy szinte megdöbbentő. Bárhol lehetne hangmérnök, de velünk van.
Te magad milyen zenéken nőttél fel?
Ha gyerekzene, akkor Halász Judit és Kaláka, de nagyon sok megzenésített verset is hallgattunk. Ennek akkor nagy időszaka volt, Cseh Tamás, a Kormorán, Bródy, mindenki ezt tolta. És apukám mint gitáros rengeteg country zenét hallgatott.
A te gyerekeid már más zenei kultúrában nőnek fel, nagyon érződik ez a változás?
Igen, de az továbbra is igaz, hogy ha az ember igényes zenét hallgat gyerekkorában, akkor felnőtt korában is azt fog.
Farkasházi Réka legutóbb 2022-ben volt a Nők Lapja címlapján. Akkor készített interjúnk a neve alatti linkre kattintva olvasható.
Mindig vannak gigaslágerek, például a Despacito, amik nagyon beszippantják a gyerekeket. Próbálod a sajátjaidat megóvni ettől?
Ennél vannak sokkal rosszabb verziók, például a Baby Shark. Az sokkal kártékonyabb. Igazából nem lehet leszűrni az egész világot, de itthon ilyeneket maximum viccből hallgatunk. De tudom, hogy vannak olyan felnőtt előadók, akik nagyon tetszenek a gyerekeknek. Puskás Peti koncertjén láttam múltkor, milyen sok fiatal van. Ez tök jó!
Nagyon jó, ha a gyerekek élő zenei koncertekre járnak, ezért csináljuk mi is.
Olyan koncertélményt adunk, ami a felnőtteknek is tetszik. Nem véletlen csináltuk a Társasjáték podcastet vagy épp a hamarosan megjelenő duett albumunkat is. Pont azt szerettük volna megmutatni, hogy nem sok különbség van aközött, amit mi csinálunk, és aközött, ami egy felnőtteknek szóló koncert. Nyilván a célközönség miatt más a dalok hangvétele és szövege, de abban a pillanatban, hogy beül mellém a Kiss Tibi és velem énekli a Tintanyúl-indulót, nem csak gyerekdalról van szó.
A koncertjeitek tényleg olyanok, hogy a jelen lévő felnőttek nem azt érzik, hogy valahogy végig kell szenvedniük. Ezt megvalósítani nem lehet könnyű feladat.
Nem, de nekünk igazából az volt a legfontosabb célunk a családok szórakoztatásán túl, hogy mindezt úgy tegyük meg, hogy ne kelljen kompromisszumokat kötnünk. Először nehéz volt megtalálni azt a hangot, ami átmegy ezen a szűrőn, de szerintem elég hamar sikerült.
Mi vagyunk az egyetlen gyerekzenekar, amely a Budapest Parkban adhat koncertet, ráadásul késő délutáni idősávban.
De azért ez rétegműfaj, nem tömegigényeket kielégítő dolog. A mi dalainkat nem tudja fejből minden gyerek az ország minden pontján.
A közöségetek az elmúlt 18 évben nyilván többször kipörgött, ezt ti érzékeltétek?
Abszolút. Mindig van egy nagyon kemény mag, családok, akik szinte mindig ott vannak a koncertjeinken. Össze is csiszolódnak, együtt kezdenek jönni, aztán egyszer csak eltűnnek, néha visszatérnek, meglepnek. De közben mindig jönnek az új kicsikék, és aztán ők is felnőnek.
Az elmúlt években mit tanultál a színpadon a gyerekközönséggel kapcsolatban?
A legfontosabb, hogy ezt a műfajt csak úgy lehet csinálni, ha maximálisan tudsz figyelni a gyerekekre, és csak rájuk. Ezt nem lehet rutinból leadni. Rettentő rugalmasnak kell lenni. Annyi minden történhet. Pont egy nagykoncertükön láttam, hogy egy anyuka elkezdte kétségbeesetten keresni a gyerekét. Azonnal félbeszakítottuk a koncertet. Nem pánikkeltésből, hanem hogy megálljunk egy pillanatra és mindenki körbe nézzen, nincs-e ott a gyerek. Így szinte azonnal meglett. Egyébként
minden turné anyagának van egy nagyon kidolgozott váza, de ezt nem lehet kőbe vésni, mint egy felnőtt koncerten.
Onnantól kezdve, hogy megszólítasz egy gyereket, soha nem tudhatod, mit fog reagálni, így elképesztően rugalmasnak és kreatívnak kell lenni. Ebben nekem nagyon sokat segített, hogy elvégeztem a drámapedagógia szakot. És ott vannak az ösztöneim is. Erre a műfajra születni kell. Engem nagyon szeretnek a gyerekek, ez is egy adottság.
Farkasházi Réka és a Tintanyúl
Mi a legnagyobb dolog, amit adott neked a zenekar?
Kavarognak bennem az érzések, próbálom megfogalmazni. Először is bennem még mindig van egy bizsergető érzés hangbeálláskor. Az élő zenélés varázsa elképesztő erővel hat ránk is. Jávor a legelső perctől ott ült a dobok mögött, pont vele beszélgettünk nemrég arról, hogy mi kell ahhoz, hogy egy zenekar együtt tudjon maradni. Kérek mindenkit, ne értse ezt félre, de mindenképpen kell valami vonzalom.
Akkor tudsz együtt dolgozni a másikkal, ha inspirál, ha szereted, ahogy zenél, ha jó a társaságában lenni.
Ha szereted a humorát, ha egy nyelvet beszéltek, ha bármilyen konfliktusból ki tudtok jönni. Nagyon jó érzés, hogy mi ezt tudjuk működtetni. De ez olyan, mint egy házasság, egyáltalán nem mindig könnyű, sokat kell dolgozni azon, hogy jól tudjunk együtt lenni hatan. Most már második éve azt csináljuk, hogy születésnapunkra közösségépítő célzattal élménnyel ajándékozzuk meg egymást. Jávor például mindig eltűnik, ha meglát egy kürtős kalácsost, úgyhogy megleptük egy workshoppal, ahol a zenekar összes tagja megtanult kürtőskalácsot készíteni.
Nagyon jó úgy is együtt lenni, hogy nem próbálunk, nem albumot veszünk fel, nem koncertezünk.
De hogy a kérdésre is válaszoljak, nekem ez óriási tanulás. A zene mindig is körülvett engem, mindig is szép hangom volt, de nem születtem különösen nagy hangi adottságokkal. Nem én vagyok, aki a csillagokat is leénekli az égről. De a gyerekek nagyon szeretik a hangomat, nem véletlen, hogy sok gyerekfilmet szinkronizálok, vagy én vagyok Elza magyar hangja a Jégvarázsból. Pontosan annyira vagyok képzett zeneileg, hogy tudjam, mennyi hiányosságom van, és azzal az attitűddel, amivel én állok a dolgokhoz, ez nem feltétlen a legszerencsésebb. De!
Óriási tanulási folyamat volt számomra – azon kívül, hogy folyamatosan képzem a hangom – hogy el tudtam fogadni magam ebben az egész közegben.
Már rég nem szabadkozom, hanem azzal is tisztában vagyok, hogy vannak olyan képességeim, amelyek miatt én állok a színpadon, és ezek a képességek sokszor többet számítanak, mint maga az énekhang. Ezek arra predesztinálnak, hogy családokat tartok össze. Rengeteg levelet kapok, amikből kiderül, hogy miken segítek át családokat, mit tudok adni az embereknek azzal, hogy ott vagyok mint előadó, és figyelek rájuk.
Nagyon impozáns a már említett Budapest Parkos koncert vendéglistája, ott lesz többek között Bánsági Ildikó, Geszti Péter, Malek Andrea vagy Puskás Peti. Ez nektek is nagy dolog?
Mielőtt leadtuk az albumot, végighallgattuk a zenekarral, és mi is azt mondtuk: azt a mindenit, azért ez nem kispályás anyag lett. Falusi Marianntól Bereczki Zolin át Puskás Petiig nagyon sokakkal készült duett. Sajnos a koncerten nem tud mindenki ott lenni, de így is nagyon jó érzés. Mindenki kifejezte az elismerését, ami nagyon jól esett tőlük.
A gyerekeid hogyan viszonyulnak ahhoz, hogy egy sikeres gyerekzenekar frontembere voltál egész életükben?
Nekik ez természetes. Nyilván mást jelentett nekik, amikor egykorúak voltak a célközönséggel, mint most, amikor a két nagy már kinőtt belőle. Szerették mindig, amit csinálunk, és azt hiszem, büszkék is. És a közelgő koncertünkre ők is azt mondják, nagyon menő!
Köszönjük Farkasházi Rékának a képeket
