Az elmúlt hetek forró éjszakái során még azok is bekapcsolták a légkondit a lakásban, akik amúgy csak napközben használják. Akik pedig egy ventilátorral – vagy anélkül – vergődték végig a trópusi éjjeli órákat, bizonyára feltették már maguknak a kérdést: hogy lehetett ezt korábban kibírni? Mit csináltak elődeink, hogy ne forrjon fel az agyvizük? Egyáltalán volt élet a légkondi előtt?
Spoiler: volt bizony!
Sőt, a klímaszámítás előtti időszakban is remekül elboldogultak az emberek, igaz, több gógyi kellett hozzá, mint manapság, amikor egy gomb megnyomásával egy csapásra lehűtjük a lakást, az irodát, na és persze a közelgő agykitörést. A légkondi atyjának,
Willis Carriernek 1902-ben távolról sem az volt a célja, hogy lehűtse otthonának falait.
Az amerikai mérnök a munkája során kapott egy feladatot, ami a levegő minőségének és hőmérsékletének szabályozását követelte. Erre tervezte meg az első modern légkondicionáló rendszert, amivel minden megváltozott.
Először a kórházakban és a gyárakban állították fel a berendezéseket, a második világháború után pedig rohamosan elterjedt a klíma beépítése a lakóházakban is. Ma az Egyesült Államokban a háztartások közel kilencven százalékában van légkondi, de Magyarországon is töretlen a népszerűsége. Különösen ezen a nyáron: sokatmondó, hogy a különböző hűtő, légforgató eszközök gyakorlatilag elfogytak az áruházak polcairól.
Kreatív hűtési technikák a légkondi előtti korból
Carrier találmánya, a légkondi előtt nem állt rendelkezésre hasonló forradalmi módszer a forróság legyőzésére, az emberi találékonyság azonban utat tört magának.
1. Élet a föld alatt
Őseink egyik legrégebbi stratégiája a hőmérséklet szabályozására a föld alatti vagy barlanglakás. Ez, a kellemes hőmérséklet mellett, ráadásul védelmi funkcióval is bírt. Habár manapság nem számítunk arra, hogy vadon élő állatok vagy ellenséges seregek lerohanják az otthonunkat, klíma szempontjából ideális a föld alatti otthon, hiszen egész évben stabil hőmérsékletet kínál.
Egyes helyeken, például a törökországi Kappadókiában egész városokat építettek a föld alá,
mára pedig egy iparágat is felfűztek a barlangszállásokra.
Akinek csak a korhadt bringát és bakelitlemezeket tároló panelpincéje van, valószínűleg nem fog leköltözni, de például az osztott szintes vagy domboldalba épült házak tulajdonosai megtapasztalhatják, hogy még a nyár csúcsán is kellemes hűvös van náluk.
2. Irány a tornác!
Akinek van terasza, verandája, tornáca, talán sejti, hogy az nem pusztán az otthon külső tartozéka, hanem szociális helyszín, külső szalon, állat- és embermentő hely, ahol eszünk, iszunk, társalgunk, játszunk, táncolunk és főzünk. Miért ne aludhatnánk is? (Persze, ehhez, érdemes beszerezni egy, a fekvőhely fölé akasztható szúnyoghálót, vagy ahhoz hasonló, vékony anyagú függönyt, illetve az sem árt, ha az embert nem zavarja a korai pirkadat, illetve az éjszakai életet élő állatok – és szomszédok – zajai.)
Légkondi hiányában ma is opció a tornácon alvás (Fotó: Getty Images)
A régiek csak legyintenének erre, hiszen mi még gondolat se voltunk, amikor ők már rég kint töltötték az éjszakát. Amerikában például a huszadik század fordulóján trend lett a tornácos házak építése.
Ekkoriban terjedt el az a népszerű ajánlás is, hogy a friss levegőn történő alvás komoly egészségi előnyökkel járhat.
A Popular Science folyóirat egyik 1916-os kiadása még egy olyan, gyerekméretű hálóveranda feltalálásáról is beszámolt, amely bármely városi toronyházba beszerelhető volt. Bónusz – írta az újság –, hogy amíg a gyermek levegőzik, az anya bőszen végezheti a házimunkát… A zsúfolt városok lakói viszont csak irigykedhettek a kényelmes teraszokra, ők kénytelenek voltak a tűzlépcsőre vagy a tetőre kivinni a matracaikat.
Fényképes bizonyítékom van rá, hogy néhány hónaposan én is az ablakpárkányon élveztem a friss levegőt, igaz, fényes nappal. Kipipáltam a vízmenti hálózsákos alvást is, kész csoda, hogy a szúnyogok hagytak belőlem valamit. Reménytelen városlakóként tehetnék egy kísérletet a balkonnal, ám félő, hogy a pókok és a galambok összetévesztenének az erkélybútorral, a szemetesautó hangja pedig kevéssé ringatna álomba.
3. Vízpárologtatás
Ez a technológia több ezer éves múltra tekint vissza. Az ókori egyiptomiak például úgy vették fel a harcot a hőséggel, hogy vízbe merítették a nádszőnyegeket és a függönyöket, majd felakasztották azokat az ajtókra és ablakokra. Ahogy a levegő áthaladt rajtuk, jelentősen le is hűlt, és kellemes páratartalmat is biztosított a forró sivatagi klímában.
1881-ben az ipari forradalom csúcsán jártunk, amikor James A. Garfield amerikai elnök ellen merényletet követtek el. A halálos seb fájdalmát fokozta és a gyógyulást akadályozta a júliusi hőség, ami ráadásul elviselhetetlen klímát teremtett a betegszobában is.
A haditengerészet mérnökei hasznosították a Fehér Házhoz befutott ötletet, ami a következő volt: gyapjúcsíkokat áztassanak jeges vízbe, majd akasszák hatalmas jégtömbök fölé, és az akkor már létező elektromos ventilátorokkal fújják az anyagdarabokat.
A mérnökök továbbfejlesztették az ötletet, és a prototípust az elnöki betegszobában tesztelték. Garfield ugyan meghalt, de a szoba kétségtelenül lehűlt.
4. Beépített legyező
Az ősidők óta használt kézi legyezők ugyan nyújtottak némi enyhülést a hőség ellen, ám, ahogy manapság, akkoriban is ugyanaz volt velük a probléma: egy idő után elfáradtunk a használatában. John Cram philadelphiai hangszergyártó e gondolat mentén jutott el 1786-os találmányáig, a székventilátorig. Az emberek a varrógéphez hasonlóan a lábukkal működtették a szék tetejére rögzített legyezőt.
George Washington elnök a hírek szerint rajongott érte, de a vonzerő csekélynek bizonyult a tömegpiacra való betöréshez.
Vélhetően az emberek a lábukat se akarták mozdítani a melegben. A ventilátoripar viszont felvirágzott: megjelentek az elektromos készülékek, a felhúzható, asztali ventilátorok, majd ezek kerozinnal és gázzal működő változatai. Óriási sikere volt a mennyezeti ventilátoroknak, melyeket először a gyárakba telepítették, később pedig szinte minden lakás tartozékává váltak.
5. Építészeti megoldások
Különféle építészeti megoldásokkal is próbálták útját állni a mindenhova behatoló forróságnak. Amíg a mai, betonból készült épületek lassan melegszenek fel vagy hűlnek le, a régebben épített lakásokban sokszor melegebb volt, mint odakint. A mennyezet magas volt, így a hő a helyiség felső harmadában gyűlt össze, az alsó rész pedig viszonylag hűvös maradt. Ezért is érezzük pusztítónak, amikor az emeleten vagy a galérián alszunk.
A régebbi társasházak is igyekeztek kihasználni az építészeti megoldások általi légáramoltatást. A nyitott lépcsőházak lehetővé tették, hogy a felmelegedett levegő kiszellőzzön.
Még nagyobb hasznot húztak a kéményhatásból azok a házak, ahol, mondjuk, a középső folyosó kupolás volt, esetleg nagy ablakokat tettek rá. A légaknák és a belső, ajtók fölé beépített ablakok a nehezen szellőztethető helyiségeknek is segítettek friss levegőhöz jutni.
Nincs légkondi? Akkor csak semmi idegeskedés!
A módosabb polgárok a tengerparti vagy hegyvidéki bungalók felé vették az irányt, ha beköszöntött a forróság, az otthon maradók pedig napellenzővel, redőnnyel és hűsítő ételekkel szerelték fel a lakást. Persze manapság sincs mindenkinek légkondi az otthonában. Nekik javasoljuk felidézni Thomas Darlington szavait, aki az 1900-as évek elején New York egészségügyi biztosaként dolgozott. Ő a New York Times-nak a hőség elleni védekezésről azt mondta:
„Sokat elérhetünk azzal, ha józan, rendezett életet folytatunk: nem kapkodjuk el a feladataink elvégzését,
megpróbáljuk könnyedén venni az életet, nem izgatjuk fel magunkat, igyekszünk nyugodtak maradni. Az időjárással kapcsolatos nyugtalan gondolatok az ember idegeire mennek, úgy pedig lehetetlen aludni.”
A légkondi mellé és annak hiányában is ajánljuk ezeket a hűsítő ételeket
Kiemelt kép: Getty Images
