Az olvasmányos, a szakember gondolatai mellett interjúkat is bemutató munka – melyet a Könyvfesztiválon mutatnak be – emberi és párkapcsolataink minőségét teszi mérlegre, illetve gyakorlati tanácsokkal segíti az olvasót abban, hogy jobban érezhesse magát kapcsolódásaiban. Cziglán Karolina pszichológussal intimitásról, lépcsőházi ghostingolásról és arról beszélgettünk, mit tehet hozzá kapcsolatainkhoz az, ha nyitottan közelítünk a másikhoz.

Pszichológusként önismereti csoportot vezet, család- és párterápiával foglalkozik, eddig mégis gyereknevelés témában jelentek meg könyvei. Mi sarkallta arra, hogy az emberi kapcsolatokról, intimitásról írjon most?
Valójában inkább a gyerekneveléssel kapcsolatos könyvek jelentettek egyfajta szakmai kalandozást. Alapvetően felnőttekkel foglalkozom, és a gyereklélektannal kapcsolatos témákhoz is a családterapeuta munka vezetett el. Az új könyv most olyan, a hétköznapi embereket, felnőtteket – engem is – leginkább foglalkoztató kérdésekről szól, mint párkapcsolati dinamikák, barátságok, családi konfliktusok. 

Cziglán Karolina Elfogadó kapcsolódás című könyve (Fotó: Jaffa Kiadó)

Ez a téma foglalkoztat bennünket a legjobban? Úgy is kérdezhetném: ez a legfontosabb?
Sok más fontos kérdés is befolyásolja az életminőségünket, persze, de pszichológusként hiszem, hogy közérzetünket alapvetően határozza meg emberi kapcsolataink minősége. Az elmúlt bő tíz év praxisa alatt lassan összeálltak azok a mondanivalók, tapasztalások, amikkel kapcsolatban azt éreztem, hogy szeretnék róluk beszélni, mert mindannyiunk életét átszövik, de nem mondódnak ki eléggé.

Amikor a kezembe vettem a könyvet, a fülszövegen rögtön egy komoly kérdés szegeződött nekem arról, hogy elég mélyek, hitelesek és bensőségesek-e a kapcsolataim. A bensőségességet és a mélységet értem, de mit jelent a hiteles kapcsolat?
Azt, hogy az ember tud benne önazonos lenni. Ez alatt tulajdonképpen azt értem, hogy egy hiteles kapcsolatban (legyen az baráti, családi vagy épp párkapcsolat) nem kell durván erőszakot tennie magán, lehet olyan, amilyennek igazából érzi magát, követheti a saját értékeit, és nem kell a kapcsolat működése, vagy a saját elfogadása érdekében mást megjátszania, mint ami a valóság.

Kevés ilyen kapcsolatunk van?
Nem könnyű ezt elérni, inkább úgy fogalmaznék. Pedig egy idő után nagyon zavaró, ha az embernek folyton monitoroznia kell magát egy párkapcsolatban, vagy épp tojáshéjon lépdelve kommunikálni, amikor a szüleivel találkozik. Hosszú távon ilyen kapcsolatokban részt venni nem tesz jót az ember közérzetének, lelkiállapotának.

Mint ahogy az intimitás hiánya sem. Az intimitásról is sok szó esik a könyvben, aláhúzva, hogy az nem a szexuális közelséget, hanem annál valami sokkal tágabb fogalmat jelöl. Mit is?
Az intimitás kapcsolati közelséget jelent. Olyat, amiben a tagok egymásra és a másikra is reflektálnak, és ami elviseli az események kiszámíthatatlanságát. Egy intim kapcsolat például elbírja, ha nehéz érzések jönnek fel, és ha nem kész forgatókönyvek szerint zajlanak az események, hogy abban történhet olyasmi, amit nem tudunk előre kiszámítani. Ez sokszor félelmetes eshetőség.

Milyen félelmek kapcsolódnak be, amikor elzárkózunk az intimitás elől?
A leggyakrabban attól félünk, hogy nem vagyunk elfogadhatók, hogy visszautasítanak bennünket, hogy az, ami mi valójában vagyunk, kevés vagy zavaró, érthetetlen lesz a másiknak. Az persze tény, hogy egy kicsit minden emberi kapcsolatban kell viselkedni, hiszen vannak az emberi együttműködésnek, kommunikációnak szabályai. De hosszú távon probléma, ha egy kapcsolatban rendre úgy érezzük, a gondolataink, érzelmeink egy szeletét következetesen el kell rejtenünk, mert esetleg visszautasítanának minket.

Sokszor előfordul, hogy attól való félelmünkben, hogy a másiknak valamiért megterhelő az, ami bennünk van, inkább álcázzuk magunkat.

Ha valahol, hát az online térben aztán nagyon „megy” az ilyen maszkolás. Az ember gondosan szerkesztett profillal, szűrt képpel jelenik meg, amikor párt keres. Ember legyen a talpán, aki mögé lát. Pszichológusként mit gondolsz az online randiplatformokról?
Manapság szinte mindenki megpróbálja az online ismerkedést, hogyha egyébként is párt keres, és tapasztalatom, hogy férfiak és nők is azt jelzik vissza, hogy ők komolyan gondolják, igazából párt szeretnének, miközben a másik oldal nem veszi komolyan. Érdekes, nem igaz? Sokan elkeserednek emiatt. Azt hiszem, csak az történik, ami a való életben, ahol az embereknek szintén csak kis része jöhet szóba lehetséges párként. Az online térben is így van, valójában ez természetes, csak feltűnőbb amiatt, hogy ott sorakoznak a profilok a szemünk előtt.

Vajon nagyon más az online és az élő ismerkedés?
Én nem gondolom. Szerintem az online ismerkedésben csak a valóság csapódik le. Sok olyan embert ismerek, aki online talált párt. Abszolút működőképesnek tartom ezt az utat, hiszen csak az eleje más, mint a hétköznapi élet. Onnantól kezdve, hogy az a két ember találkozik egy kávéra, és elkezdenek beszélgetni, átalakul egy nagyon hasonló helyzetté, mintha egy buliban vagy bárhol máshol ismerkedtek volna meg.

Online azért mégis könnyebb például ghostolni a másikat, nem igaz?
Ezt sem mondanám. Ha mondjuk a lépcsőházban futottunk össze azzal, akivel ismerkedni kezdtünk, randiztunk párszor, ő meg nem mondja meg, hogy nem szeretné folytatni, hanem ezentúl foghegyről köszön és átnéz rajtunk, az pontosan ugyanannyira tud fájni, mint a ghostolás. Az ember önértékelését itt is, ott is sértheti az ilyen bánásmód, mert leértékelve érezheti magát.

Az önbizalmunk megerősítésére is vágyunk a kapcsolatainkban?
Igen, és ez részben természetes is. Viszont, ha a kapcsolatunkat kizárólag arra használjuk, hogy az önbizalmunkat stabilizáljuk, az már nem szerencsés. Vannak szükségleteink, és nem ördögtől való, ha vágyunk arra, hogy ezek az emberi kapcsolatainkban kielégüljenek, de egyik emberi kapcsolat sem lehet egy igényeket kielégítő masina. Kell, hogy legyen egy érdek nélküli oldala, ami a másik elfogulatlan megismeréséről, a rácsodálkozásról szól.

Könyvében arról is ír, hogy egy kapcsolat exkluzivitása sem lehet a legfőbb szempont. Ezt hogy kell értenünk?
Természetesen nem úgy, hogy a monogámia ellen volnék, vagy állást foglalnék abban, hogyan kell az életet élni. Kapcsolata válogatja az exkluzivitás-igényt, egy párkapcsolat például sok energiát, időt igényel, ezt nehéz nem kizárólagosan működtetni. Viszont, ha emberi kapcsolatainkban megjelenik egy beszűkítő, másokat kizáró, merev attitűd, az romboló hatású lehet. Normális, hogy vannak kapcsolati prioritásaink, de az intimitás szerintem egyfajta mások felé forduló attitűdöt, nyitottságot is feltételez.

Mondana erre egy példát?
Az jut eszembe, hogy míg az, hogy egy barátság kicsit átalakul, ha az egyik félnek párkapcsolata lesz, mert esetleg kevesebb ideje, figyelme marad rá, az természetes. De biztosan sokaknak ismerős az a helyzet, hogy egyes emberek nagyon jelen vannak a barátaik számára, mikor épp nincs párjuk, majd teljesen eltűnnek, amint párkapcsolatra leltek. Ez azt sugallja, hogy a hangsúly csak a kapcsolati igények kiszolgálásán volt, ami korábban a barátok, később a pár által történt meg. Jó, ha egy kapcsolatban, legyen az barátság vagy párkapcsolat, maga a másik ember, az ő személye fontos.

Mellesleg teher is lehet akár a párnak, ha minden kapcsolati igényünkre tőle várunk választ.

Például mikor?
Amikor mindenáron azt szeretnénk, hogy a partnerünk minden egyes tevékenységünkben, hobbinkban, mindenben, mindig velünk legyen, mindent velünk beszéljen meg, hogy szinte tökéletesen fedje egymást a személyiségünk, és mindenki mást kizárjunk ebből a keretrendszerből. Nem igazán reális, hogy hosszú távon egy valaki az összes igényünkre mindig választ adjon, és egy párkapcsolat nem arról szól, hogy a másik hogyan rezonálhat ránk tökéletesen, hanem jó, ha megvan benne az elfogulatlan, érdek nélküli nyitottság, érdeklődés is a másik iránt.

Miért hiszik mégis sokan, hogy egy párkapcsolatnak ilyennek kell lennie?
Sokféle forrásból épülnek fel bennünk hiedelemrendszerek ezzel kapcsolatban. Képződik néhány elképzelés, hogy milyen igényeknek kell kielégülni egy párkapcsolatban, és azok néha lehet, hogy túl részletesen megrajzolt elképzelések. Sokszor előfordul, hogy valaki előre megírja azt, hogy egy jó párkapcsolat hogy kell kinézzen, és az ehhez a képhez való hasonlítgatásnak nem tud megfelelni a párkapcsolat, vagy a másik ember. Pedig az igazán jó az lenne, ha egy emberi kapcsolatban nemcsak annak tudnánk örülni, mikor az előzetes elképzeléseink teljesülnek, hanem annak is, hogy a másik ember más, hogy bizonyos dolgokat eltérően lát, él meg és pont ezért szerethető és érdekes.

Kiemelt kép: Cziglán Karolina pszichológus – Fotó: Becze Anita

Unalmas már egyedül? Ne várd ölbe tett kézzel, hogy a nagy Ő bekopogtasson az ajtódon – küldj neki személyre szabott meghívót! A Nők Lapja és a Randivonal most közösen segít társra találni. Kattints a linkre, és készülj a randira!