demencia jel

Két mindennapi jel, ami demenciára utal egy új kutatás szerint

A demenciát, azaz az időskori szellemi leépülést mindannyian szeretnénk elkerülni. A kutatók most két újabb jelet találtak, ami figyelmeztethet a veszélyre.

A tudósok nemrég 14 egészségügyi problémát azonosítottak azzal a céllal, hogy ezek megelőzésével, megszüntetésével az agy állapotán javítsanak. Ha ezeket meg tudnánk oldani, szó szerint a felére csökkenne a demenciás esetek száma. Erre nagy szükség lenne, hiszen egyre hosszabb ideig élünk, ám a demens betegek nem tudják ellátni magukat, nem képesek élvezni az időskort, rengeteg erőforrást elvisznek. Ezért kulcsfontosságú, hogy megelőzzük az agy állapotromlását. Különben tényleg megtörténik, amit jelenleg jósolnak: 2050-re több mint 150 millió ember szenved majd a betegségben, kétszer annyian, mint jelenleg.

Jelek, amelyeket látva küzdeni kell a demencia ellen

Szeretjük azt hinni, hogy a demencia együtt jár az időskorral, pedig nem feltétlenül. A nagy arányú memóriavesztés, zavartság, feledékenység inkább az olyan betegségek következményeként alakul ki, mint az Alzheimer-kór. Nyilván senki sem nyolcvanévesen lesz ereje teljében, de az agyi állapotromlás igenis fékezhető, nem is kevéssel. Ehhez viszont tudatosságra van szükség már a negyvenes éveinktől: sem testi, sem szellemi képességeinket nem szabad lanyhulni hagyni. Az egészséges életmód mellett folyamatosan érdemes figyelni az érzékszerveink állapotára is. Érezzük-e megfelelően a szagokat?

A szaglásromlás az Alzheimer-kór egyik korai jele lehet, érdemes hát kivizsgáltatni magunkat.

Ha csökkent a hallásunk, forduljunk szakemberhez. Ha a látásunkkal akad gondunk, csináltassunk szemüveget. A jó látásra szükség van ahhoz, hogy balesetmentesen mozogjunk és agyunkat is tornáztassuk különböző fejtörőkkel, olvasással. Ne hagyjuk gyűlni a problémákat. A magas vérnyomásunkat a gyógyszerszedés mellett életmódváltással is lejjebb vihetjük. A rendszeres sport, a dohányzásról és a túlzott sófogyasztásról való leszokás rengeteget segít.

demencia jel

A demencia jelei közé tartozhat a magas koleszterinszint is (Kép: Getty Images)

Az árulkodó koleszterinszint

A koleszterinszintünket is nézessük meg minimum évente egyszer, ugyanis megemelkedése a közelgő demencia jele lehet. Kérjünk komplex kivizsgálást, mert egy tanulmány szerint a szokatlanul magas HDL-szinttel, vagy köznyelven jó koleszterinnel rendelkező embereknél nagyobb valószínűséggel alakulhat ki demencia.

Ennek oka az lehet, hogy a HDL-koleszterin egészen másképp viselkedik az agyban, mint a test többi részében.

A jó, azaz a HDL-, illetve az erek falán plakkokat létrehozó, rossz LDL-koleszterin közötti különbségeket még ma is kutatják. A jó koleszterin ugyan segít a koleszterin elszállításában a véráramból, és visszaviszi a májba, de ez nem jelenti azt, hogy minden szempontból hasznos a számunkra. Arra érdemes még figyelnünk a koleszterinszintünk mellett, hogy hogyan hallunk. A kutatásokban a halláscsökkenés és a magas koleszterinszint volt a felelős a legtöbb megelőzhető demenciás esetért.

Hogyan függhet össze a látásvesztés a demenciával?

A másik nagy rizikófaktor a látás romlása. Ez persze szinte mindannyiunknál óhatatlanul bekövetkezik, de nem mindegy, mikor és milyen mértékben. A tudósok azt mondják, hogy a időskorban az agy kissé összezsugorodik, mert már nincs szüksége a látás bizonyos aspektusainak feldolgozására. A látásvesztés azonban korlátok közé szorít, nehezíti a szociális életet, el is szigetelhet, csökkenti az új élmények átélésének esélyét, ezáltal nagyon sokat öregít az agyunkon és megágyazhat a demenciának.

A demenciát a mozgás valóban segít elkerülni, míg az ülő életmód inkább sietteti kialakulását. Olvass tovább!

Kiemelt kép: Getty Images