Leginkább a higiéniai állapotok miatt igyekszünk elkerülni a nyilvános vécéket, de, ha menni kell, hát menni kell, és a szükség nagy úr. Bemutattuk már a vécé evolúciójának több száz éves történetét, és szintén írtunk korábban arról, hogyan is lehetne kulturáltan és korrektül használni egy közös mellékhelyiséget. Egészen apró dolgokon múlik, tényleg.
A nyilvános WC használatának egyre inkább kitolódnak a határai. Az alábbiakban kizárólag a személyes (mozgássérült mosdókkal kapcsolatos) tapasztalataimról beszélek.

Három történet

Az, hogy egy-egy vendéglátóhelyen vagy irodaházban a kijelölt akadálymentesített mosdót raktárnak vagy takarítószertárnak használják, nem ritka. Az üzemeltetők sokszor kihasználatlannak érzik ezt a területet, ezért előbb-utóbb elveszíti eredeti funkcióját. Ahol viszont gyakrabban kerülhet használatba rendeltetésszerűen (például egy plázában vagy kulturális intézményben), egészen meglepő helyzetek alakulhatnak ki, ha egy magamfajta felhasználó kinyitja az ajtót.

Szituáció 1.

Vasárnapi gyerekprogram egy fővárosi kulturális intézményben. Amikor kinyitom az ajtót, meglepődve tapasztalom, hogy négy (6–10 év körüli) fiú körbeállja a mozgássérülteknek kijelölt vécét és versenyt pisil. Nem tudom melyikünk jött jobban zavarba… Három fiú a másodperc töredéke alatt reagált, a negyedik, legkisebb azonban még jól befejezte dolgát, a többiek már úgy szóltak rá, hogy irány kifelé. El lehet képzelni az ott hagyott állapotot, azt se tudtam sírjak vagy nevessek.

Szituáció 2.

Pláza mosdója, sokat kell várni, látszik, hogy foglalt. A biztonsági őr megelégelte, és kívülről kinyitotta az ajtót. Odabent két fiatal talált épp egymásra… A fiú és a lány ruhát igazgatva, viháncolva, de komótosan jött ki, majd a következő párbeszéd hangzott el:
– Remélem, gyerek lesz belőle…
– Én is!

Szituáció 3.

Szintén bevásárlóközpont. A három akadálymentes mosdóból egy lezárva, a másodiknál megrongálva az ajtó és nem zárható, az utolsó foglalt. Itt várakoztam jó ideje, amikor egy takarítónő arra járt és elmondta, hogy sokszor illetéktelenül használják. Van, aki ideje jár mosakodni, borotválkozni, de nem ritka az sem, hogy szerhasználó vagy hajléktalan fekszik odabent. A takarítónő nyitotta ki végül kívülről az ajtót, és ami ott várta, mindenkit megdöbbentett.

Oldalt álltam, először nem láttam semmit, azonban a folyosóról elkezdtek gyülekezni az emberek és kiabáltak befelé a mellékhelyiségbe. Hatalmas ordibálás kerekedett. Hirtelen szekunder szégyenérzetem támadt, mekkora felhajtás abból, hogy használnám a vécét. Két tinédzser volt odabent és épp hajat festettek! Egy zárt, ablaktalan, szellőztethetetlen, mozgássérült vécében! Kelletlenül összeszedték a cuccot, persze minden maszat és bűz ott maradt.
Számomra talán ez volt a legextrémebb, de mindenki döntse el maga.

A skála másik oldalán: jó példák

Őszintén mondom, igazi megkönnyebbülés volt egy három és fél órás vonatút után (ahol a vonaton pechünkre üzemen kívül volt a mozgássérült WC) megérkezni a bécsi vasútállomásra, és az ottani pozitív hozzáállást megtapasztalni. Azon túl, hogy az állomás olyan, mintha egy mindenféle üzlettel, étkezdével ellátott, tiszta és rendezett plázába érkeztünk volna, a mozgássérült mosdó minden elvárásunkat felülmúlta.

Oké, az is lehet, hogy a magyar viszonyokat megszokva mi tettük túl alacsonyra a lécet…

Az osztrákoknál teljesen rendben volt az ajtó, odabent tisztaság és felszereltség: feltöltve a vécépapír-, a szappantartó, volt papírtörlő, fertőtlenítő. Megfelelő magasságban a mosdó, a vécékagyló, a kapaszkodók, a kapcsolók, a szappan, a kéztörlő, az érzékelős kézszárító (!), a tükör, a kuka, de még a lehajtható pelenkázólap is, ha netán egy kerekesszékes pelenkázná a kisbabáját (ki látott még ilyet, ugye, hogy önálló, kerekesszékes szülő!?).

(A fotó illusztráció / Getty Images)

Jó illat, kellemes hőmérséklet. Sehol egy falból kilógó vezeték, instabil kapaszkodó vagy vécédeszka, esetleg elbillentett, beázott álmennyezet… Egészen elérzékenyültem. Legszívesebben becsomagoltam és hazahoztam volna. Követendő példa volna az ennyire érzékenyen kialakított és rendben tartott közösségi mosdó. Persze, bár nem kifejezetten mozgássérült vécére, de nálunk is létezik jó példa, sőt, művészien szórakoztató. Például Budapest belvárosában, a Dorottya utcában található POP&ROLL Art toalettje.

A nyilvános mellékhelyiség hétköznapi élményét egy magával ragadó művészeti találkozássá határozza meg. „A neves Kissmiklos művész által tervezett egyedi tér a funkcionalitást az avantgárd dizájnnal ötvözi. A 20 jellegzetes vécé mindegyike vászonként szolgál, amelyen Kissmiklos közel 100 alkotása látható, a neopop art elemeivel átitatva. Ez a koncepció a mindennapi használatot rendkívüli esztétikai élménnyé változtatja, és az egyik legváratlanabb helyen invitálja a látogatókat, hogy foglalkozzanak a művészettel” – írja az oldal.

A Nyitott szemmel-sorozat előző cikkeit itt olvashatod.

Kiemelt kép: Oláh-Koppány Andrea – Fotó: Nánási Pál