„A hátamon feláll a szőr, ahogy a főnököm nyájaskodva nyitva tartja nekem az ajtót.”
„Öt év után ott tartunk, hogy cipelhetem én a bőröndömet.”
„Nem kell hoznia a szatyrot, nem szorulok rá, nekem is van karom.”
„Tényleg Youtube-videóról kell fiókot szerelnem, mikor van férjem?”
„Ne fizessen az első randin, még azt hiszi, nincs munkám.”

Ezek voltak az első gondolatok, amelyekkel a lovagiasság témájában tartott nem reprezentatív kutatásom során találkoztam. Különböző korú és státuszú nőknek tettem fel az érvek és ellenérvek viharában álló, örökzöld kérdést: létezik még lovagiasság vagy kihalt, egyáltalán van-e rá szükség?

A válaszolók közül nagyon kevesen képzelték el maguk előtt a fényes páncélba bújt lovagot, aki levágja a sárkány fejét, és megmenti az ő hercegnőjét, hogy boldogan éljenek örökkön örökké. A 21. század női lencséje ennél sokkal összetettebb, manapság arra lennénk inkább kíváncsiak a lovaggal kapcsolatban, hogy jó, jó, megölte a sárkányt,

de mosott utána kezet, mit gondol a túlzott erőszakról, a nemek egyenlőségéről, hogy látja magát öt év múlva,

és szerinte milyen hatással lesz rá, hogy így nyerte el a kegyeinket.

Bonyolult kérdés tehát a modernkori lovagiasság, vannak, akik eltörölnék a föld színéről, mások visszasírják, és vannak akik új polcra tennék az emberi tulajdonságok folytonosan átrendeződő kamrájában.

Harcos lovagok és aranyhangú trubadúrok

Egészen a középkori Európáig kell visszamennünk, ha a lovagiasság gyökereit szeretnénk felkutatni. A keresztes hadjáratok idején terjedt el a lovagi kódex intézménye, azon katonai, társadalmi és vallási kötelezettségek keveréke, amely nem csupán a csatatéren határozta meg a lovagok viselkedését, hanem azon kívül is.

Bátorság, becsület, udvariasság, nők iránti tisztelet, istenhez való hűség, a gyengék és elesettek védelme.

Idővel a lovagiasság fogalma új színezetet kapott a nőkkel való kitüntetett bánásmód révén. Összefonódott az udvari szerelemmel, melynek köszönhetően a trubadúrlíra legszebb fennmaradt darabjaival találkozhattunk az iskolapadban. A lovagi szerelem a legszebb plátói vágyakozás, melyben fontosabb maga az érzés, mint annak beteljesedése.

Hiszen az esetek többségében az imádott nő nem független, hanem férjes, előkelő asszony, tehát elérhetetlen. Neki hódol különféleképpen a lovag, hogy elnyerje tetszését, és ez a fajta nemi szerepfelfogás aztán évszázadokig fenn is maradt.

Sokak szerint a feminizmus törölte el a lovagiasságot (Fotó: Getty Images)

Mit jelent a nőknek a lovagias férfi?

A társadalom fejlődésével nem csupán a női és férfi szerepek változtak, hanem a hozzájuk kapcsolódó fogalmak értelmezési keretei is. A nőjogi mozgalmak olykor keserves küzdelemmel elért vívmányai, az üvegplafon egyre sikeresebb áttörése után egyre többen tették fel a kérdést: mi keresnivalója van a múlt maradványának a 21. században?

Miért kell még mindig azt sugallni, hogy a nők gyengék és a férfiak védelmére szorulnak?

Információtól és érzelmektől túlfűtött világunkban meglehetősen nehéz tárgyilagosan nézni a kérdést, mert a sokszor fröcsögő reakciók áradatából kellene kihámozni, hogy mit jelent ma, ha egy férfi lovagias.

A válasz épp olyan sokrétű, mint amilyen sokfélék vagyunk nők és férfiak. Van, aki az ajtónyitás klasszikus udvariassági gesztusa mellett azt is lovagiasnak tartja, ha a férfi akkor telefonál, amikor mondja, vagy igyekszik a nő tempójához hasonlóan étkezni. A kabát felsegítése, egy váratlan ajándék vagy egy romkom film megnézése is lovagias lehet, ahogy a vacsoraszámla kifizetése. Bár utóbbi mára szintén vérmes viták témájává vált.

Mindenesetre aki romantikus gesztusként értékeli a fenti példákat, az a legkevésbé sem morfondírozik a nemek egyenlőségén, inkább az odafigyelés vagy a tisztelet jeleként értékeli a férfi viselkedését.

A feminizmus tehet erről is

A kritizálók tábora általában vehemensen védi a megszerzett jogokat, értékeket, és sokan – főként a fiatal korosztály – nem tud mit kezdeni azzal, ha például a férfi a járda úttest felőli oldalán megy, vagy nem hajlandó megosztani a számlát. Akik szerint a modernkori lovagiasság halott és ez így van jól, azzal érvelnek, hogy ez

a letűnt intézmény csupán az elavult nemi szerepek megőrzésére alkalmas.

Amelyek azt sugallják, hogy a nők védelemre szorulnak.

Az érvek között gyakran felmerül a nő autonómiájának megsértése: miért fizetik ki helyette az ebédet, amikor ő is ki tudja? Ráadásul akkor nyugodt szívvel rendelhet libamájat, hiszen ő állja a saját cechét. Van, akinek kényelmetlen, esetleg sértő az ajtónyitás vagy a kabát lesegítése, mert úgy érzi, ez pusztán a hagyományos nemi normák erőltetése.

A nőkhöz hasonlóan a férfiak is megosztottak a kérdésben (Fotó: Getty Images)

Mindeközben a férfiak hasonlóan megosztottak a lovagiasság kérdését illetően. A korosztály ugyan rendkívüli módon befolyásolja a viselkedési normákat,

a családi és kortárs minták, valamint a közösségi média hatása erőteljesen rányomják a bélyegét a jelenlegi szemléletre.

A férfiak egy része – főképp az idősebb generációk – például a legnagyobb természetességgel használja a „kezitcsókolom” kifejezést, ami sok nőből hátborzongást vált ki.

A fiatalok viszont jellemzően nem tesznek különbséget a két nem között, simán előre mennek az ajtónál, a köszönést pedig hírből sem ismerik. Aztán ott vannak a lovagiasság eltűnésén merengő férfiak, akik a feminizmust okolják mindenért. Szerintük a nőmozgalom átesett a ló túloldalára, emiatt a férfiak udvariassága a nők elleni elnyomás szinonimájává vált.

Mi tesszük fájdalmassá az udvariasságot?

Azt talán kevesen vitatják, hogy a lovagiasság eszméje mögött húzódó gondolatok igenis fontosak. A szóval járó nemi konnotációk miatt azonban éles feszültség húzódik aközött, hogy van-e létjogosultsága manapság vagy nincsen.

Nem lehetséges, hogy

a lovagiasságot egyszerűen a tisztelet, az udvariasság megnyilvánulásaként kezeljük mindkét részről?

Hogy pusztán a cselekedeteink által a világ egy kicsit kedvesebb hely legyen? Ahogy a férfi szívesen előre engedi a nőt, a nő pedig örömmel hoz borogatást a férfinak (akár viszont). Nem azért, mert a másik a képtelen rá, hanem mert törődünk vele, mert fontos számunkra a jóléte.

A modernkori lovagiasságot érdemes az univerzalitás szűrőjén keresztül nézni, ami a hagyományos nemi szerepeken túl arról szól, hogy miképpen bánunk egymással. Nemtől függetlenül. Párkapcsolati relációban sok mindent meg tudunk beszélni, hogy kinek mi esik jól, ki hogy látja a nőiesség vagy férfiasság fogalmát. A szabályokat közösen hozzuk.

Ha viszont egy vadidegen férfi nyit ajtót nekünk, fogadjuk el cuppogás nélkül. Egy udvarias pillanat az egész, nem szükséges rögtön arra gondolnunk, hogy életképtelennek néznek minket. A lépcsőn való bőrönd cipelésből sem érdemes presztízskérdést csinálni, hiszen a biológia a férfinak kedvez, de ettől még nem leszünk kevésbé erősek. 

A lovagiasság legyen univerzális eszme

Viselkedésünk minden szegmensét erőteljes nyomások érik kívülről, legalább a saját életünket ne nehezítsük. Se a nőktől, se a férfiaktól nem túl nagy elvárás, hogy tiszteljék a másikat, és bánjanak vele méltósággal, szeretettel. A segítségnyújtás, lánykori nevén lovagiasság semmiképp sem jelenti az egyik gyengeségét vagy a másik hatalmát, pusztán emberséget, empátiát és jóindulatot.

És különben is: ki mondta, hogy nem lettünk rugalmasabbak? Ma ugyanúgy léteznek lovagok, hercegnők és sárkányok, de lehet, hogy a lovag farmerban és rollerrel érkezik. A hercegnő pedig látja rajta, hogy picit félénk, ezért megtartja neki az ajtót, hogy jöjjön már be.

Párkapcsolati aknák: ez idegesíti a legjobban a nőket a férfiakban. 

Kiemelt kép: Getty Images