A technológia számos új lehetőséget kínál a párkeresés területén is, de megváltoztatta-e a randevúzáshoz és a kapcsolatokhoz való hozzáállásunkat? A szakértők szerint igen. Paul C. Brunson párkapcsolati tanácsadó, az egyik neves online társkereső program kutatási részlegének vezetője szerint a párkeresés mindig is fontos döntés volt, tapasztalatai alapján szerelmet találni – és megtartani azt – ma viszont nehezebb, mint bármikor.
Könyvében (Find Love: How to Navigate Modern Love and Discover the Right Partner for You) kifejtette, hogy ennek okai a bizonytalanság és az elköteleződéstől való félelem, és hogy a tökéletesre vágyva ma már jóval többet várunk el a partnerünktől, mint valaha. Erre jó példaként szolgál a közösségi média (becsapós) világa, ami szélesebb lehetőséget kínál az ismerkedésre, ugyanakkor a döntésünket is megnehezítheti, hiszen ha csak a képeket vesszük alapul, úgyis mindig találni valaki mást, aki „jobb”.
Emellett Brunson szerint a kulturális és technológiai változásokkal az igényeink is felülíródtak. Gondoljunk csak arra, hogy manapság több változata is lehet a párkapcsolatoknak. Élhetünk monogám, nyitott vagy poliamor kapcsolatban, egy fedél alatt vagy külön – és még sorolhatnánk. Tucatnyi olyan változat létezik, amiben ezrek hisznek. Ez persze nem baj, a szakember szerint így viszont egyedülállóként még nagyobb kihívást jelenthet eligazodni az ismerkedés útvesztőjében és megtalálni a számunkra ideális partnert.
Kapcsolódó: Párkapcsolatban nem érdemes túl alacsonyra rakni a lécet
A digitális ismerkedés korában ráadásul olyan, mintha a randizás kétértelművé vált volna: nem mindig könnyű eldönteni, hogy kivel milyen kapcsolatban állunk. Nem ritka, hogy a felek azon morfondíroznak – vagy inkább gyötrődnek –, hogy hol helyezkednek el partnerükkel a párkapcsolati spektrumon, illetve nevezhető-e párkapcsolatnak az, ahol jelenleg tartanak.
Ezért is fontos már az ismerkedés legelején leszögezni a céljainkat, és a másik tudtára adni, hogy az idő múlásával, egymás közelebbi megismerésével mit jelent számunkra az együtt járás.
Bár jócskán akad példa arra is, hogy olykor sajnos ez sem elég. A modern ismerkedési szokások magukkal hozták (többek között) az úgynevezett ghostingolás „trendjét” is – vagyis az, amikor valaki magyarázat nélkül eltűnik, se szó, se beszéd, felelősséget nem vállalva kilép a kapcsolatból. (A következő linkre kattintva mutatjuk a – nemcsak szerelmi, de a baráti kapcsolatokat is érintő – ghostingolás leggyakoribb okait.)
Az ismerkedés 19. századi szabályai
Kétségkívül van egyfajta varázsa annak, ahogyan a 19. században írtak a szerelemről. Elnézve a Jane Austen regények románcait, A Bridgerton család idealizált valóságát, a gyönyörű vidéki kastélyokat, a dimbes-dombos tájat, a látványos kosztümöket és a kézzel írt szerelmesleveleket, talán sokunk fejében megfordult már, hogy e régimódi, lassan kibontakozó romantika milyen nagyszerű lehetett a valóságban.
De mennyiben lehetett valóban más az ismerkedés, mint most? Lehetséges, hogy akkoriban a randevúzás nem az azonnali kielégülésről és a játszmázásról szólt, és tényleg igaz az unásig hangoztatott klisé, miszerint régen minden jobb volt? Nos, nem feltétlenül. Fogalmazzunk úgy, hogy a régenskor emberének sem volt könnyebb dolga – sőt. Mutatjuk, a történészek szerint mit jelentett randevúzni és szerelmesnek lenni a (filmekben igencsak romantikusnak tűnő) régenskorszakban!
1. A „piac”
Sally Holloway, az Oxford Egyetem kutatója szerint a házasság fontos belépőt jelentett a társadalomba, különösen az elit családok számára, így egyértelmű volt, hogy ha valaki randevúzik, az előbb vagy utóbb házasodni is fog. A nők átlagos házasságkötési életkora maximum 24, a férfiaké 26 év volt.
Ha valaki párt keresett, a bálok és más mulatságok nagyszerű lehetőséget kínáltak az ismerkedésre. A nem hivatalos „házassági szezon” a téli és a tavaszi időszak között zajlott – éppen akkor, amikor Londonban ülésezett a parlament. Ilyenkor előkelő társaságok sokasága gyűlt össze a városban, ahol gyakran klubokban, bálokon és vacsorákon ütötték el az időt – vagyis az ilyen események egyfajta házassági piacként is működtek.
Holloway könyvéből (The Game of Love in Georgian England: Courtship, Emotions and Material) kiderül, hogy az ismerkedni (házasodni) vágyók egyik legkedveltebb helyszíne az Almack’s Assembly Rooms társasági klub volt. Ide csak megfelelő kapcsolatokkal, ranggal és vagyonnal rendelkezők léphettek be, a gazdag, gyermekeiket kiházasítani kívánó családok számára tehát tökéletes, exkluzív helyszínként szolgált.
2. Üzlet és szerelem
A régenskorszak romantikája egyszerre volt szerelem és üzlet. Talán a korabeli irodalmi művekből is érződik, hogy az érzelmek mellett majdhogynem ugyanolyan fontos volt a pénz is. A gazdag családok persze ragaszkodtak ahhoz, hogy fiaik-lányaik azonos rangú társat válasszanak, ugyanakkor, mivel ebben az időben még szégyen övezte a válást, a társadalmi kompatibilitás mellett lassacskán a hosszú, boldog és szeretetteljes párkapcsolat – azaz a szerelem – is lényeges szemponttá vált.
3. Az udvarlás
Akkori szabályok szerint egy nő soha nem kezdeményezhetett, a kezdő lépés tehát mindig a férfiaké volt. Ha megvolt a kiszemelt és a kölcsönös szimpátia, kezdetét vehette a tényleges randevúzás, amihez a női fél családjától is engedélyt kellett kérni. Külön érdekesség, hogy a tisztességes szándék jeleként a párok ebben az időszakban nem szólíthatták egymást a keresztnevükön.
A korabeli udvarlási fázis jellemzően évekig tartott, ez idő alatt a felek különböző társasági vagy családi eseményeken vettek részt együtt – rendszerint kísérő társaságában, aki jelenlétével megakadályozta, hogy a fiatalok idő előtt intim viszonyba kerüljenek egymással. Az összeférhetőség próbája pedig a levelezés volt. Fontos volt, hogy a párok megbízható levelezőpartnerek legyenek, hiszen így tudtak egymással „kettesben” kommunikálni – azaz ténylegesen ismerkedni és mély köteléket kialakítani.
4. A jól időzített ajándék
A gyémánt, a bonbon és a virág a szerelem ikonikus tárgyai – ezekkel leginkább az udvarlás kezdeti szakaszában volt illendő készülni. Ahogyan viszont telt-múlt az idő és mélyült a kapcsolat, a klasszikus tárgyak és csecsebecsék helyét a személyes ajándékok vették át. A levélben küldött hajfürtök a soha nem múló, örök szerelmet szimbolizálták, de nagy népszerűségnek örvendtek az olyan medálok is, amelyek a felek aprócska portréit rejtették.
5. Eljegyzés
A régenskori randizás legutolsó szakasza az eljegyzés volt. Ehhez ki kellett dolgozni a leendő házasság jogi feltételeit, beleértve az öröklési jogokat és özvegyi feltételeket. Ha mindez adott volt, és a család is áldását adta az eljegyzésre, a párok valamivel nagyobb szabadságot élvezhettek. Olyannyira, hogy Holloway szerint minden harmadik menyasszony várandósan állt az oltár elé.
A feketeleves
Mindez persze egyáltalán nem jelentett garanciát a hosszú boldogságra. Például, ha az eljegyzés után a vőlegény valami miatt meggondolta magát, és mégsem akart oltár elé állni, annak bizony a botrány és pletykák mellett súlyos anyagi következményei is lehettek: akkori jogszabályok szerint a cserben hagyott fél pénzbeli kártérítést igényelhetett a szívfájdalomért. Aztán ott van a szerelem, amiről jól tudjuk, hogy nem válogat, így gyakran megesett, hogy Ámor nyila rangon alul talált célba.
Nem beszélve arról, hogy nőként szabadnak és önállónak lenni aligha lehetett ekkoriban.
Ezért volt kifejezetten népszerű szökési célpont Gretna Green, egy aprócska, határon túli skót település. Itt nem voltak érvényben Anglia házasságkötési törvényei, tehát rangtól, származástól függetlenül bárki kedvére házasodhatott.
Lényeg a lényeg, ha a romantikus, kosztümös filmeket nézve a régi időket sírnánk vissza, inkább ne tegyük. Egyrészt szabadon dönthetünk, és ha akarunk, nemet ma már bármikor mondhatunk. (És ezt egy igazi férfi el is fogadja.) Másrészt felgyorsult világ és technológia ide vagy oda, az olyan időtlen értékeknek, mint az őszinteség, a felelősségvállalás és a tiszteletteljes bánásmód, most is helyük van a világban – még ha nem is mindig látjuk őket.
Kapcsolódó: Legyező- és kesztyűnyelv segítette ükanyáinkat az ismerkedés során
Kiemelt kép: George Goodwin Kilburne / Fine Art Photography / Getty Images