- Egy amerikai felmérés szerint egyre többen utaznak idős korukban.
- Egyes párok a nyugdíjba vonulásukat is utazással ünneplik meg.
- Mutatunk néhány tippet olcsó utazáshoz.
Nem ritka dolog, hogy, aki megteheti, annak életében a nagyobb mérföldköveket egy-egy utazás keretezi. Az egyik leggyakoribb példa erre a nászút, ami lehetőséget biztosít a házasoknak, hogy kiszakadjanak a hétköznapi mókuskerékből, és egy kis időt felhőtlenül kettesben töltsenek. A mézeshetekben csak úgy lebeg az ember, úszik a boldogságban, és a kapcsolat csak még jobban elmélyülhet a közös élmények, a hosszú beszélgetések és a gondok távolisága miatt. Ki is ne vágyna erre?
Ráadásul ezt nem kizárólag a házasságkötést követő napokban élhetjük át, hanem „sima” nyaralások alkalmával, még a gyerekek születése előtt, vagy a kirepülésük után is, sőt, még partner sem feltétlenül szükséges mindehhez. Mi azt tanácsoljuk, hogy, ha belefér, utazzunk egyedül is minél gyakrabban! (Ehhez korábban itt írtunk össze tippeket.)
Kapcsolódó: Szinte ingyen nyaralnak a spanyol nyugdíjasok, ez a titok
Ha viszont abban a szerencsében van részünk, hogy egy biztonságos és egészséges párkapcsolatban élünk, partnerünkkel a magánéletünkhöz és a karrierünkhöz kapcsolódó fontos események idején is elvonulhatunk egy kis pihenésre. Egy amerikai felmérés szerint manapság például egyre többen ünneplik meg a nyugdíjazásukat – egy kis utazással.
Nyugdíj idején nászút? Naná!
Sok minden szól amellett, hogy a nyugdíjba vonulásunkat egy kis utazással megünnepeljük. Idős pároknál például az is elképzelhető, hogy annak idején nem volt lehetőségük nászútra menni, így most, idősebb fejjel, biztosabb egzisztenciával és nyugodtabb életkörülmények között indulhatnak útnak. Mindezt még inkább megkönnyíti, hogy ma már sokkal több lehetőségünk van külföldre is ellátogatni, mint 40–50 évvel ezelőtt, illetve az sem mellékes a gyermeklelkű kalandoroknak, hogy sok munkahely bónusszal jutalmazza a nyugdíjba vonulókat.
A fentebb említett felmérés szerint a mostani – amerikai – nyugdíjasok körülbelül 40%-a tett vagy tervez utazást a nyugdíjazása megünneplésére, és közel 60% tervezi, hogy többet utazik nyugdíjas éveiben, mint korábban tette. A megkérdezettek elmondták, az utazás az élet szépségére emlékezteti őket, és addig szeretnének minél többet látni a világból, amíg egészségük ezt megengedi. És persze a pénztárcájuk!
Kapcsolódó: 5 tipp, hogy olcsó legyen az utazás
Bár a legtöbbünknek nem a pénzügyi biztonság jut eszébe az időskorról, azok, akik magas beosztásból mennek nyugdíjba, illetve akik a nyugdíj mellett is tovább dolgozhatnak még, anyagilag valóban jobban jöhetnek ki ezekben az években, mint előtte. De a kevésbé tehetőseknek is vannak lehetőségeik az utazásra. Íme, néhány tipp a spóroláshoz:
- Először is az úti cél: utazni nem csak külföldre, és nem is csak messzire lehet. Gondoljuk át, a közelünkben milyen helyek vannak, amiket szívesen megnéznénk! Hazánk telis-tele van látnivalóval, bizonyára még a megyénkben találunk olyan helyet, amit legfeljebb néhány óra és minimális úti költség fejében (pláne újonnan szerzett nyugdíjas kedvezményünkkel) meglátogathatunk.
- Másodszor a szállás: Remek spórolós lehetőség kölcsönkérni egy barát vagy rokon nyaralóját vagy apartmanját egy olyan helyen, ahová van üdülési joga. Ezen kívül néhány hely külön kedvezménnyel várja a nyugdíjas vendégeket, ezekről érdemes érdeklődni a szállásadóknál.
- Harmadszor az üdülés időtartama: már egy hosszú hétvége is életre szóló élmény lehet, ha jó hangulatban telik. Az utazás nem attól lesz emlékezetes, hogy sokáig tartott, hanem hogy jól éreztük magunkat közben. Ne okozzunk magunknak extra szorongást azzal, hogy irreálisan sokat költünk néhány plusz nap kedvéért!
- Negyedszer pedig a programok: számos olyan program is keretezheti utazásunkat, ami semmibe, vagy csak alig néhány forintba kerül. Ha egészségünk megengedi, tegyünk nagy sétákat a természetben és a településen, ahova érkeztünk. Ezek a felfedezőutak adják később a legszebb emlékeket. Látogassuk meg az ingyenes vagy nyugdíjasoknak kedvező áron kínált kiállításokat, múzeumokat, üljünk be teázni a híres helyi cukrászdába!
Kapcsolódó: 5 tipp arra, hogyan spóroljunk a nyaraláson
És hogy miért is éri meg mindez a fáradozás? Nos, egyrészt mert az utazások legnehezebb pillanatai is sokkal többet adnak érzelmileg, mint még egy tévé előtt eltöltött hétvége. Másrészt pedig ilyenkor valóban kiélvezhetjük a kötöttségek nélküli létezést. Pláne, ha nyugdíjasok vagyunk! Végre nem cseng a telefon, nem kell emailekre válaszolgatni, nem lebeg a fejünk fölött semmilyen határidő…
Ez a fajta szabadság, illetve az, hogy ekkor visszatalálhatunk régi hobbijainkhoz is (például ha kifejezetten olyan helyre utazunk, ahol horgászni, lovagolni, túrázni tudunk, vagy ahol egy számunkra érdekes múzeum vagy kastély van) kutatások szerint is ténylegesen megfiatalíthat minket. Felmérések szerint azoknak, akik gyakran utaznak, alacsonyabb a stressz-szintje, jobbak a kognitív képességei, és társas kapcsolataik is kielégítőbbek.
A nyugdíjjal együtt az életünk egy újabb fejezete köszönt be, ami akár szólhat a világ és önmagunk újrafelfedezéséről is. Érdemes ezt a választóvonalat egy rituáléval, például egy utazással megpecsételni. Amennyiben tehát utazásra van lehetőségünk, éljünk vele! Ha máshogy nem sikerül, kérjünk hozzá segítséget szeretteinktől – esetleg írjunk a Jézuskának –, valószínűleg ők is örülnek majd, hogy segíthetnek régi álmaink megvalósításában. Jó utat!
Kapcsolódó: 5 varázslatos nyári úti cél, amit viszonylag olcsón megúszhatunk
Kiemelt kép: Getty Images