Amint a keresztény vallás bebetonozta a hatalmát Európában, megkezdődtek a boszorkányüldözések. Babonás félelemből halomra gyilkolták azokat, akik nem feleltek meg az új normáknak. Ne feledjük: a kereszténység előtt is léteztek jelentős vallások, saját ünnepekkel, szertartásokkal. Az új rend szándékosan a meglévő ünnepnapokra (téli napforduló, nyári napforduló) Jézushoz vagy a Bibliához kötődő vallási ünnepeket szervezett, s elvárták, hogy az egyház ellenségei is megtérjenek. Aki erre nem volt hajlandó, azt válogatott eszközökkel távolították el az útból.

Akkoriban nemcsak a betegségektől, természeti csapásoktól rettegtek, s erre gondolva próbáltak istenfélő életet élni, de a nőket sem tartották valami nagyra.

Azon kívül, hogy férjhez mentek, gyerekeket szültek és háztartást vezettek, más szerepük nem igazán lehetett a társadalomban, jogokról csak álmodozni mertek. Nem volt hát nehéz azokat a lányokat, asszonyokat boszorkánynak kikiáltani, akik valakinek valamiért szúrták a szemét: túl vonzóak voltak és a férfiak kísértést láttak bennük, visszautasítottak egy sértett nagyurat, gyógyfüvekkel kereskedtek, vagy egyszerűen ellenszenvesek voltak a szomszédaiknak. Bárkiből bármikor lehetett boszorkány, s a hisztériáig fajuló üldözésben nagy szerepet játszott egy bizonyos könyv.

A boszorkányüldözés kiskátéja

A 18. század végéig majdnem százezer boszorkányt állítottak bíróság elé a világon. A vádlottak felét máglyán égették el, sziklákról dobták le, vagy más szörnyűséges módon végezték ki.

Elterjedtek voltak a boszorkánypróbák, amelyek pontosan úgy lettek kitalálva, hogy ha az illető túlélte a kínzást, akkor azért ítélték el, ha pedig nem, nos, a vádlók máris elérték a céljukat.

Boszorkánynak pedig nem csak azokat kiáltották ki, akik gazdasági vagy bármilyen más okból útban voltak vagy szembeszálltak a hatalmasokkal, de azokat is, akiken észrevették az ördög jegyét. Akkoriban úgy hitték, hogy az ördöggel cimboráló asszonyok varázsereje külső jegyekben is megnyilvánul. Egy anyajegy, egy folt, a szokásostól eltérő, jellemzően vörös hajszín, egy plusz ujj mind jeleknek bizonyultak.

Ha egy nő szép volt, biztos, hogy az ördögtől szerezte vonzerejét. Ha anyajegy csúfította az arcát, az is a patástól származott. Aki alázatos ima és a papok segítsége helyett gyógynövényekkel gyógyított, titkos praktikáit biztosan a másvilágtól szerezte. Aki nem ment férjhez, biztosan boszorkány volt, de az is, aki mégis, csak nem született gyereke.

A boszorkányüldözés nagykönyvének számító Malleus maleficarum néhány példánya (Fotó: Luis Barron / Eyepix Group/Future Publishing via Getty Images)

Ám hogy minden szépen rendszerezve a vádlók rendelkezésére álljon, 1487-ben Heinrich Kramer szerzetes Jacob Sprenger inkvizítor segítségével megírta a Malleus maleficarum, azaz A boszorkányok pörölye című művét. A szöveg évszázadokon át a démonológia alapművének számított, és tízezrek halálát okozta. Lapjain az olvasók a boszorkányság teológiai magyarázatát olvashatták, nagyon kedves kis gyakorlati útmutatással a boszorkányok azonosítására és üldözésére.

A boszorkány az ördög szeretője

A könyv nemcsak rendszerezte a boszorkányokkal kapcsolatos tudnivalókat, de mindenkit felszólított az ártalmas személyek üldözésére is. Már az is bajba került, aki csak kételkedni mert a boszorkányok létezésében, nemhogy segített nekik vagy nem volt hajlandó megvádolni, megkínozni őket. A nőgyűlölet is szemléletesen tetten érhető a szerzetes által összeállított műben. Akkoriban – ahogy aztán még előtte és utána is évszázadokon keresztül – tagadták a nők nemi vágyát.

A férfiaknak lehettek szükségleteik, de az erényes leányok ártatlanok, szűziesek maradtak, házasként pedig eltűrték férjük közeledését a gyermekáldás érdekében.

Saját gondolataik, vágyaik, örömeik hivatalosan nem lehettek. Kramer szerzetes könyvében a boszorkányokat viszont csábító, határtalan testi vágyaktól fűtött nőszemélyeknek írta le, akiknek menstruációjuk idején még a vérük is szó szerint forrong. Olyan tüzesek, hogy orrukból, szájukból pára árad, babonás erővel hatnak a férfiakra, és semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, hogy szegény, ártatlan, mit sem sejtő férfiakat gonosz praktikáikkal elbűvöljék.

Magával az ördöggel is hálnak, emiatt pedig képesek távolról, rontással terméketlenné tenni egy férfit, elválasztani egymástól házastársakat vagy épp impotenciát okozni.

A Malleus maleficarum olvasottsága akkor ugrott meg igazán, amikor 1450-től már nyomdagép segítette a terjesztését. A tudósok szerint nem lehet eléggé alábecsülni a „mű” hatását. A boszorkányságba vetett hit eddigre már évszázadok óta létezett, de a nagyszabású, szinte nagyüzemi, brutális boszorkányüldözés a könyv megjelenése és sokszorosítása után kezdődött el.

Kapcsolódó: Mindössze 4 éves volt a salemi boszorkányperek legfiatalabb áldozata

A legrosszabb az volt, hogy az egyház hatalmának növekedésével pápák és császárok is támogatták az útmutatót, sőt, még sürgették a hatóságokat, hogy szüntessék meg a boszorkányüldözés minden jogi korlátozását. Rengetegen szegődtek üldözővé, Malefizmeisterek és Hexenkomissarok felügyelték az uralkodó megbízásából végrehajtott kínzásokat és gyilkosságokat.

A könyv hatását jól mutatja, hogy tudósok egy csoportja összevetette a közép-európai boszorkányperek időzítését a Malleus maleficarum minden egyes új kiadásának dátumával. 553 város adatainak elemzése után egyértelműen látszott az ok-okozati viszony: amint újabb adag útmutató érkezett, úgy lángoltak fel az üldözések is városról városra. A különböző települések ugyanis nemcsak kapcsolatban voltak, de tanultak is egymástól, így a könyvből származó új ötletek, módszerek és boszorkányüldözések egész Európában elterjedtek.

A Malleus maleficarum utoljára 1669-ben jelent meg, majd, miután már megfutotta a maga köreit, a boszorkányperek is megritkultak, míg végül eltűntek.

Az utolsó magyar boszorkányt, Deák Mihályné Berkesz Sárát 1762-ben ítélték halálra ezzel a váddal, míg egész Európában Anna Göldi svájci szolgálólány volt az, aki utoljára az életével fizetett a koholt vádakért. Őt 1782-ben fejezték le. Az utolsó boszorkánynak mégis Helen Duncan skót jósnőt tartják, őt a második világháború idején (!) ítélték el és küldték börtönbe.

S hogy mit vétett a világ ellen az utolsó boszorkány? Olvass tovább, és kiderül!

Kiemelt kép: Charles Stanley Reinhart (1844-1896) festménye, amelyen az látható, ahogyan egy boszorkánysággal vádolt nőt az úgynevezett vízbemártó székes boszorkánypróbának teszik ki – Fotó: Bettmann / Contributor / Getty Images