Allegra Gucci korábban rossz karikatúrának nevezte A Gucci-ház című filmet, amely elméletileg az életét meghatározó eseményeket hivatott bemutatni. Habár a két testvér, Alessandra és Allegra gyakran szerepeltek a sajtó címlapjain, nem nyilatkoztak a médiának sem az érzéseikről, sem a tragikus eseményről, amely miatt anyjukat, Patrizia Reggianit 17 év börtönbüntetésre ítélték. Allegra Gucci most megtörte a csendet könyvével, amelyben a saját verzióját osztja meg az olvasókkal. Egyebek mellett kiderül, hogyan manipulálta a testvéreket anyjuk és nagyanyjuk, és hogy mennyire hittek anyjuk ártatlanságában. Allegra még a jogot is elvégezte, hogy kiszabadíthassa őt a börtönből, később azonban kiderült, Patrizia mégsem ártatlan. Hitről, belső utazásról és családi traumákról beszélgettünk Allegra Guccival, aki azt is elárulta, milyen most a viszonya anyjával.

– A játszma vége – Fények és árnyak a Gucci család körül című könyv egy rendkívül személyes alkotás. Mi motiválta arra, hogy megossza történetét az olvasókkal?
– Azért írtam meg a könyvet, hogy feketén-fehéren feltárjam az igazságot, főleg a fiaim számára. A társadalom folyamatosan változik, és az marad meg az utókor számára, amit a kijelzőn vagy a filmvásznon látunk. Mindenki rohan, senkinek nincs ideje elmélyülni a történetekben, az igazságban. Fontos volt számomra, hogy megértettem a saját múltamat, és azt, hogy nem maradhatok benne, hiszen a jelenben élek. Le akartam írni az igazságot feketén-fehéren a gyerekeimnek és a jövő generációinak. Semmilyen elvárásom nem volt a könyvvel kapcsolatban, de végtelenül boldog és hálás vagyok, hogy az üzenet, amit át akartam adni, mindenkinél jó fogadtatásra talált.

– A Gucci-ház című film bemutatója volt az utolsó csepp, amikor eldöntötte, hogy tisztázni szeretné az édesanyjával és a család történetével kapcsolatos kérdéseket?
– A film egyértelműen elpocsékolta annak a lehetőséget, hogy elmeséljen egy nagyszerű történetet egy nagyszerű családról. Sajnos Ridley Scott nem igazán értette meg, hogy milyen volt valójában a Gucci család. Leginkább azért lett híres, mert világszerte exportálta a Made in Italy minősítést, ami az elegancia és a stílus szinonimája. Ez viszont sajnos nem jelenik meg a filmben.

Maurizio Gucci, a divatbirodalom néha feje (Fotó: Allegra Gucci tulajdona)

– Melyik volt a legnehezebb része a könyv megírásának?
– A könyvírás terápia volt számomra. Vissza kellett mennem a múltba, újraélni bizonyos tragikus pillanatokat, eseményeket, mély érzelmeket. Egészen más szemmel látom ezeket most, hiszen bölcsebb, érettebb vagyok. Anyaként és feleségként sokkal jobban megértem apám viselkedését, mint amikor gyerek voltam. Az egész írás egy elképesztő belső utazás volt az emlékeim között. Úgy vélem, a könyv nagyon őszinte lett, ugyanakkor nem ítélkezik. Tudjuk, hogy mennyire nehéz igazságot tenni bármilyen eseménnyel kapcsolatban, ha nem vagyunk ott. Igyekeztem hátrébb lépni írás közben, mert hiszek abban, hogy mindenből lehet tanulni, ami velünk történt.

– A Gucci család hosszú évtizedek óta szereplője a nyilvánosságnak. Mit gondol a médiában való megjelenítésükről?
– Miközben felnő az ember, hozzászokik a média jelenlétéhez, én is kénytelen voltam. A legfontosabb, hogy bármi történjék is, ragaszkodjunk az értékrendünkhöz, mert az segíthet átvészelni a nehéz pillanatokat. Nagyon sokan úgy vélik, hogy aki a Gucci család tagja, annak az élete csupa kiváltságból áll. Valójában én inkább a szabadság hiányát éltem meg, hogy úgy cselekedjek, döntsek, hogy ne ítélkezzenek felettem számomra ismeretlen emberek.

– Volt olyan pillanat, amikor úgy érezte, összeroskad a lelki teher súlya alatt?
– Természetesen. Voltak időszakok, amikor úgy éreztem, maga alá temet az egész helyzet. Olyan érzés volt, mintha egy cunamiban éltem volna, folyamatosan jöttek a hullámok minden irányból. Én pedig kétségbeesetten próbáltam találni egy légbuborékot, amiben végre levegőhöz jutok. Amiben újra erőre kapok, hogy folytassam tovább.

– Gyerekként egy rendkívül sebezhető helyzetben találta magát. Amikor mások az anyjukra vagy a nagyanyjukra támaszkodtak volna, ki volt ott, hogy támogassa érzelmileg?
– Szerencsés voltam, mert Fabio Franchini ott volt mellettem. Fabio volt apám legjobb barátja, egy igazi apafigura számomra. Ő volt az, aki emlékezett apám vicceire, a karakterére, a mosolyára. Ő mesélte el nekem, hogy mi történt a szüleim között, így neki köszönhetően nagyon élénken megmaradtak az emlékek. Fabio egy csodálatos, életszerető ember volt rengeteg kreatív energiával.

– A kortársak között voltak barátai?
– Persze, ott voltak a barátaim. Gyakran mondják, hogy különösen a nehéz helyzetekben derül ki, hogy ki az igazi barátod. Az én esetemben is lezajlott ez a természetes kiválasztódás, számomra is kirajzolódott, hogy ki van mellettem önmagamért. Hogy ki látja Allegrát, a kislányt vagy Allegra Guccit, a híres család egyik tagját. Nincsen túl sok barátom, ők viszont igaziak. Gyerekként is azok voltak, és most is ők állnak hozzám a legközelebb.

– A könyvből is kiderül, hogy rendkívül összetett az édesanyjával való kapcsolata. Hogyan segített az írás a múltbeli érzések és tapasztalatok feldolgozásában?
– Ez valóban nagyon komplex kapcsolat, amelyet mindig rendkívül nehéz megmagyarázni a hozzá kapcsolódó ellentmondásos érzelmek miatt. Valahányszor eszembe jutnak a különböző szempontok, kérdések, mindig eltérő és ambivalens érzelmek csapódnak le bennem. Nem tudom megváltoztatni, ami történt, de a jövővel kapcsolatos hozzáállásomat én alakíthatom. Nagyon fontos számomra, hogy ne a megváltoztathatatlan múltra, hanem a jövőre fókuszáljak.

Megtanultam, hogy ha haragban, megbánásban élünk, az tönkreteszi a jelent és a jövőt is.

Az egyik legfontosabb célom, hogy a múlt örökségét ne adjam át a gyerekeimnek. Szeretném feloldani számukra a helyzetet, hogy ne tapasztalják meg azt a sötétséget, irigységet, negatív hullámzást, ami mostanáig történt. Jó tudni, hogy képes vagyok rá. Magam mögött tudom hagyni az egészet, és bizakodva tekinthetek a jövőbe, hiszen az élet gyönyörű.

Allegra Gucci: A játszma vége (Gabo 2024, ford.: Szarka Lucia)

– Milyen manapság a kapcsolatuk, beszélnek egyáltalán a múltról?
– Szeretném megváltoztatni a hozzáállásomat anyám és nagyanyám irányába is. Igen, van kapcsolatom az anyámmal, aki már nagyon idős és különféle egészségi problémái vannak. Egyedül van, magányos, ami főleg a korábbi rossz döntéseinek, választásainak köszönhető. Anyai minőségemben és a lányaként is közel vagyok hozzá, de nem beszélünk a múltról. Nincs értelme.

– Begyógyulhatnak valaha a családi érzelmi sebek vagy inkább megtanuljuk őket elfogadni és együtt élni velük?
– Megtanulsz velük együtt élni, hiszen így vagy úgy, de megváltoztatnak. Az persze már a te döntésed, hogy jobb vagy rosszabb emberré válsz általuk. Minden tapasztalatunk nagyon fontos lecke, és én is miattuk lehetek az az ember, aki ma vagyok.

– Szükséges a megbocsátás az érzelmi gyógyuláshoz?
– A megbocsátáshoz előbb a másiknak bocsánatot kell kérnie.

– Hogyan formálta az édesanyjával való kapcsolata a saját anyai szerepét? Hogyan lehet a gyerekeknek elmagyarázni mindazt, amin keresztülment?
– Nagyon jó kérdés. Még nem túl nagyok, nem ismerik az egész történetet, de megfogadtam, hogy nem fogok hazudni nekik. Nem is tettem, ám a részleteket még nem magyaráztam el. Tulajdonképpen egyfolytában azon dolgozom, hogy majd miképpen fogom elmesélni az egész történetet. Biztos vagyok benne, hogy a velük való kapcsolatom a bizalomra és a szeretetre épül, ami meg fogja védeni őket. Nekem pedig majd erőt ad, hogy megtaláljam a megfelelő pillanatokat, amikor beavathatom őket.

– Sokan azt hiszik, hogy ismerik a Gucci család történetét. Mi az, amit szeretne, ha jobban megértenének az emberek a történetével kapcsolatban?
– Nyilvánvalóan fontos a családi örökség, és büszke vagyok arra, amit a Gucci család létrehozott a márka által. Az emberek azonban gyakran elfelejtik, hogy a divatbirodalom mögött hús-vér emberek állnak, családokkal, szerteágazó kapcsolatokkal.

Az a célom, hogy megmutassam a világnak: ahogy a média megjeleníti a családot, az egész egyszerűen fals.

Igen, a Gucci család létrehozott egy márkát, ugyanakkor ez a család fontos értékekben is hisz, amelyeket tovább szeretne adni a jövő generációi számára. Ilyen érték a kemény munka vagy az őszinteség, amelyeket apám is vallott. A múltba visszamenni nem lehet, de érdemes elkülöníteni a különböző történeteket. Létezik a Gucci család története és létezik Patrizia Reggianié, a kettő pedig nem ugyanaz.

– Rendkívüli nyomás alatt nőtt fel. Mikor kezdte igazán azt érezni, hogy most már saját magáért él, és nem mások elvárásainak próbál megfelelni?
– Minden nehéz pillanat, megélt esemény után is azt tudom mondani, hogy a legfontosabb dolog, hogy még mindig van hitem. Bevallom, számos olyan pillanat volt, amikor meggyőződéssel állítottam, hogy az egész életem egy áldozathozatal. Fel kellett áldozni a gyerekkoromat, a tinédzser éveimet, mert mindig azt hittem, hogy az anyám ártatlan volt, és küzdenem kell az egész világgal, hogy megtudják az emberek: Patrizia Reggiani ártatlan. Őszintén hittem ebben hosszú évekig. A legsötétebb percekben azt gondoltam, fel kell adnom az álmaimat, mert nem láttam a fényt az alagút végén. Amikor találkoztam Enricóval, életem szerelmével, aki a férjem és gyerekeim apja lett, az jelentette valójában a fényt. Nem csupán benne bíztam meg, hanem az érzéseimben, végre boldog akartam lenni. 2005-től kezdtem tehát igazán magamra koncentrálni. Ekkortól tudtam újra hinni az életben.

Allegra Gucci kisbabaként a szüleivel (Fotó: Allegra Gucci tulajdona)

– A könyv megjelenése óta hogy érzi: változott az emberek véleménye a családjáról?
– Ahogy említettem, a könyv célja az volt, hogy leírjam az igazságot, elsősorban a gyerekeimnek és a jövő generációinak. Nem volt elvárásom a fogadtatást illetően, de nagyon boldog voltam, hogy az emberek felismerték, az egész történetnek két áldozata volt: a testvérem és én.

A figyelem mindig anyánkra irányult, az emberek egyszerűen elfelejtették, hogy ott volt két fiatal lány is.

A nővéremmel 14 és 19 évesek voltunk, amikor meg kellett járnunk a poklot. Közel 30 év után nagyon jó végre látni, hogy az emberek rájöttek erre. Mára mindketten anyák lettünk. Hálás vagyok, amiért ilyen sok pozitív üzenetet kapok a közösségi médiában. Sokan írnak nekem. Szívet melengető ez a szeretet.

– Mit remél, mit visznek magukkal az olvasók?
– A legfontosabb, hogy igenis megéri hinni az életben. Mi döntjük el, hogyan reagálunk a történésekre. Ahogy látom a kapott üzenetekből, minden családban vannak problémák a gyerekekkel, a szülőkkel, és ezek a gondok leginkább a párbeszéd hiányából fakadnak. Másképp látod a világot gyerekként és felnőttként. Néha úgy érzed, a szüleid nem támogatnak, nincsenek jelen, de aztán később megérted, hogy a szülők nem tökéletesek, mint ahogy azt korábban hitted. Ha hibáznak, azt sokszor nem bocsátjuk meg, ugyanakkor látni kellene, hogy néha a szülők azért nincsenek ott, mert úgy gondolják, azzal teszik nekünk a legjobbat. Remélem, hogy akik elolvassák a könyvet, jobban meg fogják érteni azokat a folyamatokat, érzelmi állapotokat és viselkedéseket, melyeket én sokkal később értettem csak meg.

Kapcsolódó: Lady Gucci, a divatvilág egyik legsötétebb történek főszereplője

Kiemelt kép: Allegra Gucci – Allegra Gucci tulajdona

Ha még nem tetted meg, gyere és csatlakozz kortárs olvasóklubunkhoz, a Nők Lapja Olvasósarok csoportjához!

Megjelent a Nők Lapja 100 legjobb könyv 2024-es kiadványa az elmúlt év legjobb regényeinek listájával, rengeteg kulisszatitokkal, izgalmas cikkel! Kattints, és szerezd be most kedvezménnyel és ingyenes szállítással a bookazine-t!