Elsa egy árva nőstény oroszlán volt, akit testvéreivel (Lusticia és Big One) együtt nevelt Joy Adamson természettudós és vadőr férje, George. Ma már bizton állíthatom, hogy egy életre nyomot hagyott bennem Joy róluk írt könyve, az Oroszlánhűség, ami sokkal izgalmasabb nyári olvasmány volt, mint bármelyik általános iskolai kötelező.
Gondoltam, hogy ha nekik összejött, akkor nekem is lehet majd saját oroszlánom. (Lett is: Simba nagyjából 30 centis gombszemű pihe-puha plüss volt.) Gyerekfejjel lenyűgözött, hogy a házaspár nem szokványos háziállatként oroszlánokat tartott, és elképzelni sem tudtam, hogyan engedhették vissza Elsát a vadonba, ha egyszer ennyire szerették. Később szerencsére felfogtam, hogy éppen ezért – és Joy munkásságának hála azóta a világ is tudja, hogy a vadonba történő visszaintegrálás mennyire fontos természetvédelmi gyakorlat.
Eleinte a művészetek vonzották
Joy Adamson jómódú család gyermekeként, eredetileg Friederike Victoria Gessner néven született Sziléziában, Troppauban, a mai Csehország keleti részén. Miután édesanyja 10 éves korában elhagyta a családot, Joy a nagymamájához költözött, aki mindenben támogatta karakán és kreatív, művészetekre fogékony unokáját.
„Neki köszönhetek mindent, ami jó bennem”
– írta nagymamájáról The Searching Spirit című életrajzi könyvében.
Egy Bécs melletti birtokon, a természet szoros közelségben éltek. A fiatal lányt lenyűgözte az ottani élővilág, így nem kifejezetten rajongott családja hobbijáért, a vadászatért. Miután életében először (és utoljára) őzet lőtt, Joy megfogadta, hogy soha többé nem fog fegyvert a kezébe.
Engedve vágyainak, nagyanyja tinédzserként egy londoni művészeti iskolába is elengedte, ahol fazekasságot, festészetet és fotózást tanult. Mivel aktívan foglalkoztatta a zene, Joy kis ideig koncertzongoristának is készült, ám aprócska kezei hamar kedvét szegték, ezért később a régészet, az orvostudomány és a pszichológia felé fordult (bár végzettséget egyikből sem szerzett).
Love story Kenyában
Pályaválasztási gondja kellős közepén találkozott élete első szerelmével, az osztrák-zsidó származású arisztokratával, Victor von Klarwillal, akivel később, házasságkötésük után úgy döntöttek, hogy Afrikába menekülnek a II. világháborús zsidóüldözés elől.
Joy férje tervei szerint előrement, hogy lakhatóvá tegye kenyai otthonukat, amíg Victor ügyes-bajos dolgait intézi. A fiatal lány ekkor, egy hajóút során ismerkedett meg azzal a férfival, aki később Joy-ként kezdte becézni: Peter Bally svájci néprajzművésszel és botanikussal rövid időn belül egymásba szerettek. Mire Victor megérkezett, Joy már válni szeretett volna.
Az afrikai vadon, második férje, Bally munkássága, és a növények, amelyekkel dolgozott, nagy hatással voltak Joy művészetére. A férfi biztatta, hogy ragadjon ecsetet, és hagyja szárnyalni istenadta tehetségét. A noszogatás pedig meghozta gyümölcsét: Bally leletei alapján Joy több száz festményt készített. Hála a részletes, aprólékos kidolgozásnak, lenyűgöző botanikai illusztrációit több egyetem és kutatóintézet is felhasználta referenciaként.
Joy egy kenyai maszáj nő portréján dolgozik (fotó: Kenneth Rittener/Getty Images)
Bár kezdetben minden jól indult, később ez a házasság is válással végződött. Történt ugyanis, hogy az 1940-es évek végén a házaspár felfedezőútra indult. Ekkor, egy szafarin találkoztak az „ördögien jóképű” brit vadőrrel, George Adamsonnal. George-ot a kezdetektől magával ragadta Joy lendületes természete, de tekintve, hogy házas asszony volt, sikerült kivernie a fejéből. Egészen addig, míg újra össze nem futottak egy karácsonyi bulin Nairobiban.
Házasságkötésük után Joy beköltözött George ütött-kopott sátrába, és imádta, hogy ennyire közel lehet a természethez – végre olyan életet élhetett Isiolo közelében, amilyet elképzelt magának, mindezt pedig egy olyan ember mellett tehette, akivel félszavakból is értették egymást. „Afrikának ezen a részén a civilizáció vajmi kevés nyomot hagyott: nincsenek telepesek,
a helyi törzsek csaknem ugyanúgy élnek, mint ősapáik, s az egész vidék valóságos paradicsom”
– írta Joy az Oroszlánhűségben.
Afrika másként: magyarok, akik jövőt adnak a nyomorgó afrikai gyerekeknek.
A döntés, ami mindent megváltoztatott
Életük akkor vett 180 fokos fordulatot, amikor George 1956-ban három oroszlánkölyökkel tért haza. Miközben a vadonban dolgozott, a semmiből támadt rá egy nőstény oroszlán. Bár nem akarta, védekezésképp kénytelen volt lelőni az állatot – csak utólag szembesült azzal, hogy a kölykeit védelmezte. George-ot bűntudat emésztette – hiszen tapasztalt vadőrként fel kellett volna ismernie a helyzetet –, ezért hazavitte az alig párnapos apróságokat. Joy-ban pedig partnerre talált, így megfogadták, hogy felnevelik, később pedig visszaengedik őket a vadonba.
„Két napba telt, mire a kölykök elfogadták a tejet. Eleinte hiába kínáltam őket a felhígított, cukrozatlan tejjel. Összes igyekezetem eredményeként csak apró orrukat ráncolgatták és tiltakoztak. Ugyanúgy, ahogy magunk is viselkedtünk gyerekkorunkban, mielőtt illendőséget tanultunk volna, s rá nem szoktattak, hogy »köszönöm, nem kérek«. Mihelyt azonban megízlelték, nem tudtak betelni vele, és én két óránként melegíthettem a tejet, s moshattam a hajlékony gumicsövet, amit a rádiókészülékből szereltünk ki alkalmi cuclinak” – írta Joy a könyvben.
Joy Adamson 1971-ben (fotó: Ronald Dumont/Express/Getty Images)
Oroszlánkölykök mellett, külsős segítség nélkül nyilvánvalóan nem volt egyszerű az élet – pláne egyszerre hárommal. Ahogyan Elsa, Lusticia és Big One cseperedtek, úgy lettek egyre nehezebbek a körülmények. Idővel Joy és George is belátták, hogy ez így nem mehet tovább – Big One és Lusticia 6 hónapos koruk után a rotterdami állatkertbe költöztek.
Mivel a három gézengúz kölyök közül Elsa volt a legkisebb, és (szó szerint) foggal-körömmel ragaszkodott Joy-hoz, úgy gondolták, hogy vele talán könnyebb lesz, így ő lett az, aki végül náluk maradt. Joy időközben több vetélésen is átesett, gyászában pedig rengeteget segített Elsa jelenléte, akire szinte gyermekeként tekintett. Bár reménytelen vállalkozásnak tűnt, és sokan bolondnak tartották, amiért egy oroszlánt engedett az otthonába, Joy elhatározta, hogy mindent megad Elsának, amire csak szüksége lehet egy oroszlánnak:
megtanítja vadászni, hogy idővel visszatérhessen az afrikai szavannára.
Szabadnak születtek
A hosszú hónapokig tartó kiképzés során Elsa megtanult egyedül boldogulni, ezzel pedig ő lett az első oroszlán a világon, aki sikerrel visszailleszkedett társai közé a vadonba. Nevelőszüleit azonban soha nem felejtette el: amikor később kölykei születtek – Jespah, Gop és Kis Elsa –, váratlanul felbukkant Adamsonék táborában a kicsikkel. A házaspár kitörő örömmel fogadta az oroszláncsalád látogatását, ugyanakkor megfogadták, hogy nem érintkeznek a kicsikkel, hagy legyen olyan életük, mint egy átlagos, vadon született nagymacskának.
Elsa 1961-ben, egy kullancscsípés okozta betegségben (babéziózis) vesztette életét
– sírja a Meru Nemzeti Parkban kapott helyet. Kölykeinek életét egy ideig távolról követték, ám mivel idegenkedtek az emberek közelségétől, Joy és George végül elvesztették a nyomokat.
Ezek a nem hétköznapi élmények voltak azok, amelyek Joy sikerlistás könyveiből visszaköszönnek ránk. Legelső könyve, az Oroszlánhűség 1966-ban egy nagy sikerű filmet (Szabadnak született) is eredményezett Virginia McKenna főszereplésével.
Virginia McKenna Joy Adamson szerepében (fotó: Silver Screen Collection/Getty Images)
Joy-t Elsa ösztönözte a természet – és a különösen sérülékeny afrikai vadon – védelmére, amit könyveivel a világnak is szeretett volna átadni.
Napjainkban már általános gyakorlat a fogságban született vadállatok eredeti élőhelyükre történő visszaintegrálása,
rehabilitációja, melyben kétségtelenül Joy és George Adamson játszottak úttörő szerepet. Ugyan életük végéig szerették és tisztelték egymást, Joy és George Elsa halála után eltávolodtak egymástól. Bár nem szerettek volna lemondani a kapcsolatukról, ellentétes érdekeik miatt végül különköltöztek, és úgy döntöttek, hogy minden év karácsonyát együtt töltik Afrikában. George a későbbiekben oroszlánok, Joy pedig gepárdok és leopárdok mentésével foglalkozott.
George Adamson (balra) és Tony Fitzjohn természetvédő egy leopárdkölyökkel (fotó: William F. Campbell/Getty Images)
Hála a könyveknek és a filmnek, a házaspár természetvédelmi törekvéseire pedig a világ is felkapta a fejét. Joy külföldi útjai során számtalan előadást tartott az afrikai állatokra leselkedő veszélyekről, segítette a World Wide Fund (WWF) munkásságát, megalapította az Elsa Conservation Trust civil szervezetet, a könyveiből megkeresett pénzből létrehozta Kenya első vadrezervátumait, és élete végéig tüntetett az állatszőrt hasznosító iparágak ellen.
Szomorú vég
Holttestét asszisztense, Pieter Mawson fedezte fel a Shaba Nemzeti Rezervátum területén 1980-ban, ahol Joy a leopárdok viselkedését tanulmányozta. Sebei alapján kezdetben minden jel arra utalt, hogy egy oroszlán végzett vele, ám a hatóságok számára később nyilvánvalóvá vált, hogy emberi beavatkozás történt.
Története, amelyben egy elárvult oroszlánkölyköt nevelt fel, milliók szívét érintette meg. De állítólagos gyilkosa és egykori kertésze, Paul Nakware Ekai szerint Joy Adamson a való életben sokkal nehezebb és összetettebb személyiség volt, mint amilyennek az 1966-os Szabadnak született című filmben ábrázolták.
Egy börtöncellából adott, évtizedekkel ezelőtti interjúban azt állította, hogy az állatvédő gyakran fizikailag is bántalmazta az alkalmazottait – egy ilyen eset közben gyilkolta meg őt. Tekintve, hogy a férfi többször is módosított a vallomásán, a pontos igazság máig nem derült ki. Joy hamvainak egy részét Elsa mellé temették a Meru Nemzeti Parkban.
George Adamson feleségéhez hasonlóan szintén gyilkosság áldozata lett: szomáliai orvvadászok ölték meg, miután 1989-ben egy elrabolt turista megmentésére indult.
A Magyar Maugli Zanzibáron ment állatokat: olvasd el Flaskay Dániel nem mindennapi történetét is!
Kiemelt kép: Joy Adamson és Elsa (Express Newspapers/Getty Images)
