Még az iskolai tanulmányainkból emlékezhetünk rá valamelyest, hogy a nagy művészettörténeti korszakok hogyan váltották egymást. Ha csak az ókortól vesszük: előbb volt az egy egész évezredet átölelő klasszikus antikvitás a maga díszes újításaival, szikrázó építészeti megoldásaival, azokkal a gyönyörű drágaköves ékszerekkel és szabadságot adó ruháival. Aztán beköszöntött a középkor, jött a romanika a maga robosztus, masszív épületeivel és a testet vallásos megfontolásból minél inkább takaró, rejtegető öltözékeivel.
Később a gótika ezeket a szabásvonalakat némileg megnyitotta, de csak az 1300-as években ébredező reneszánsz hozta el azt a fokú szabadságot, ami már az egyéniség kifejezését is megengedte az öltözködésben. Hozzánk legközelebb, Itáliában ismét ünnepelni való szépség, sőt, a tudományos felemelkedés és az élvezetek elsődleges eszköze és forrása lett az emberi test. De aztán a később külön megnevezéssel illetett manierizmus kora megmutatta, hogyan is néz ki mindez, ha túlzásba viszik.
Féktelen, zsúfolt, misztikus, egyenesen bizarr és természetellenes formák és ábrázolások uralták a művészeteket.
Nem csoda, hogy a népek megcsömörlöttek és elkezdtek valami homlokegyenest más után kutatni. Visszatértek a valláshoz, a szabályossághoz, a szimmetriához: az 1500-as években beköszöntött a barokk, ami egyben az utolsó egységes stílustörténeti kornak tekinthető. A 18–19. század fordulójára ugyanis, az ipari forradalom és a kommunikáció fejlődésének hatására, eltűntek a nagyjából egyöntetű művészeti stílusok.
Előbb jött a túldíszített, habos-babos rokokó, majd néhány évtizeden belül a letisztult és elegáns klasszicizmus, később berobbant a romantika és a biedermeier, illetve mindezeknek sajátos keveréke, az eklektika. A 20. század elején már az aszimmetriát ünneplő szecesszió és a szögletes, szabályos vonalvezetést követő art deco volt a két legnépszerűbb stílus – melyeknek szintén számos alfaja, változata és keveredése létezett.
Körforgás a divatban
Szokás mindezt egyfajta körforgáshoz hasonlítani, melyben a letisztult és a cifra, a szabályos és az aszimmetrikus, a vallásos és a világi váltja folyamatosan egymást. Nem lehet nem észrevenni azonban, hogy a különböző korstílusok lassan egyre rövidebb és rövidebb életűvé váltak, mígnem a korszakhatárok teljesen elmosódtak, a divatirányzatok pedig egymással összefonódva, vagy legalábbis párhuzamosan éltek tovább. (Ebben a cikkünkben például arról írtunk, milyen formában térnek vissza újra meg újra a trendek – a szerk.) Körforgás helyett tehát sokkal inkább beszélhetünk egyfajta spirálszerű fejlődési útról.
Manapság pedig már szinte fénysebességgel száguldunk ezen a szerpentinen.
Még a 20. században, ha nem is teljes pontossággal, de valamelyest képesek voltunk beazonosítani a különböző évtizedek divatjait. Az ötvenes évek tömött, A-vonalú szoknyáit. A hatvanas évek minijét. Aztán azt a hetvenes évek hosszú, esetleg horgolt, folklórmintás hippifazonját és így tovább. Ma viszont mi történik? A fast fashion helyét néhány hónap alatt felváltotta az ultra fast fashion, azaz mire a postás meghozza az új darabokat, azok már ki is mentek a divatból.
Persze, ez azért is tűnik ilyen drasztikusnak és riasztónak, mert épp benne élünk. Érvényes, az igazsághoz jóval közelebb álló megállapításokat csak az utókor tehet majd a mostani helyzetről. Ahogyan mi is sokkal inkább leegyszerűsítve és emiatt élesebben látjuk a korábbi korok jellemző irányzatait. De vajon mennyire jól emlékszünk még ezekre?
Nők Lapja-kvíz: Melyik évtized divatja?
Úgy tartják, a módi nagyjából húszéves ciklusokban ismétli önmagát. Napjaink divatját főként a korai kétezres, illetve a nyolcvanas évek trendjei inspirálják. Előbbi palettájáról tért vissza a spagettipántos top és a cargo short, utóbbitól pedig a bő szárú farmer, a neonszínű széldzseki, a nagy és látványos kiegészítők, illetve a pöttyös minden mennyiségben. De a nyolcvanas évek is merített valahonnan: az általa imádott kaprinadrág például a hatvanas években robbant be először.
Ugyanakkor a hatvanas évek fiataljai tagadhatatlanul „nyúlták” a húszas évek flapper divatját: például a bő szabásvonalakkal, a bubifrizurával és az arra húzott csinos kalappal.
De az a divatszakértő sem hazudik, aki ebben felismerni véli azt a 19. századi időszakot, melyben a nők sokkoló módon, hirtelen eldobták a krinolint – csak hogy aztán néhány év múlva megint elővegyék a padlásról… Láthatjuk, hogy a sorozat valóban a végtelenségig folytatható. Mi most ettől megkíméljük olvasóinkat: csupán a Nők Lapja elmúlt 75 évének divatrovataiból válogattunk néhány jellemző összeállítást. Vajon vissza tudjuk még idézni fiatalkorunk trendjeit? Most kiderül!
Divat: Így változott a huszadik századi szépségideál – lépésről lépésre
Kiemelt kép: Twiggy 1967-ben – Fotó: Bettmann / Contributor via Getty Images
Tesztfotók: Nők Lapja-archívum