Azt hisszük, hogy a vitaminok, étrend-kiegészítők csakis egészségesebbé tehetnek, ezért olykor nem is nézzük, mennyit szedünk belőlük. Pedig rossz esetben a rák kockázatát is növelhetik.

Nichole Andrews onkológiai dietetikus mesélt arról, milyen vitaminszedési szokásai vannak betegeinek és ezek közül melyik lehet ártalmas. Szakemberként látja az iróniát: a betegek azért szednek több étrend-kiegészítőt, hogy elkerüljék az olyan súlyos betegségeket, mint a rák, eközben pedig ritkán ugyan, de pont ők serkentik a daganatos sejtek burjánzását rossz szokásaikkal.

A C-vitamin misztériuma

Nem véletlenül adják meg, melyik vitaminból és ásványi anyagból egy nap mennyire van szükségünk. Igaz, hogy sok közülük elmarad a várttól, például a C-vitamin esetén a napi 60 milligrammnál többre van szükségünk. Sokan ezer milligrammos vagy annál is koncentráltabb C-vitamin tablettát szednek, mondván ebből nem lehet semmi baj.

Abból a szempontból igazuk van, hogy a vízben oldódó vitaminoknál könnyebben megszabadulunk a feleslegtől

(zsírban az A-vitamin, a D-vitamin, az E-vitamin és a K-vitamin oldódik), de ez nem jelenti azt, hogy a túladagolásuk jót tesz nekünk. Az emberi szervezet eleve egyszerre nagyjából 200 milligrammnál több C-vitamint nem tud feldolgozni. Ezért ha ennél többet vinnénk be, válasszuk a fokozatosan kioldódó hatóanyagú tablettákat.

vitamin rák

Bizonyos vitaminok túladagolása akár rákhoz is vezethet (Kép: Getty Images)

Hogyan szabadulunk meg a felesleges vitaminoktól?

A fejünkben szervezetünk egy könnyedén működő gép, ami valahogy kiadja magából a felesleges vitaminokat és ásványi anyagokat. A valóság sajnos ennél jóval árnyaltabb. A gyomorba került étrend-kiegészítők az emésztőrendszeren keresztül a véráramba utaznak, és ha a szervezet nem tudja ezeket elég gyorsan feldolgozni,

a vitaminokból kialakult instabil molekulák megzavarhatják a normális sejtműködést,

megtámadhatják az egészséges sejteket, és serkenthetik a rákos daganatok növekedését. Ezért fokozottan figyeljünk oda, mennyi C-vitamint szedünk egy nap.

Tabletta helyett helyes táplálkozás a rák ellen

A szakértő azt is kiemelte, hogy sokan azért szednek étrend-kiegészítőket, mert nem sportolnak eleget és az étrendjük is bőven hagy kívánnivalót maga után. Sokkal könnyebb megvenni néhány doboz vitamint a patikában és ugyanolyan károsan étkezni, hiszen az étrend-kiegészítőkkel majd bekerülnek a szervezetbe a fontos anyagok. Ez sajnos tévedés.

A hiánybetegségek esetén valóban szükséges lehet külső vitaminpótlásra, de alapvetően a kiegyensúlyozott, ultrafeldolgozott ételekben szegény, zöldségekben és gyümölcsökben gazdag étrend mindent megad szervezetünknek, amire csak annak szüksége van.

Ha például fontosnak tartjuk, hogy elég C-vitamint vigyünk be, akkor együnk meg két kivit. A finom gyümölccsel 150 milligramm jól felhasználható, természetes C-vitaminhoz jutunk, ennyit pedig egyszerre fel is tudunk dolgozni. Pár órával később együnk citrusféléket, paprikát, homoktövist, csipkebogyót, petrezselymet, ezek kiemelkedően sok C-vitamint tartalmaznak.

Vigyázzunk a B-vitaminok szedésével is!

Az Ohio Állami Egyetem kutatásából kiderült, hogy azoknál a férfiaknál, akik nagy dózisú B6- és B12-vitamint szedtek (a cél a vörösvértestek képződésének elősegítése volt), négyszeresére nőtt a tüdőrák kockázata azokhoz képest, akik nem szedtek étrend-kiegészítőket. A kutatók kiemelték, hogy

csak a nagy dózisú B-vitamin-kiegészítők szedése lehet ilyen veszélyes,

azaz ezeknél is olvassuk el a dobozon a napi ajánlást és ne lépjük túl. Ha mégis több B-vitaminra vágynánk, vigyük be az élelmiszerekből, együnk húst, tojást, halat. Azokból nem tudunk annyit enni, hogy túladagoljunk bármiféle vitamint.

Az egyetlen vitamin, amit pótolni kell télen

Hacsak nincs ismert hiánybetegségünk, nem szükséges külön vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó tablettákat szednünk, inkább koncentráljunk az egészséges, tápanyagdús táplálkozásra. A zsírban oldódó D-vitamint azonban szinte csak a napfényből tudjuk előállítani, ezért késő tavaszig érdemes napi 2000 nemzetközi egységnyit bevinni a szervezetbe.

Ezeket a vitaminokat szeded még feleslegesen: inkább az étrendeden változtass!

Kiemelt kép: Getty Images