Hogyan dőlt el, hogy megvalósul a produkció, és hogy Te rendezed?

Nyáron hallottam először erről a projektről, a kalapács pedig az évadnyitón lett leütve, akkor dőlt el, hogy megvalósul. Bár rendeztem már korábban, ez a munka szinte mindenben eltér az eddigi tapasztalataimtól. Egy általános színdarabnál kész szöveg alapján kezdünk el gondolkodni és dolgozni, itt azonban dalok vannak, amelyek között válogatunk, aztán egy gondolatmenet mentén összerendezzük őket, miközben számtalan részletre kell figyelnünk. A színészekkel eddig csak beszélgetni tudtam, próbálni még nem volt alkalmunk. Olyan ez, mintha egy kockás papíron előre elkészítenénk egy előadást, arra viszont, hogy tényleg úgy fog-e működni minden, ahogy elképzeltem, biztosíték nincs, csak remény.

Mit gondolsz, mi az előadás legnagyobb erőssége, ami megkülönbözteti más Cseh Tamás estektől?

A produkció az élőzene mellett vetítésre épül; korábban soha nem látott felvételeket jelenítünk meg az előadásban, így remélhetőleg azok számára is tudunk majd újat nyújtani, akik egyébként minden részletét ismerik Cseh Tamás munkásságának. Nem az a célunk, hogy életművet építsünk, hanem, hogy a valódi szerzőpárost mutassuk be a színpadon, akiknek a dalain nem fogott az idő. Nem lesznek direkt utalások vagy kikacsintások a jelenre, mert aki figyel, annak úgyis az érzelem és a társadalmi üzenet jelenti majd a lényeget, illetve az a furcsa, fanyar humor, amellyel Bereményi Géza és Cseh Tamás szemlélték a világot. Bár egyikük már nincs közöttünk, a munkásságuk továbbra is érvényes és élő marad.

Mit gondolsz, miért relevánsak Cseh Tamás dalai a mai közönség számára is?

Úgy gondolom, hogy a zsenik – márpedig Tamást és Gézát annak tartom – akkor is hosszú ideig releváns műveket alkotnak, ha nem ez az elsődleges céljuk. Ez azért van, mert őszinte emberek, akik nem bújnak divatok mögé. Lehet, hogy nem a világ igazságát mondják el, de olyan témákat dolgoznak fel és ragadnak meg gyönyörűen, amikkel mindenki tud azonosulni.

Mit jelent Neked személyesen Cseh Tamás munkássága?

Fiatalon a Cseh Tamás művek témája némiképp kívül esett a látókörömön, mára viszont szinte minden dalban felfedeztem azt a vonzerőt, értéket és novella jellegű élményt, ami indukál egy szerzeményt. Azért tartom nagyon jó ötletnek és lehetőségnek ezt a produkciót, mert színészként van egy plusz erőnk, amit a zene mellett hozzá tudunk tenni. Nem megváltoztatni akarjuk ezeket a dalokat, hanem lehetővé tenni, hogy aki ismeri, az újra hallhassa őket, aki pedig nem találkozott velük korábban, attól se álljon annyira távol. Én nagyon bízom benne, hogy a Fehér Babák expresszív tálalása és sűrűsége az olyan fiatal nézőket is megragadja majd, akik már más ritmusban élnek. Ez Bereményi Géza költő és Cseh Tamás zeneszerző hihetetlen, egyedülálló közös munkássága, amely időtlennek ható dalokat teremtett, és ezeket jó életben tartani, hogy ne merüljenek feledésbe.

Hogy látod a magyar könnyűzene és színház kapcsolatát? Hol helyezkedik el a Fehér Babák ebben a viszonyban?

Azt, hogy mások hová rakják majd, nem tudom még, úgyhogy inkább azt mondom, én mit remélek. Általában a zenés esteknél bizonyos korok nagy slágereiből csinálnak egy válogatást, erre pedig ráhúznak egy dramaturgiát és írnak hozzá egy kerettörténetet. Mi a Fehér Babák által inkább egy erős képet szeretnénk mutatni arról, milyen, amikor a Thália Színház társulatának egy része összeáll, és közösséget alkotva együtt énekel. Mert a művészek, ha külön-külön dalokat adnak is elő, társulatként lesznek jelen a színpadon. Bízom benne, hogy ők is ugyanilyen lelkesedéssel és szeretettel viszonyulnak majd a projekthez, és ez egy felejthetetlen utazás lesz mindannyiunk számára. Még ha az egész történet egy váróteremhez hasonlító helyszínen is játszódik, azt az érzetet akarjuk képviselni, milyen volt a világ, amikor ilyen tehetségek dolgoztak, és hogy ennek az értékét meg kell becsülni.

Szöveg: Bodnár Bianka

Kiemelt kép: Görög László / fotó: Kállai-Tóth Anett