Wilma Rudolph egy hátrányos helyzetű, de szerető clarksville-i család huszadik gyermekeként látta meg a napvilágot 1940-ben. Látván a koraszülött kislány aprócska, kétkilós testét, az orvosok nem hitték, hogy eléri majd az egyéves kort, különösen egy olyan család otthonában, ahol nincs áram, és ahol ennyi testvérrel kell majd osztoznia az ételen. Wilma azonban küzdött.
Kortársaihoz képest kisebb volt, és nagyon gyakran betegeskedett. Alig múlt 4 éves, amikor skarláttal, mumpsszal, bárányhimlővel és tüdőgyulladással esett ágynak, nem sokkal később pedig a rettegett kór, a járványos gyermekbénulás vírusát is elkapta.
Az orvosok ismét lemondtak róla
A súlyos betegség következtében bal lába eldeformálódott és majdhogynem lebénult. Mivel ebben az időben még nem ismerték a gyermekbénulás elleni védőoltást, orvosai ekkor sem reménykedtek Wilma gyógyulásban.
„Az orvosok azt mondták, hogy soha többé nem fogok járni. Anyám nem így gondolta, én pedig úgy döntöttem, hogy neki hiszek”
– írta önéletrajzi könyvében.
A faji szegregáció korában az afroamerikai polgárokat azonban nem minden orvos látta szívesen, ezért a betegség mellett Wilma későbbi gyógykezelései is kihívást jelentettek.
Édesanyjával két éven át hetente több mint 50 mérföldet buszoztak oda-vissza a legközelebbi, színes bőrűeknek fenntartott nashville-i kórházi kezelésért. A hosszú terápia anyagilag is megviselte az egyébként is szegény családot.
Mivel lábmerevítőt és ortopédcipőt kellett hordania, Wilma rövidesen a gúny céltáblájává vált. A környékbeli gyerekek gyakran csúfolták, a kirekesztettség és magány pedig nagyobb fájdalmat okozott számára, mint bármelyik betegség.
Gyűlölte látni, hogy testvérei reggelente nélküle indulnak iskolába, ezért amikor szülei nem voltak otthon, lázas gyakorlásba kezdett. Titokban merevítő nélkül próbált lábra állni. Mire elérte a 6 éves kort, fél lábon ugrált, 8 évesen lábmerevítő nélkül sétált, 11 évesen édesanyja pedig azon kapta, hogy kosárlabdázik az udvaron.
Laviai Nielsen: olimpiai bronzot nyert a szklerózisos sportolónő.
Középiskolásként egyetemi szinten versenyzett
Amikor végre iskolába mehetett, egyértelmű volt, hogy a sportok felé fordul. 14 éves volt, amikor Ed Temple, a Tennessee State University női pályaedzője felfigyelt rá egy kosárlabda meccsen. A kérdésre, hogy volna-e kedve csatlakozni az egyetemi atlétikai csapathoz, Wilma azonnal igent mondott.
Az egykor járni képtelen lány mindössze 16 éves volt, amikor az USA csapatának legfiatalabb tagjaként, 4×100 méteres váltóban szerzett bronzérmet az 1956-os nyári olimpián.
Miután középiskolai tanulmányainak utolsó évében teherbe esett és megszülte első gyermekét, Yolandát, sportösztöndíjat nyert a nashville-i egyetemre, ahol a későbbiekben szociológiát is tanult.
Egyedülálló anyaként – aki ráadásul afroamerikai –, az akkori társadalom „erkölcsi kudarcként” tekintett rá. Ha mindez nem volna elég, a szabályok tiltották, hogy anyaként versenyezzen, amit végül edzője, Ed Temple támogatásával szegett meg elsőként. Neki köszönhetően Wilma ebben az igencsak zsúfolt időszakban sem mondott le a sportról: érmet nyert a Pánamerikai Játékokon és négy egymást követő országos bajnokságon, majd 19 évesen világrekordot futott 200 méteren az 1960-as római olimpián, ahol ő lett az első amerikai nő, valamint afroamerikai nő, aki három aranyérmet nyert.
Nem csak a hazájáért, de a diszkrimináció ellen is futott
A korábbi évektől eltérően a római olimpiát a tévé is közvetítette, így Wilma pillanatok alatt vált nemzetközi szupersztárrá. Páratlan gyorsasága és kecsessége miatt az olasz sajtó a ma már polkorrektnek aligha nevezhető La Gazzella Nera (vagyis Fekete Gazella) néven emlegette, John. F. Kennedy elnök tárt karokkal fogadta a Fehér Házban, és az Év sportolójának, majd az Év női sportolójának is megválasztották.
Népszerűségét és befolyását Wilma pedig valódi változásra használta fel: ragaszkodott hozzá, hogy a fekete és fehér olimpiai sportolók együtt, közösen ünnepelhessenek – máskülönben nem vesz részt a hazatérés utáni eseményeken. Kívánsága hosszas huzavona után végül teljesült, így az ötkarikás diadal hőseinek bankettje volt az első teljesen integrált nyilvános esemény Clarksville történetében.
Wilma Rudolph az 1960-as római nyári olimpián (fotó: Getty Images)
Wilma eredményei tehát túlmutattak az olimpián. Több világrekordot állított fel különböző sprintversenyeken, és karrierje során az atlétika úttörőjévé vált. Sikereivel azonban nemcsak rekordokat, de faji korlátokat is sikerült megdöntenie.
Sorstársai számára a remény szimbólumává vált a diszkrimináció elleni harcban.
Jól tudta, hogy milyen érzés, ha nem használhatja ugyanazt a mellékhelyiséget, nem járhat ugyanabba az iskolába, nem használhatja ugyanazt a buszt, és nem étkezhet ugyanott, ahol fehér bőrű sportoló társai, ezért az aktivizmus számára éppoly fontossá vált, mint az atlétika. Vállalván a rasszista lakosok gúnyolódását és fenyegetését, addig járt tüntetésről tüntetésre, és addig harcolt nyilvánosan, míg végleg el nem törölték Clarksville szegregációs törvényeit.
Érmek és elismerések ide vagy oda, Wilma Rudolph hátrányos helyzetű fiatalokat támogató alapítványára volt a legbüszkébb (fotó: Getty Images)
Miután 1962-ben visszavonult a versenyzéstől, összeházasodott szerelmével, Yolanda édesapjával, tanári diplomát szerzett és pályaedzőként dolgozott tovább. Később az Egyesült Államok jószolgálati nagykövete lett Nyugat-Afrikában, könyvet írt, lelkesen támogatta a feminizmust, sportprogramokat szervezett, majd létrehozta a hátrányos helyzetű fiatal sportolókat segítő Wilma Rudolph Alapítványt.
Sportteljesítményéért és kitartó aktivizmusáért számos elismerésben és kitüntetésben részesült élete során. Bekerült a Nemzeti Atlétikai Hírességek Csarnokába, az Olimpiai Hírességek Csarnokába, 1993-ban pedig átvette Bill Clintontól az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetését, az Elnöki Szabadságérmet.
Wilma Rudolph örökségét tovább erősítette az egyenlő bánásmódért folytatott harc, ami a jelenlegi társadalmak számára is örök emlékeztetőül szolgál. Fiatalon, mindössze 54 évesen érte a halál: agydaganat következtében vesztette életét 1994. november 12-én.
Temple Grandin néma kislányból lett világhírű feltaláló – kattints tovább, és olvasd el az ő történetét is!
Kiemelt kép: Wilma Rudolph az 1960-as római nyári olimpiai játékok női 200 méteres selejtezőjének előfutamában (fotó: Getty Images)
