Lessing két idősebb gyermekét Afrikában hagyva Londonba költözött, hogy teljes egészében az írásnak szentelhesse az életét. Vajon mi minden vezetett odáig, hogy meghozza ezt a fájdalmas döntést? És vajon megszülettek-e volna világhírű regényei, ha a társadalom által egyetlen elfogadhatónak tartott, „rendes” családi életet, az anyaság egyetlen elfogadható módját választja?

Egyik legismertebb műve, Az ötödik gyerek egy egészen sötét és megrendítő helyzetet mesél el. A történetbeli anya az ötödik babájával várandós, de ez más, mint a korábbi terhességei, végig érzi, hogy valami nincs rendben. Négy átlagos, egészséges gyerek után egy vad fiút hoz a világra, aki agresszív viselkedésével és gyilkos hajlamával ellehetetleníti az egész család életét. De mégiscsak az ő gyereke.

Meddig lehet, illetve kell elmennie egy szülőnek, ha a gyerekéről van szó?

Mi a helyes, mi a helytelen? Engedhetünk-e az ösztöneinknek? Mennyire fontos a társadalmi értékrendnek való megfelelés?  A regény sok izgalmas és nyomasztó kérdés boncolgat, de végső soron arról (is) szól, hogy mit jelent anyának lenni. Ez mindig, minden korban aktuális kérdés, Lessing életében pedig különös jelentőséggel bír, nem csoda, hogy számos írásában feldolgozta ezt a témát.

A száraz tények

Lessing 1919-ben született a mai Irán területén, brit szülők gyermekeként. Hatéves volt, amikor Dél-Rodéziába (ma Zimbabwe) költöztek, tizenöt évesen elhagyta szülei otthonát, és nevelőnőként helyezkedett el. Ez idő tájt kezdett írni, a munkáltatójától kapott politikai és szociológiai anyagok olvasása mellett.

Tizenkilenc évesen hozzáment egy nála tíz évvel idősebb hivatalnokhoz, Frank Wisdomhoz, és huszonkét éves korára már kétgyermekes anya volt.

Fia, John 1940-ben, lánya, Jean 1941-ben született, 1943-ra pedig már vége is volt első házasságának. Huszonhárom évesen férjére hagyta hároméves kisfiát és egyéves kislányát, és új életet kezdett. A válás után érdeklődése a Left Book Club (Baloldali Könyvklub) nevű közösség felé fordult, itt ismerkedett meg második férjével, Gottfried Lessinggel.

Mondhatod azt a gyerekednek, hogy ő rontotta el az életed? Reese Witherspoon remek sorozata az anyaság nagy kérdéseit feszegeti.

Nem sokkal azután házasodtak össze, hogy csatlakozott a csoporthoz, közös gyermekük, Peter, 1946-ban született. Három évvel később ez a házasság is felbomlott. Az író legkisebb fiával és első regénye, A fű dalol kéziratával Londonba utazott, és innentől az írásra koncentrált. 

Vajon mi vezette Lessinget arra, hogy elhagyja két kicsi gyerekét? Szívtelenség? Zabolázhatatlan szabadságvágy? Egyik sem. Nagyon sok tényező együtthatása kellett ahhoz, hogy végül a gyerekeiről való lemondást lássa az egyetlen lehetséges megoldásnak.

Folyamatos menekülés

Lessing gyerekkora a legkevésbé sem mondható idillinek. Az első világháború után pár évvel született, és bár az öldöklésnek addigra már vége volt, annak utóhatásai megkeserítették az egész család életét. A háborúban fél lábát elveszítő apja megtört ember volt, a kislány pedig méregként szívta magába a harcokról szóló szörnyű történeteket.

„A Nagy Háború a gyermekkorom fölé tornyosult. A lövészárkok ugyanúgy a jelen részei voltak számomra, mint bármi más, amit ténylegesen láttam magam körül. És a szüleim soha nem hagytak ki egy alkalmat sem, hogy elszomorítsanak a múlt miatt” – mondta erről. Anyja ápolónőként dolgozott a háborúban, így emlékezett vissza rá: „Melegszívű volt, de érzéketlen. A sebesültek ápolása pokoli lehetett. Teherautószámra érkeztek, némelyikük már halott volt. Ez bizonyára tönkretette őt. Sokáig tartott, amíg ezt el tudtam fogadni vele kapcsolatban”.

A család Dél-Rodéziában élt egy kukoricafarmon, ahol növénytermesztésből tartották fenn magukat. Ez az elszigetelt kis brit kolónia Lessing szerint egy „ocsmány kis rendőrállam” volt, elmaradott, fullasztó, nőgyűlölő légkörrel. A fiatal Lessing mintha mindig menekülni próbált volna: a katolikus zárdából, ahová küldték, az anyja Edward-korabeli erkölcseitől, az apja csalódott háborús fáradtságából, majd két korai házasságának korlátaiból.

Tizenhárom évesen otthagyta az iskolát, tizenöt évesen elköltözött otthonról, tizenkilenc évesen pedig hozzáment Frank Wisdomhoz, a nála tíz évvel idősebb köztisztviselőhöz. Megrémülve a rettenetes egyhangúságtól, amelyet feleségként és anyaként érzett, és amelyet egyszer úgy jellemzett, mint az „unalom Himalájának megmászását”, elhagyta Wisdomot és két kisgyermeküket. Abszolút lehetségesnek tűnik, hogy ha Lessing Dél-Rodézia helyett mondjuk Londonban nőtt volna fel, ő maga is képes lett volna egy átlagos, „rendes” családi életet élni.

Doris Lessing 1956-ban (Fotó: ullstein bild via Getty Images)

Egy anya a levelekben

Julie Phillips életrajzíró könyvet írt arról, hogyan egyeztették össze a női írók, művészek az alkotást a gyerekvállalással, és Lessingnek is szánt egy fejezetet. Phillips elolvasta Lessing memoárját és levelezéseit, ebből pedig egy sokkal komplexebb kép állt össze benne az íróról, mint amit el lehetne intézni egy „gyerekeit elhagyó anya” címkével. Nézzük, mire jutott Phillips, aki Lessing több mint száz – sokszor nyolc-tíz oldalas – levelét bogarászta végig, hogy megfejtse az író döntéseinek mozgatórugóit. 

Az Under my skin című memoárjában Lessing azt írja, hogy huszonhárom évesen leült kertvárosi otthonuk udvarán két kisgyermekével, és elmagyarázta, hogy elhagyja őket. Nem merte kimondani, hogy írni akar, azt mondta, hogy harcolni fog a faji és gazdasági igazságtalanságok ellen. Úgy gondolta, helyesen cselekszik, mert

tapasztalatból úgy vélte, hogy az anyák elkerülhetetlenül frusztráltak és ítélkezőek, és a gyerekei csak akkor lehetnek igazán önmaguk, ha nincs anya mellettük.

A lelkes, vicces és ironikus levelekben, amelyeket a húszas éveiben írt, miután elszakadt a gyerekeitől, és a szexuális, politikai és irodalmi önfelfedezésnek szentelte magát, Lessing másképp mesél. Arról ír, hogy élvezi az anyaságot, és a gyerekeivel akar lenni, akik nem önmagukban jelentik a szabadsága útjában álló összes akadályt. Lessing papíron próbálta kitalálni, hogyan lehet anyának lenni úgy, hogy közben ő maradhasson a saját története középpontjában.

Az anyai érzelmeinek elhatalmasodása visszatérő téma a levelekben: egyszerre vágyott erre, és félt is tőle.

Gyakran írt két gyermekéről, Johnról és Jeanről, akik apjukkal éltek. A levelekben bevallotta, hogy „rossz okból” szülte őket. Nagyon fiatalon ment férjhez, amikor éppen elhagyta szülei farmját, társaságot és felnőtt életet keresett, és azonnal terhes lett egy olyan gyerekkel, akire nem állt készen, de nem tudta, hogyan előzze meg. A levelekben elmagyarázta, hogy úgy érezte, elveszíti önmagát a házasságában, és ki kellett lépnie belőle, ugyanakkor folyamatosan egy újabb gyerekről fantáziált, és szeretett volna több időt tölteni Johnnal és Jeannel.

Work-life balance az 1940-es években

Amellett, hogy mindenki azt szajkózta a környezetében, hogy az anyaság a gyerekeknek való teljes odaadást jelenti, Lessing úgy érezte, hogy az anyaszerepről alkotott saját véleménye is korlátozza, különösen az a meggyőződése, hogy az anyaság és az intellektuális munka egymást kizáró dolgok.

Egyik része írni akart, és aktivista életmódot folytatni, a másik része pedig csak otthon akart maradni, főzni, varrni és babákat szülni.

„Ez a két dolog nem fér össze, ezt be kell ismerni” – vélekedett. Amikor egy barátnője megnősült, így kommentálta az eseményt: „Nem tudom eldönteni, mi a kielégítőbb, a gyerekvállalás vagy a regényírás. Sajnos meglehetősen összeférhetetlenek”.

Arról is írt, hogy a munka-család összeegyeztethetőségének kérdése strukturális és generációs probléma is. A korábbi időkkel ellentétben már nem voltak dadák, és a megfizethető bölcsőde-óvoda elérhetősége sem volt adott. Lessing szerint az ő generációjához tartozó nők azok, akiknek nagyot kellett csalódniuk: a beígért sikeres karrier helyett a babáikkal ragadtak. „Még nem találkoztam olyan nővel, aki ne lett volna keserűen lázadó. Gyerekeket akarunk, de közben neheztelünk rájuk, mert bezárnak és korlátoznak bennünket” – írta.

Ekkoriban még nem volt divat az anyaság ambivalenciájáról beszélni, arról, hogy a rengeteg szépség mellett mennyi kötöttséggel és lemondással jár, és milyen hatással van mindez a nők mentális állapotára. Épp csak kezdtek megjelenni az ezzel kapcsolatos első hangok a pszichológiában, amikor Lessing puszta beszéd helyett meglépte az elképzelhetetlent, és volt férjénél hagyta gyerekeit. Egyszerre becsmérelték és ünnepelték azért, amiért az anyaság helyett a hivatását választotta.

„Sokáig úgy éreztem, hogy nagyon bátor dolgot tettem – mondta később. – Nincs unalmasabb egy intelligens nő számára, mint végtelen mennyiségű időt tölteni kisgyerekekkel. Úgy éreztem, nem én vagyok a legjobb ember a nevelésükre. Alkoholista vagy frusztrált értelmiségi lettem volna, mint az anyám”.

Doris Lessing londoni otthonában 1994. október 10-én (Fotó: David Levenson/Getty Images)

Harc az ex-férjjel

Lessing leveleinek tanúsága szerint nem próbált elszakadni Johntól és Jeantől, sőt, szeretett volna több időt tölteni velük, ám ez nehéz küzdelemnek bizonyult az első férjével, Frank Wisdommal szemben. A probléma az volt, hogy a korabeli rodéziai törvények szerint, ha egy nő kilép a házasságából, a gyerekeivel kapcsolatos minden jogát is elveszíti. A levelek írásának idején Wisdom épp csak elkezdte megengedni, hogy Lessing újra találkozhasson a gyerekeivel, miután ezt egy teljes évig megtagadta tőle. 

Wisdom egy alkalmat se mulasztott el, hogy földbe döngölje Lessinget, amiért elhagyta a gyerekeit, és azzal fenyegesse, hogy nem láthatja többet őket. Aztán egy órányi dühöngés után, miután porig alázta a pityergő írót, kegyeskedett megengedni neki, hogy találkozzon a kicsikkel.

Lessing leveleiben dicsérően írt gyermekei eszéről, a fia függetlenségéről, a lánya szépségéről. De lemondás is van a szavaiban, amikor úgy fogalmaz, hogy imádja az ötéves Jeant: „Egy gyengéd és érzékeny gyerek. Bárcsak velem lehetne, de nem lehet. Ez van”.

Baloldali eszmék

Abban, hogy Lessing elhagyta férjét és gyerekeit, nagy szerepe volt a kommunista eszméknek is. Lessing belépett a kommunista pártba, és meg volt győződve arról, hogy egy más világot fog teremteni a gyerekei számára. Írni akart, de ezt lehetetlennek találta, miközben egy határozottan konvencionális férfival – első férjével – élt együtt. Hitt abban, hogy a kommunizmus szabadságot hozhat, és hogy a (burzsoá) család egy halott konstrukció.

Mindezt meggyőződéssel vallotta – egy ideig. (Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc szovjet eltiprása – számos nyugati kommunista értelmiségihez hasonlóan – benne is súlyos politikai-érzelmi törést okozott, és kilépett a pártból.) A baloldali eszmék hozták össze második férjével, Gottfried Lessinggel, de aztán részben ez vezetett a válásukhoz is. Eleinte osztoztak a közös világnézeten, de amikor Lessing otthagyta gépírói állását, hogy regényt írjon, német politikai aktivista férje meghúzta a határt. Világossá tette, hogy szerinte nem érdemes olyan írást készíteni, amely nem a forradalmat szolgálja.

Hiszen hogyan is lehetne a fürdőkádban fekve, verseket olvasva az osztályharcot előbbre vinni? Mire lennének jók bárkinek is Lessing másodosztályú szonettjei? Lessingnek erre nem voltak válaszai, de azt tudta, hogy nem fogja feladni az írást. Rájött, hogy egy újabb házasságban ragadt, ahol nem tudnak érvényesülni a saját gondolatai. Úgyhogy három év után második férjétől is elvált. Ekkor költözött Londonba, és új életet kezdett – megint. 

Új anyaság

Az Under My Skin (magyarul a bőröm alatt) című könyvében Lessing úgy írja le harmadik terhességét, hogy az ő és Gottfried Lessing tudatos döntése volt, bár barátainak írt leveleiben bevallotta, hogy baleset volt, egy meggondolatlan kísérlet eredménye „a fogamzásgátlás egy újszerű formájával”.

Harmadik gyerekénél már úgy érezte, hogy lehetséges anyának lenni anélkül, hogy elveszítené önmagát.

Az új családi felállás egészen más volt, mint első házasságában. Gottfried Lessing elkötelezett és segítőkész apja volt fiuknak, Peternek, aki napközben bölcsődébe járhatott, így Lessingnek volt ideje dolgozni első regénye, A fű dalol vázlatán. Ilyen körülmények között képes volt megtalálni az egyensúlyt a hivatása és a gyereknevelés között.

Miután a hároméves Peterrel Londonba költözött, hatvannégy évet élt a brit fővárosban, és ezalatt rengeteg önéletrajzi ihletésű, világszínvonalú irodalmi művet – regényeket, négy memoárt, verseket, librettókat és színdarabokat – írt, majd 2007-ben elnyerte az irodalmi Nobel-díjat. Írásaiban zseniálisan tárta fel a 20. század közepi nő életének elégedetlenségeit és önbecsapásait. 1962-es regénye, Az arany jegyzetfüzet a nők személyes, nyilvános és alkotói énje közötti szakadékokat tárta fel. A gyerekét elhagyó anya motívuma is több írásában megjelenik.

Lessing később rendezte kapcsolatát két nagyobb gyerekével. Érdekes módon ők voltak azok, akik értelmes, önálló életet éltek felnőttként. Fia, John, aki kávétermelő volt Zimbabwéban, 1992-ben elhunyt. Lánya, Jean, ezt mondta Lessing halálakor: „Anyám hosszú, nagyon összetett életet élt. Ő volt a legkülönlegesebb emberi lény”. Legkisebb fia, Peter 2013-ban, hatvanhat éves korában, lakásában halt meg szívrohamban.

Édesanyja, Doris Lessing négy héttel később, kilencvennégy éves korában hunyt el a szomszédos házban. A közös falba egy összekötő ajtót vágtak, amelyet mindig nyitva hagytak. Peter élete végéig anyjával élt, sosem dolgozott, nem volt szakmája, naphosszat csak feküdt és tévézett. 

Kiemelt kép: Doris Lessing Franciaországban 1990. február 28-án (Fotó: Louis MONIER/Gamma-Rapho via Getty Images)

Rendeld meg ingyenes házhoz szállítással a Nők Lapja A 100 legjobb könyv bookazine-t, hogy megtudd, melyek voltak az elmúlt egy év legjobb regényei, gyerek- és ifjúsági könyvei!

Csatlakozz a Nők Lapja Olvasósarok nevű kortárs könyvklubunkhoz!