A tavalyi nyaralásunkon kizárólag egy dolog tartotta benn pihenőidőben a szobában a tízéves lányomat: a Jön az üstökös című múmin-könyv. Nehéz volt felvenni a versenyt a kinti szikrázó napsütéssel és a hűs tengerrel – az apró, gömbölyded, vízilószerű lényeknek azonban sikerült.
Én magam csak a tévében vetített rajzfilmsorozatra emlékeztem gyerekkoromból, amikor azonban egy skandináv út alkalmával múminsokkot kaptunk az üzleteket elárasztó figuráktól, elhatároztam, hogy utánajárok, mi az elképesztő népszerűség oka. Ekkor kezdtük el olvasni a gyerekekkel a múmin-könyveket, majd egyre mélyebbre ástam magam az író és illusztrátor Tove Jansson (1914–2001) életében.
Művésznek született
Sosem volt kérdés, hogy Tove Marika Jansson mi lesz, ha nagy lesz. Művészek közt nőtt fel, apja szobrász, anyja grafikus-illusztrátor volt, és két öccse is ezt az utat választotta: Per fotós lett, Lars pedig író-képregényrajzoló. Tove tizennégy évesen írta és rajzolta első képeskönyvét, rajzai már ilyen fiatalon újságokban jelentek meg. Helsinkiben, Stockholmban és Párizsban is tanult, a legnevesebb művészeti iskolákba járt. Az 1930-as évektől könyvborítókat, reklámokat és képeslapokat tervezett, illusztrációi napilapokban, magazinokban és szatirikus újságokban jelentek meg.
Egyik elhíresült karikatúráján Hitlert síró, pelenkás csecsemőként ábrázolta,
akit az európai vezetők süteménydarabokkal – Ausztriával, Lengyelországgal és Csehszlovákiával – igyekeznek lecsillapítani.
A múmin-történeteken kívül (ezeket 1945 és 1970 között írta és rajzolta), felnőtteknek szóló regényeket és elbeszélésköteteket is írt, festőként, képregényrajzolóként és illusztrátorként is elismert volt. Minden munkája életének alapelveit tükrözi: a család és a természet szeretetét, a szabadságot.
Ahogyan az a Tove című 2020-as életrajzi filmből is kiderül, Jansson nehéz pályát futott be mind szakmai, mind magánéleti szempontból. Hiába volt egyértelműen tehetséges, a második világháború után egy romos, fűtetlen, kitört ablakú stúdiólakásban indult alkotói szárnypróbálgatása. Festőnek készült, de nehezen szabadult ki szobrász apja árnyékából, sokáig elkerülték a szakmai elismerések és a vásárlói megrendelések is. Lesújtó anyagi körülmények között élt, pénz híján festményekkel fizetett – ha elfogadták.
Szerelmi élete drámai és kalandos volt, férfi és női szereplőkkel. Szenvedélyes viszonyba bonyolódott Vivica Bandler színházi rendezőnővel, aki szakmailag sokat segített neki, de összetörte a szívét. Jansson elfogadta Atos Wirtanen parlamenti képviselő házassági ajánlatát, de végül nem került sor a frigyre. Jansson végül egy nő, Tuulikki Pietilä grafikus mellett találta meg a boldogságot. Egész életében bátor volt és szabad, nem érdekelték a társadalmi konvenciók. Imádta a zenét, a táncot, és hatalmas szíve volt.
Múmin színre lép
A múmin-figura akkor született, amikor Jansson egyik fivérével szemben alulmaradt egy politikai vitában Immanuel Kantot illetően, erre lerajzolta az elképzelhető legcsúnyább teremtést a nyaralójuk falára, és a művet Kant felirattal látta el. Ez az „ős-múmin” sovány és csúnya volt, hosszú orral és ördögfarokkal. Később kigömbölyödött és aranyosabb lett.
A múmin (eredetiben: muumitroll) elnevezés Jansson nagybátyjától származik, aki orvosként ellenezte az éjszakai nassolást. Úgy próbálta leszoktatni nála vendégségben lévő unokahúgát az éjjeli ételvadászatról, hogy azt mondta neki, a konyhaszekrényben, illetve a cserépkályha mögött múmintrollok laknak, akik hideg orrocskájukat az ember lábához nyomják és hideget fújnak a nyakába.
A múminok Jansson firkálgatásának eredményei, mindenhová rajzolgatta őket, cetlikre, szalvétákra. Nem vette őket komolyan, amihez hozzájárult az is, hogy szobrász apja epés megjegyzéseket tett a skiccekre.
Akkori szerelme, Vivica Bandler győzte meg, hogy induljon el a múmin-úton. 1945-ben jelent meg az első múmin-könyv, majd a kis lények képregényformában hódították meg a világsajtót (negyven országban jelentek meg). Jansson összesen kilenc könyvet írt a múminokról, ez népszerűséget és régóta áhított szakmai elismerést hozott neki. A gyermekirodalomban alkotott maradandó műveiért elnyerte a nemzetközi Hans Christian Andersen-díjat.
Nem csak gyerekeknek
Emlékszem, amikor kicsi voltam, nem igazán kedveltem a tévében futó finn-japán mesesorozatot a múminokról (most Youtube-on elérhető). Nem tudtam megfogalmazni, miért, csak éreztem, hogy más, mint a többi mese, valahogy melankolikusabb. Hát hogyne volna az – mondom most, felnőttfejjel –, amikor a második világháború zajlott éppen a rajzfilmsorozat alapjául szolgáló első könyvek megírásakor.
„Amikor depressziós voltam és féltem a bombázástól, el akartam menekülni a komor gondolataimtól valami egészen másba…
Egy hihetetlen világba másztam át, ahol minden természetes és jóindulatú volt – és lehetséges” – írta Jansson a múmin-történetek megszületéséről, amelyeket ő maga tündérmeséknek nevezett.
A történet helyszíne, Múminvölgy egy különleges hangulatú, bohém és idilli birodalom, amelyet egyedi figurák népesítenek be. Az inspirációt Jansson barátai és családja jelentették. A harsány Múminpapa és a csendesen szeretetteljes Múminmama karakterében nem nehéz Jansson szüleire ráismerni. Szerelmeit is megrajzolta. Atos Wirtanennel – akihez majdnem feleségül ment – élete végéig jó barátságban maradt, róla mintázta Múmin legjobb barátját, Vándort.
Nyiff és Nyaff, a mások által nem értett, egyedi nyelvet beszélő kis manók Jansson és Vivica Bandler mesebeli megtestesülései, svéd nevük kezdőbetűi is erre utalnak (Tofslan és Vifslan mint Tove és Vivica). Jansson élettársa, Tuulikki Pietilä a múminok bölcs barátja, Too-Ticky figurájában jelenik meg. Egyik szereplő sem tökéletes, megjelenítik az emberi természet gyengeségeit is, mégis szerethetők. A történelmi és az életrajzi hátteret a gyerek olvasóknak nem kell tudniuk, anélkül is átmegy az üzenet:
a múmin-sztorik szeretetre és elfogadásra tanítanak, a barátság fontosságára és a természet tiszteletére – anélkül, hogy szájbarágósak lennének.
Múminvölgy időnként visszatükrözi a világ veszélyeit (hol egy üstökös, hol egy áradás fenyegeti az ott élőket), ezzel együtt egy optimizmussal teli univerzumot mutat meg, és egy olyan erkölcsi kódexhez ragaszkodik, amely enyhülést hoz a való világ bizonytalanságai közepette. „
Én csak békében akarok élni, krumplit termeszteni és álmodozni”
– így szól az egyik legismertebb idézet Múmintól. Ezeket a könyveket felnőttként is jó olvasni, ebben rejlik Jansson zsenialitása.
Tove Jansson öccse, Per Olov Jansson fotóján (Forrás: Wikimedia Commons)
Múmin-bumm
Az utolsó múmin-képregénycsík 1975-ben jelent meg, Jansson 2001-ben elhunyt, a múminok óriási kultusza mégis töretlen.
Mára ötven nyelven olvashatók a könyvek, készült belőlük svéd színdarab, finn opera és japán anime.
Emellett minden kapható: múminos bögrétől a ruhákon át a konyhafelszerelésig, amit el tudunk képzelni.
A márka kereskedelmi értéke évek óta 700 millió euró fölött van. A Finnair légitársaság tavaly ünnepelte fennállásának századik évfordulóját, ennek alkalmából két gépük oldalára is hatalmas múmin-figurákat festettek.
Finnországban, Naantali szigetén tematikus múmin-park várja a rajongókat, és múzeumot is szenteltek a mesefigurának. Persze igyekeznek minél több bőrt lehúzni az eredeti könyvekről, ami viszont fontos, és a Jansson-örökösök szigorúságának köszönhető, hogy
az újonnan megjelenő kiadványokban is Tove Jansson eredeti rajzai szerepelnek.
Minden új könyvhöz az ő hatalmas katalógusából, fekete-fehér képregénycsíkjaiból merítenek. Kicsit olyan, mint a kollázs: megtalálják azokat a pózokat és tartalmakat, amelyekkel el akarnak mesélni egy történetet, kivágják őket, összeállítják az illusztrációt és kiszínezik.
Apró változtatások vannak csupán, például a pici gyerekeknek készült kiadványokban élénkebb színeket használnak, mint Jansson eredetije. Ez méltó folytatása a Jansson által megkezdett, kompromisszummentes útnak: amikor a Disney megkereste egy filmajánlattal, nemet mondott. Úgy érezte, éppen a lényegi mondanivaló veszne el, ha „megdiznisítenék” a múminokat.
Teljes káosz a magyar könyvekben
Ha bárkinek felkeltette az érdeklődését ez a cikk, és szeretne múmin-könyveket olvasni (egyedül vagy gyerekkel), most jön a hideg zuhany.
Az elmúlt harminc évben ugyanis tíz különböző fordító ültette át magyarra a könyveket, képregényeket és rajzfilmeket, és szinte mindben máshogy hívják a szereplőket.
Ráadásul a korábbi kiadások nem is Jansson eredeti, svéd nyelvű szövegeit vették alapul (Jansson családja finnországi svéd kisebbséghez tartozott), hanem azok finn fordítását. (Ezeket nem Jansson készítette). Egy pár éve a Geopen Kiadó új fordításokkal próbált rendet tenni a káoszban, az eredeti svéd Jansson-szövegek lefordításával.
A káosz azonban bizonyos szempontból csak tovább nőtt, mivel Péteri Vanda fordító úgy döntött, hogy meghagyja a szereplők eredeti svéd elnevezését, így viszont nem jön át, hogy ezek beszélő nevek. Például a korábban Kóklászbóklásznak nevezett karakter volt már Vándor is, jól kifejezve a figura fő személyiségjegyét, a legújabb kiadásban viszont a svédből magyarrá tekert Sznűszmumrík lett. Ugyanígy járt Böngész bácsi is, aki a legújabb kiadásban a magyarul semmitmondó Heműl.
Maga a főszereplő is volt már Múmin, Mumin, Múmintroll és Múminbocs, jó barátja az egyik helyen Kicsi Morr, máshol Pöttöm. Ki tudja ezt követni? Minimális segítség, hogy a legújabb kiadás végén szerepel egy táblázat, amelyből kimazsolázhatjuk, melyik svéd név mit jelent, és hogyan kell kiejteni. Mindez azonban ne tántorítson el senkit attól, hogy alámerüljön a múminok varázslatos világában! Csak legyen résen a neveknél.
Kiemelt kép: Tove Jansson 1956-ban az Atelier Fauni által készített múminfigurákkal (fotó: Wikipédia)
