Nemsokára kezdődik az ünnep, az új év, itt az ideje a számvetésnek. Mik történtek velünk ebben az évben, milyen jó és rossz dolgokat írhatunk fel a listánkra? Miben változott az életünk, a munkánk, a szerelmi életünk, a szülői működésünk, az egészségünk? Miben reménykedtünk és ahhoz képest mi történt?

Estek-e meg velünk váratlanul jó dolgok, amikre nem is számítottunk? Ez a fajta gondolkodás segít számon tartani az életünket, esetleg tanulságokat levonni, mintákat felismerni. Csakhogy ünnepek idején egy másfajta gondolkodás is előtérbe kerül, ami már nem feltétlenül olyan hasznos.

Az ünnepek idején kötelező hála

Karácsonykor, az azt megelőző adventi időszakban leszünk szivesek boldognak és hálásnak lenni. Hát nem a kedvünkért díszítették fel a várost? Nem nekünk szólnak a fényjátékok, adventi koszorúk, vásárok, naptárak, nem várjuk a jézuskát? A közösségi média tele van hálaadó, mosolygós, készülődős képekkel, örvendező bejegyzésekkel, sőt hálanaplókkal. Ilyenkor egyfajta erős külső elvárás, hogy hálásak, boldogok és átszellemültek legyünk, mert ez a dolgunk.

Na most azok, akik nem ilyen típusok, akik tragédiákkal küzdenek, elvesztették a családjukat, vagy csak egyszerűen pocsék és fárasztó évük volt, azok ilyenkor csak azt kérdezik fásultan: miért? Miért nem élhetem meg a valós érzelmeimet, miért kell mosolyt ragasztanom az arcomra? Miért kell a századik rokonnal is örömmel találkoznom, ha egyébként nem is tartjuk a kapcsolatot? Miért várjátok ezt el tőlem?

Sokan azt várják tőlünk, hogy ünnepek idején legyünk nagyon hálásak, hiszen rengeteg szeretet áramlik felénk (Kép: Getty Images)

A hála mint elvárás

Itt ismerkedhetünk meg a „hálafáradtság” kifejezéssel. Ez akkor jelenik meg, amikor nagy rajtunk a társadalmi nyomás, hogy arra koncentráljunk, amiért hálásak vagyunk, a körülöttünk lévők is ezzel foglalják el magukat, de egy idő után az egész kezd erőltetettnek, álszentnek, sőt bűntudatkeltőnek tűnni. A hálás emberek némelyike ugyanis nem éri be azzal, hogy a saját életével foglalkozik,

hanem legszívesebben odajönne és megkérdezné: te miért nem vagy hálás?

Sorakoznak az érvek, jönnek az önsegítő könyvek ajándékba. Kutatások kimutatták, hogy akik képesek hálát érezni, bizonyítottan boldogabbak, jobb a hangulatuk, erősebbek a kapcsolataik. Van két kezem, két lábam. Tudok dolgozni. Van gyerekem. Bezzeg Szomáliában nincs tiszta ivóvíz, akkor miért fancsali fejjel szorongatom a teámat? Néhányan legszívesebben megráznának, hogy légy már hálás! Sajnos ez nem így működik.

Parancsra, bűntudatkeltő nyomás hatására még senkinek sem sikerült hálát éreznie.

Foglalkozzunk azzal, ami épp történik velünk

A lelki folyamataink nem nézik a naptárat és nem érdekli őket, hogy közeledik a karácsony. Ha épp gyászolunk valakit, akit elvesztettünk, akkor mondogathatják nekünk, hogy legyünk hálásak az együtt töltött évekért. Ha épp a másik elvesztése miatti szomorúsággal küszködünk,

nem tudunk átváltani a mosolygós változatra, még akkor sem, ha belül valóban hálásak (is) vagyunk.

A hálaadást nem használhatjuk arra, hogy elfedjük, elmaszatoljuk, legrosszabb esetben elnyomjuk vele a rossz érzéseinket. Abban a szakemberek is egyetértenek, hogy a lefelé nyomott szomorúság, düh, szorongás nem eltünteti ezeket az érzelmeket, hanem épphogy felerősítheti a hatásukat és érzelmi kimerültséghez vezethet.

A karácsony legyen olyan ünnep, ami számunkra a legmegfelelőbb

Az emberi agy ráadásul képes megbirkózni az ellentmondásokkal. Gyászolhatjuk egy szeretett személy, a munkánk elvesztését, és mégis hálát érezhetünk a barátok támogatásáért. Csalódottak lehetünk egy elszalasztott lehetőség miatt, és mégis hálásak az elért fejlődésért.

Ezek az érzelmek nem zárják ki egymást, egymás mellett léteznek.

Gond akkor van, amikor nem a pozitív érzelmet osztjuk meg az épp hálaadásban tobzódó barátainkkal, ismerőseinkkel, akik erre szinte ösztönösen letromfolnak. Decemberben kötelező örülni és kötelező hálásnak lenni a családért, velük időt együtt tölteni, főzni, takarítani, egyféleképpen megélni az ünnepet. Ez a szokás. Olyan sokan csinálják, csak nem lehet rossz. Mi a baj veled?

Ne kényszerítsük magunkra a boldogságot!

Csakhogy a hála nem oltja ki a fájdalmat és nem is ez a célja. Nem akkor lesz szép karácsonyunk, ha egyetlen érzelmi állapotba kényszerítjük magunkat, hanem akkor, ha igazán számba merjük venni, miket éltünk át, hogyan érezzük magunkat, és ebben meg tudunk nyugodni, vagy megkeressük azokat a programokat, amelyek kicsit feltölthetnek.

Ha ez egész napos heverészés a kanapén egy szomorú filmmel, akkor az.

Ha a vendégsereg elkerülése, vagy a találkozások megválogatása, akkor az. Az igazi hála nem azt kéri tőlünk, hogy hagyjuk figyelmen kívül a küzdelmeinket vagy kerüljük meg, nyomjuk el a fájdalmunkat, kimerültségünket. Inkább lehetővé teszi, hogy teret engedjünk az összetett érzelmeinknek (amiben hála IS van), és emlékeztet arra, hogy a boldogság nem a kihívásoktól mentes életet jelenti. Ezt pedig karácsonykor is közvetíthetjük. Ha pedig mégis kényszert érzünk a hálára, vagy pontosan értjük, hogy az talán jobb hangulatba ringat bennünket, azt is csinálhatjuk őszintén és érett módon. 

Hogyan lehetünk hitelesen hálásak?

• Sokszor elég csak megköszönni a sütit, innivalót, ajándékot, amit a kezünkbe nyomnak.
• Kimondhatjuk őszintén egy nagy társaságban is, hogy most öt perc csendért lennék a leghálásabb.
• Ha nem tudjuk elkerülni a boldogságot erőltető embereket, mondjuk el nekik, hogy ez most nekünk nem esik jól és keressenek más alanyt.
• Keressük azokat az élményeket, apróságokat, amelyek illenek a hangulatunkhoz, de egy picit szebbé, elviselhetőbbé varázsolják.
• Néha tényleg segít, ha óvatosan számba vesszük azt, amink van vagy maradt, és erőforrásként támaszkodunk a listán található dolgokra.
• Mi magyarok jók vagyunk a fekete humorban, a nevetés pedig oldja a feszültséget.
• Nehéz élethelyzetben ne féljünk segítséget kérni barátoktól, szakembertől.

Csak azok a hálaadó praktikák fognak működni, amelyek illenek a személyiségünkhöz: adunk pár tippet hozzá.

Kiemelt kép: Getty Images