autóvezetés jogosítvány tanulóvezető

B-betűvel jelölnék az ügyetlenebb sofőrök rendszámát Angliában

Nem minden autós közlekedik rutinosan.

Az autóvezetés nehéz ügy. Noha vannak, akinek szinte kisujjból megy, legalább ennyien komolyan megküzdenek, míg eljutnak a jogosítványig. És még akkor sincs „kész” a legtöbb sofőr. Ahhoz, hogy valaki minden forgalmi helyzetet a lehetőségekhez mérten jól kezeljen, évek rutinja kell.

Miközben sokan közlekednek gyengébb autóvezetési képességekkel, kevés vagy nulla rutinnal, az autós közlekedés hangulata az utóbbi években minden eddiginél sprődebb lett.

Az autóvezetők jó része azt is alig tudjam kivárni, ha az előtt haladó autó előzékenyen beenged valakit a sorba, a „bénázás”, „tökölés” és az „órákig” tartó parkolási kísérlet ma már tűrhetetlen gaztettnek számít. Nem csoda, hogy a kevésbé rutinos vezetők az utóbbi feladattól egyenesen rettegnek. 

Nagy-Britanniában meglepő ötlettel álltak elő arra, hogy a kevésbé ügyes, rutinos vezetőkre külön is felhívják a többi sofőr figyelmét, hogy azok nagyobb türelemmel és nagyobb körültekintéssel közlekedjenek.

Nem tudunk parkolni

Egy brit közlekedésbiztonsági cég nemrégiben felmérést végzett, amiből az derült ki, hogy az az Egyesült Királyságban autózó sofőrök majdnem 50 százaléka érzi úgy, hogy egyes az autóvezetéshez kapcsolódó tevékenységek, különösen az itthon is mumus párhuzamos parkolás kihívást jelent a számára.

autovezetes-jogositvany-tanulovezeto

Az autóvezetés eleve stresszes dolog, pláne, ha még nincs rutinja az embernek (Fotó: Getty Images)

Egy másik angol cég, részben a kutatásra reagálva most B-jelzéssel ellátott rendszámtáblákkal rukkolt elő azoknak a sofőröknek, akiknek extra kihívást jelent a parkolás. A speciális rendszámtáblát online lehet igényelni egy űrlap kitöltésével. 

A B jelzés persze nem hivatalos – a Brit Közlekedési Minisztérium például nem hagyta jóvá, és nem jár semmilyen speciális kedvezménnyel, vagy a vezetési hiba esetén hatósági kíméletességgel.

A jelölés célja mindössze az, hogy humorosan figyelmeztessék a többi autóst: a volán mögött ülő sofőr nem érzi magát magabiztosnak parkolás közben. A cég elsősorban karácsonyi ajándéknak javasolja a speciális rendszámtáblákat – azt pedig megajándékozott és ajándékozó közötti viszony dönti el, hogy az ajándék hogy sül majd el.

A párhuzamos parkolás sok autóvezető számára kihívást jelent, de némi gyakorlással profi szintre fejleszthető. Ha külön jelzéssel ellátott rendszámtábla helyett inkább megtanulnál jobban parkolni, érdemes belevágni!

Gyakorold a párhuzamos parkolást

Idézd fel, mit tanultál az autóvezetési órákon és ismételd át magadban a lépéseket parkolás közben. Ez segít, hogy úgy érezd, ura vagy a helyzetnek. 

A legfontosabb, hogy először ne élesben gyakorolj. Keress egy nyugis parkolóhelyet, egy kisebb forgalmú, hovatovább zsákutcában. Győződj meg róla, hogy kocsid kényelmesen elfér a helyen, amit neki szántál!

A parkolóhelynek legalább 1,5 méterrel hosszabbnak kell lennie, mint az autód. Állj meg a te helyed előtt parkoló autó mellett úgy, hogy a két autó egymástól olyan 50-60 cm-re legyen. Autód hátulja legyen egy vonalban a parkoló autó hátuljával.

Nézz körül minden oldalra és hátrafelé is, hogy biztosan ne legyen akadály vagy közeledő jármű. Kezdd el a tolatást. Fordítsd a kormányt teljesen a járda felé. Lassan tolass, figyelve a visszapillantó tükörben a járdát és a mögötted lévő autót. Amikor az autód hátsó kereke eléri az előtted parkoló autó elejének vonalát, kezdd el visszafordítani a kormányt. Ez kiegyenesíti az autót. Haladj lassan, és figyeld, hogyan igazodik az autó a parkolóhelyhez. Finomítsd a pozíciót.

Mikor autód párhuzamos a járdával és a két másik autó között van, egyenesítsd ki a kormányt, és állj meg. Hagyj elegendő helyet az előtted és mögötted lévő autóknak is.

Eleinte gyakorolj tágasabb parkolóhelyeken, majd fokozatosan próbáld ki szűkebbeken is. Ha az autódban van tolatókamera vagy parkolószenzor, használd ezeket, de ne támaszkodj kizárólag rájuk. 

Legyél türelmes és ne aggódj, ha elsőre nem sikerül tökéletesen. Az autóvezetés folyamatos tanulás.

Ebben a korábbi cikkünkben az autóvezetési morál romlásáról írtunk. 

Kiemelt kép: Getty Images