• A gyász folyamata egyéni, nem lehet egységesen kezelni.
• Nyugodtan valljuk be, ha bizonytalanok vagyunk a szavainkban.
• Bizonyos mondatokat, kérdéseket sose mondjunk egy gyászolónak.

A gyász önmagában rendkívül fájdalmas folyamat: elveszítettünk egy hozzánk közel álló embert, aki sokat jelentett számunkra. A veszteséggel megbirkózni embert próbáló feladat, amihez nem igazán kapunk segítséget. A halál ráadásul izolált jelenséggé vált napjainkra, nem tudunk vele mit kezdeni, és a saját érzéseink megfogalmazása is nehéz.

Így akárcsak más krízisnél, a gyász során is a családtagjainkra, barátainkra támaszkodunk, akik mindannyian támogatni szeretnének minket.

A szavak azonban nem mindig olyan megnyugtatóak, mint amilyennek szánják azokat.

Hiába akar szerető, biztonságos közeget teremteni a környezet, ha a gyászoló úgy érzi, egyáltalán nem kíváncsiak arra, hogy valójában hogy van.

Az éremnek természetesen van egy másik oldala, az emberek egy része egyszerűen lefagy ebben a helyzetben, és fogalma sincs róla, mi lenne a megfelelő mondat vagy kérdés. Ahogy egy fogadásnak, úgy a gyásznak is vannak etikett szabályai, amelyekkel érdemes megismerkedni annak érdekében, hogy elkerüljük a kellemetlen párbeszédeket, kínos csöndeket.

Közhelyek pufogtatása helyett…

Mielőtt rátérnénk a konkrét mondatokra, érdemes elidőzni néhány általános érvényű megállapításon. Feltétlenül kerüljük el a közhelyes gondolatok és képek küldését a közösségi médiában. Amellett, hogy ízléstelen, személytelen is, felesleges a gyászolót ilyenekkel terhelni.

Törekedjünk az együttérző szavakra, amelyek szívből jönnek, és az adott személynek szólnak. A gyászoló fél és az elhunyt közötti kapcsolat jellege is meghatározó, hiszen mást mondunk annak, aki valamelyik szülőjét vesztette el, mint annak, aki egy régi barátját.

Ne maradjunk csendben, mert attól a gyászoló elszigeteltnek érezheti magát. Ha fogaink között morzsolgatjuk a szavakat,

bátran valljuk be, hogy idegesek vagyunk.

Ha elmondjuk, hogy nem tudjuk, melyek lennének a megfelelő szavak, de sajnáljuk a veszteséget, már sokkal jobban állunk, mint ha hallgatunk.

A gyászolónak együttérző hallgatóságként segíthetünk a legtöbbet (Fotó: Getty Images)

7 mondat, amit ne mondjunk egy gyászolónak

Mindezeket figyelembe véve jöjjenek a kerülendő mondatok, és hogy mit mondjunk helyettük.

1. Már egy jobb helyen van.

Ha nem végstádiumú betegről van szó, nagyon kockázatos dolog elhitetni a gyászolóval, hogy az elhunytnak már biztosan jobb, hiszen nem érintik többé a világ rossz dolgai.

Ne mi akarjuk megmondani a gyászolónak, hogy mit kéne éreznie,

hiszen joggal gondolhatja azt, hogy nem számítanak az ő gondolatai. A másik elvesztése feletti fájdalmat nem lehet megspórolni, megmagyarázni vagy helyre  hozni.

Inkább kérjük meg, hogy meséljen az elhunyt személyről. A gyászoló gyakran szeretne beszélni elvesztett szerettéről, és ha mi is ismertük őt, a saját gondolatainkat is belefoglalhatjuk a részvétnyilvánításba.

2. Mit segíthetek?

Szép dolog, ha segíteni akarunk, de a szólj, mire van szükséged nem kívánt helyzet elé állítja a gyászolót. Már így is túl sok mindenre kell koncentrálnia, sokszor azt se tudja pontosan felmérni, hogy mire lenne szüksége.

Ajánljunk fel helyette konkrét segítséget,

ami az adott helyzetben valós támogatást jelenthet.

Kisgyerekes anyukánál például segíthetünk vigyázni a gyerekre vagy akár elmenni érte, ha közeli a kapcsolat. Idősebb embernél hívjuk meg őt ebédre, hogy ne érezze magát egyedül. A lényeg, hogy személyre szabott legyen a segítség, így legalább a mindennapok gördülékenyebbek lehetnek.

3. Tudom, min mész keresztül

Nem tudhatjuk. Az én is nemrég vesztettem el apámat, tudom hogy érzel mondat nem segít, hiszen fogalmunk sincs róla, hogy milyen volt pontosan az elhunyt és a gyászoló közötti kapcsolat. Még ha a veszteség hasonló is, az egyéni történetek, a különböző személyiségek egy teljesen más tapasztalatot eredményeznek.

Nyilván másképp reagál valaki attól függően, hogy rossz volt a viszony vagy épp harmonikus. A gyászoló fél semmiképpen nem érezheti úgy, hogy jól vagy rosszul gyászol. A gyászhoz kapcsolódó érzelmek versenyeztetése helyett inkább legyünk jó hallgatók. Megemlíthetjük, hogy mi is nemrég vesztettük el az apánkat, de csak azért, hogy esetleg a másik tudjon az érzéseiről beszélni.

Olyan közeget kell teremtenünk a gyászolónak, hogy biztonságban érezhesse magát (Fotó: Getty Images)

4. Hogy vagy?

Önmagában nem feltétlenül rossz a kérdés, inkább a körülmények tehetik azzá. Egy gyászoló ember nyilvánvalóan szörnyen érzi magát, és egy odavetett hogy vagy-ra valószínűleg egy megvagyok lesz a válasz.

A személyesség itt is kulcsfontosságú, mondjuk azt, hogy sokat gondolok rád, itt vagyok, ha szeretnél beszélni. Ezzel nem lépünk át egy határt, viszont lehetőséget biztosítunk arra, hogy akkor és úgy válaszoljon, ahogy neki kényelmes.

5. Olyan erős vagy

A gyász elviselése teljesen egyéni, van, aki magába fordul, más pedig gyakran beszél az érzéseiről. Van, aki úgy érzi, hogy nincs ereje semmihez, mások pedig felemelt fejjel próbálják elviselni a kihívásokat. Ám a fantasztikus, ahogy viseled az egészet és az olyan erős vagy mondatok ellentétes hatást válthatnak ki.

A gyászfolyamat során aligha gondol arra bárki, hogy inspirálni szeretne másokat a viselkedésével, csupán igyekszik magát összeszedni. Holott

teljesen természetes, ha ebben a helyzetben nem tudunk erősek lenni.

Ezért kerüljük annak a látszatát is, hogy az összeszedettség erénynek tűnik, a gyengeség pedig hátránynak. Helyette arról biztosítsuk a másikat, hogy nem kell most erősnek lennie.

6. A veszteség megerősít

Az ami nem öl meg, az megerősít közhely annyira népszerű lett, hogy minden helyzetben előrántjuk a vigaszkalapból, ha kell ha nem. De pontosan ezért nem szerencsés, ha a gyászolónak mondjuk, hiszen kizárólag ő tudhatja, hogy mennyit bír el, hogy mennyire fájdalmas számára a gyász.

A fájdalmat senkitől nem tudjuk átvenni, de segíthetünk kicsit a lelki teher cipelésében. Töltsünk minőségi időt a másikkal, hogy azt érezze, bármikor beszélhet a gyötrődéséről. Idővel erősebb lesz, de nem a veszteség miatt, hanem mert a gyászfeldolgozás során felismerjük és elfogadjuk az érzéseinket és újra megbékélést érzünk.

7. Az élet megy tovább, ideje továbblépni

Az állítás nyilvánvaló igazságtartalmán túl nem lehet egy gyászoló orra alá dörgölni, hogy most már le kell zárnia magában a gyászt. Teljesen természetes, hogy a környezet aggódik, és azt szeretné, hogy a szenvedő fél lelki sebei mielőbb meggyógyuljanak.

Ezért ne lobogtassuk magunk előtt a gyász stációiról szóló írásokat, mert ezzel csak megkérdőjelezzük a másik érzéseit. Félrevezető azt állítani, hogy a gyász egyféleképpen kezdődik és ér véget, miközben

a gyásznak nincsenek mindenkire érvényes, hasonló időrendi sorban bekövetkező szakaszai.

Bármikor felbukkanhat az életünkben, akár évekkel később is, de mindez normális, és nem feltétlenül jelenti azt, hogy elakadtunk a gyászfeldolgozásban. Közhelyek pufogtatása helyett inkább azt erősítsük a másikban, hogy természetesek az érzései, és bármennyi időre van szüksége, az normális.

Önmagában az idő múlása nem segíti a gyász feldolgozását, inkább az számít, hogy mit tesz a gyászoló az eltelt idő alatt. Ebben úgy lehetünk a segítségére, ha hagyjuk, hogy a saját tempójában megélje az érzéseit, mi pedig ítélkezésmentes, biztonságos légkört igyekszünk teremteni a számára.

30 jel, hogy gondjaid vannak a gyász feldolgozásával. 

Kiemelt kép: Getty Images