Mindannyian tapasztaltuk már, hogy vannak terek, ahová egyszerűen jó érzés belépni, amik maradásra csábítanak, ahol azonnal jól érezzük magunkat, ahol töltődni, kikapcsolni tudunk. Remek lenne, ha épp saját otthonunk lenne ilyen lakberendezési remek, nem igaz?

A tér-lélek-tan megalkotója új munkájában azonban nem lakberendezési tippeket ad, hanem önismereti útra hív. Meggyőződése ugyanis, hogy nemcsak mi hatunk a bennünket körülvevő terekre, tárgyakra, de azok is visszahatnak ránk, és az, ha lakásunkkal a megszokottnál intenzívebben kapcsolódunk, azzal magunkról tudunk meg minden korábbinál többet. Trom Katával a terek energiáiról, analógiákról és az élettel teli otthonról beszélgettünk.

Átnéztem a honlapodat és zavarba jöttem, amikor megpróbáltam címkét aggatni rád. Mi szerepel a névjegyeden?
Most épp nincs névjegykártyám, mert elfogyott, de egyébként kétféle volt belőle. Az egyikre, mint a tromkata nyakékek készítője kerültem fel, a másikon pedig az szerepelt: tér-lélek-tan kurzusok, tanácsadás. Hiszen én vagyok ennek a szemléletnek és szóösszetételnek a „megalkotója” – bár nem igazán szeretem a „megalkotója” kifejezést.

Mi a baj vele?
Jobb híján használom csak, mert pontosabb lenne úgy, hogy megérkezett hozzám. A tér-lélek-tan kifejezésben ugyanis ott van minden, amivel az elmúlt 15 évben foglalkoztam.

Végzettségem szerint művészettörténész vagyok, mindig szerettem szemlélődni, bennem van a felfedezés igénye. Az önismeret, a térrendezés, a legkülönbözőbb terek energiája és lelkülete is régóta foglalkoztat. Ma elsősorban otthonokkal foglalkozom, az otthonokon keresztül pedig az emberekkel, akik ott élnek. És mindig az emberek vannak a középpontban.

Trom Kata: Tedd a helyére című könyvének borítója (Fotó: Jaffa Kiadó)

Utóbbi tevékenységeddel kapcsolatban nagyon félrevinne, ha azt mondanám, hogy lakberendezéssel foglalkozol?
Markáns különbség, hogy én a térrel is foglalkozom, nemcsak a tárgyakkal, nemcsak a bútorokkal. A tér-lélek-tan alapja az, hogy megfelelést vonunk fizikai terünk és lelki terünk között.

A hozzám fordulókat, tanítványokat mindig arra buzdítom, hogy önazonos otthont teremtsenek maguknak, és használják az otthonukat önismereti eszközként is.

Ezt viszont csak ők maguk tudják elvégezni. Egy lakberendezési folyamat dekoratív, esztétikus, jó mozgásterű lakást tud kialakítani, de élettel az ott élő tudja csak megtölteni, ehhez pedig szerintem olyan tárgyak kellenek, amiknek az ő számára van jelentőségük és nem spórolható meg az ő befektetett energiája, figyelme sem.

Ez elsőre egyébként nem is tűnik olyan nehéz dolognak. Naná, hogy olyasmit veszek/viszek az otthonomba, ami tetszik, amihez közöm van. Miért olyan nehéz ez mégis?
A legtöbben nem igazán bíznak magukban, ha otthonuk berendezéséről van szó, miközben erősen formál bennünket, amit gyerekkorunkból otthonról hozunk. Van, aki az otthonit szeretné követni később is, más pedig „a bárhogy, csak ne úgy, mint ők” elvét vallja.

Egyik sem a legjobb útja annak, hogy otthonunk tényleg kifejezzen bennünket és közelebb vigyen önmagunk megismeréséhez is. A másik, hogy nagyon sokan gyors megoldásokat keresünk, holott az, hogy egy otthon olyan legyen, ami igazán tükröz bennünket, hosszú, éveken át tartó folyamat lehet. A gyűjtögetést (a jelentéssel felruházott tárgyak gyűjtögetését) nem lehet megúszni.

Trom Kata (Fotó: Wesniczky Zsófia)

Kapcsolódó: Lakáseladáson gondolkodsz? Így növelheted a lakás értékét akár 30%-kal!

Könyvedben arról olvastam, hogy lakásunk rengeteget elmond rólunk. Ez egyrészt kicsit ijesztő, másrészt érdekelne, hogyan mesél rólunk az, ahogy berendezzük az otthonunkat.
Az otthonunk életünk kivetülése. Ezért abban mindennek jelentése van: a színeknek, az anyagoknak, az egyes tereknek és annak, hogy azokat mennyire szellősen vagy éppen dúsan rendezzük be. Én szeretek analógiákban gondolkodni és a tér-lélek-tanban is kulcsfontosságú ez. Nagyon hosszan tudnék beszélni ezekről, de csak pár példát emelek ki.

A nappali a Nap-terünk: analógiásan a nappalink mindaz, ami belőlünk sugárzik, amit megmutatunk magunkból a világnak. Nézzünk rá ezzel a szemmel a nappalinkra, és máris feljön bennünk egy sor kérdés és válasz. Miért pont ezt akarom kommunikálni magamról? Miért fontos nekem, hogy mások így lássanak? Otthonosan érzem magam a helyiségben?

Az anyagok is nagyon fontosak. Ha a nappaliban például (egy inkább irodába való, esetleg lakberendezési telitalálatnak tűnő) üvegasztalunk van, nem biztos, hogy csodálkozni kell azon, ha körülötte nem alakulnak ki mélyebb beszélgetések. Egyik kliensem példája pedig a hálószoba berendezése kapcsán jutott eszembe. Egy középkorú nőről van szó, aki nagyon szeretett volna párt találni, de nem haladt előre a dolog.

Aztán eljutottunk addig: egyszemélyes ágya van, ami nem szerencsés ebből a szempontból. Én egészen biztos vagyok benne, hogy ha szeretnénk bizonyos tereket bizonyos funkciókkal megtölteni, fontos, hogy annak megfelelően rendezzük be őket.

Teremtsünk teret annak, hogy a vágyaink megvalósulhassanak.

Egy másik tanítványom esetében a fiatal pár nagyon szeretett volna gyereket, és noha megvolt már a gyerekszoba, tele volt zsúfolva mindennel, szinte lomtárként használták. Ezeknek az akadályoknak a feloldása a lakás fizikai szintjén, és a lélek síkján is nagyon fontos. Ezt nemcsak tanítványaim kapcsán, de saját életemben is megtapasztaltam.

Én elég földhözragadt vagyok, és bár nagyon szeretném, ha az otthonom engem szolgálna és fejezne ki, a spirituális megközelítés nehezen megy. Viszont eszembe jutottak a keleti térrendezési filozófiák, például a feng shui. Hatott rád ilyesmi is?
Gimnazistaként négy évig életem Tokióban, évekkel később tanultam is feng shuit, és bizonyos esetekben, például az elemek – tűz, víz, föld, fa, fém – szintjén figyelek is ezekre a tanításokra, minőségekre egy otthonban. Viszont azt vallom, hogy minden ilyen rendszer ott organikus, ahol megszületett. Nem feltétlenül importálható. Ellenben érdemes megnézni, hogy a helyi hagyományok mit tanítanak nekünk a lakberendezésről. Hogy milyen minőségek vezethetők le a régi parasztház konyha-szoba-tisztaszoba elrendezéséből, a bútorok egykori természetközeliségéből.

Nagyon sokat tanulhatunk őseinkről, ha megnézzük, hogyan laktak,

és a hozzájuk fűződő viszonyunkról is, ha azt figyeljük meg, mit veszünk át mindebből.

A könyvedben arról is írsz, nagyon fontos, hogy az otthonunk élő legyen. Ez mit jelent? Mitől lesz élő egy otthon?
Elsősorban attól, hogy szeretjük, ha időt szánunk rá, figyelmet szentelünk neki. Ez az időráfordítás sok mindent jelent, de legfőképpen azt, hogy vagyunk eleget otthon, meg is hívunk magunkhoz olyanokat, akiket szeretünk. Ez már önmagában élettel tölti meg a tereket. A gondoskodás is nagyon fontos.

Az, hogy tartsuk tisztán, rendben, javítsuk meg, ha elromlott valami. Lakásunk azonnal meghálál minden ilyet azzal, hogy azonnal jobban érezzük benne magunkat. Az, ha olyan tárgyakkal töltjük meg, amiknek jelentése van a számunkra, megint csak életenergia. És persze ott van az is, hogy növényekkel esetleg háziállatokkal, vagy ha máshogy nem, természetes anyagokkal, fával, gyapjúval, és színekkel hozzuk be az életet.

A covid egyébként kifejezetten jót tett az otthonainknak. Többet voltunk otthon, belaktuk, mert nagyobb jelentősége lett az életünkben, hiszen ez lett az életterünk. 

Azt, hogy a lakásunkat kevesebb műanyaggal, több élettel, és jelentőségteli, azaz akár régebbi, örökölt tárgyakkal rendezzük be, megnehezíti, hogy a bútorpiac is olyan gyors, mit a ruházati. Eldobható bútorok készülnek.
Ez így van, tényleg nehéz minőségi, élő bútorokkal berendezni egy lakást. Az ilyen típusú lakberendezés költséges is tud lenni, és azt látni, hogy még abban a bútorboltban is, ahol 20-30 éve a fa bútor még fából volt, ma már pozdorjából készült minden. Én azt javaslom mindenkinek, aki futószalagról készült bútorokkal kénytelen körbevenni magát, hogy legyen azért egy-két iparművészeti vagy kézműves tárgya, vagy szőnyege, amivel emelheti és erősítheti az otthona energiáját.

Régiségbolt, bolhapiac, örökség: mind nagyszerű forrás lehet az ilyesmi beszerzéséhez.

Hogyan lássak neki a változtatásnak, ha úgy érzem, az otthonom nem táplál, ha nem érzem benne jól magam, vagy épp én vagyok kicsit elveszve?
Szerintem az első, hogy szánjunk 1-2 hónapot arra, hogy szanáljuk vagy kirakjuk otthonról, ami nem kell. Ez nem minimalizmus, hanem törekvés arra, hogy tényleg csak az maradjon az otthonunkban, amit szeretünk, amihez jó élmények és emlékek kapcsolódnak. Ha van a jelenben pozitív hatása, akkor maradjon, ha nincs, akkor menjen. Eladhatjuk, elajándékozhatjuk, elvihetjük a charity shopba, adományboltba azokat a tárgyakat, amiket csak őrizgettünk, anélkül, hogy különösebb jelentősége lenne számunkra, örömünket leltük volna bennünk. Egy ilyen válogatás külön ajándéka, hogy ebben a folyamatban olyan tárgy is újra előkerülhet, amit nagyon szeretünk, amiknek szánhatunk nagyobb szerepet, de eddig a fiókban ült.

A szanálás arra is jó, hogy azonnali cselekvést jelent,

nem meditálunk azon, mit kellene kezdeni a lakással, a tárgyakkal hanem nekiállunk. Ez már önmagában olyan önismereti folyamat, ami sok más változást katalizálhat, mert ahogy megszabadulunk az életünkben jót már nem adó tárgyaktól, dolgoktól, bútoroktól, könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy az élet más területein is le tudunk számolni azzal, ami valójában nem tölt.

Kapcsolódó: Trom Kata könyvéről korábban már írtunk

Kiemelt kép: Getty Images