Az év végi időszak nemcsak az adventi vásárok, a süteményillat és a várakozás miatt különleges. Egybeesik a naptári év lezárásával, a téllel, ami a szokásosnál több tűnődésre, gondolkodásra késztet minket.
Erre pedig nagyon szükségünk van, hiszen számba kell vennünk, mik történtek velünk 2024-ben, úgy alakult-e az életünk, ahogy vártuk, milyen mintákat fedezünk fel saját viselkedésünkben, kapcsolatainkban, amelyeken jobb lenne változtatni? Ez a 3 csillagjegy most kiemelkedő eredményre jut az év végi számvetésnél, és a decemberi időszak az egész életüket felforgathatja.
1. Kos (március 21. – április 19.)
Idén decemberben a Kos csillagjegyűek meglepő mértékű személyes növekedésre, tartalmas kapcsolatokra, valamint jelentős előrelépésre számíthatnak. Nemcsak a karrierjükben léphetnek egy nagyot előre, de olyan kapcsolatrendszerhez is jutnak, ami további, hosszú távú előnyöket jelent. A munkaügyi változással az anyagi helyzetük is rendeződik végre, így egy tételt már decemberben kipipálhatnak a kívánságlistájukról.
Ám a munka nem minden: a Kosoknak nagyon is érdemes hallgatni a belső hangjukra, vagy ha ez nehezen megy, rávenni magukat gondolataik leírására, rendszerezésére, mert fontos megvilágosodások várnak rájuk. A múlt feldolgozásában olyan felismerés következik még ebben a hónapban, ami az egész jövő évükre kihathat.
2. Ikrek (május 22. – június 21.)
Az Ikrek csillagjegy tagjai a szerelmi életüket változtathatják meg. A december új, tartalmas kapcsolatot hozhat a jegy szülötteinek, ami miatt az eddigi laza szálakat is érdemes inkább elvarrni, és tiszta lappal kezdeni valami újat és nagyszerűt. Ehhez viszont el kell jutni a kapcsolati minták felismeréséig, ami tulajdonképpen az Ikrek jegyűek e havi sorsfeladata is egyben.
Akár terapeuta segítségével, de nézzék végig, eddig milyen párkapcsolatokat, házasságokat láttak maguk körül, és mi az a következtetés, amit ezekből levonva eddig nem mertek teljes mértékben elköteleződni. Az új szerelem ugyanis meglehetősen intenzív lesz, lehetőséget adva arra, hogy az Ikrek fejlődjenek.
3. Nyilas (november 23. – december 21.)
A Nyilas csillagjegyűek a jövő évre nagy bővülést tervezhetnek, talán azért is, mert érzik, hogy decemberben történni fog velük valami, ami ebbe az irányba mutat. Lehet, hogy egy háziállat, lehet, hogy gyerek érkezik a család életébe, és ennek a komoly változásnak ebben a hónapban születnek meg az alapjai.
Az a hiányérzet, amivel egész 2024-ben küzdöttek, egy új felismerésnek köszönhetően végre szűnni kezd,
és a Nyilasok kezdhetnek barátkozni a gondoskodás, a kapcsolódás, az új befogadásának témakörével. Lehet, hogy az elején nem lesz könnyű az alkalmazkodás, de nem kérdés, megéri-e.
Ez a 3 csillagjegy viszont inkább arra készüljön, hogy a december bajt hozhat rájuk.
Kiemelt kép: Getty Images