Elvis Presley 90 éves lenne

90 éves lenne Elvis Presley – Miért ért véget hamar az élete?

Elvis Presley 1935. január 8-án született, azaz a napokban lenne 90 éves. Ritka, hogy valaki megérje ezt a kort, de messze nem lehetetlen. Hogy lehet, hogy az énekesnek a fele sem jutott?

Nagyon sok minden közrejátszott abban, hogy Elvis Presley ilyen korán távozott ebből a világból. Életére már az is rányomhatta a bélyegét, hogy ikerterhességből jött világra, de testvére, Jessie Garon a születését követően azonnal elhunyt. Nem lehetett könnyű ezt feldolgozni a családnak, ahol eleve komoly problémákat okozott a pénzhiány. Elvisnek később nem született testvére. Szülei örültek, ha hármukat fenn tudták tartani.

Lakásukban nem volt sem villany, sem vezetékes víz, és Elvis úgy nőtt fel, hogy rendszeresen nélkülöznie kellett.

Apja, Vernon egyik furcsa állásból a másikba ugrott, de sosem volt ambiciózus. A család emiatt a szomszédokra és az állami élelmiszersegélyre támaszkodva jutott ételhez. 1938-ban elveszítették otthonukat, miután Elvis apját bűnösnek találták csekkhamisítás ügyében. A férfi nyolc hónapot töltött börtönben. Erre az időre Elvis és édesanyja rokonokhoz költözött.

Elvis Presley 90 éves lenne

A kis Elvis Aeron Presley a szüleivel (Fotó: Getty Images/RB/Redferns)

A fiú egy alkalommal azt mondta anyjának: „Ha felnövök, veszek neked egy szép házat, és kifizetek mindent, amivel tartozol az élelmiszerboltban, és veszek két Cadillacet – egyet neked és apának, egyet pedig nekem.”

Elvis Presley sosem tanult zenélni

1941 szeptemberében Elvis Presley az East Tupelo Consolidated iskolába járt, tanárai ekkor figyeltek fel szép énekhangjára, amit semmilyen énektanár nem formált soha. A szegénységgel küszködő családban a fiú magányosan és zeneoktatás nélkül nőtt fel. Ennek ellenére az 1945-ös Mississippi–Alabama vásáron (tíz éves korában) egy székre állították, hogy elérje a mikrofont, így énekelte el az Old Shep című dalt. Ötödik helyezést ért el vele az énekversenyen.

Kapcsolódó: Elvis Presley barátnőjéből a rockabilly királynője lett Wanda Jackson

Nem sokkal ezután születésnapjára megkapta élete első gitárját, és nagybátyjától meg a helyi lelkésztől vett gitárleckéket. A nőket szédítő szupersztár ekkor még sehol sem volt, Elvist félénk kisfiúnak írták le, aki bizonytalan volt saját tehetségében. Később a tinédzserkor sem hozott sok jót a fiú számára. A kamasz Presley minden nap a gitárjával ment iskolába, ahol ebédidőben játszott és énekelt, miközben a többiek csúfolták – már csak azért is, mert családjával ekkor az afroamerikai negyedben éltek.

A középiskola első napján annyira megilletődött az új környezettől, hogy megijedvén hazaszaladt.

Később is csendes, kicsit dadogó, anyuci kedvence típusú fiatal volt, akit emiatt rohadt gyümölcsökkel dobáltak a társai. Még csak 17 éves volt, mikor pajeszt növesztett, és kialakította jellegzetes hajviseletét. Visszaemlékezések szerint osztálytársai annak idején a mosdóba üldözték, hogy ott aztán akarata ellenére levágják a haját.

Elvis Presley 90 éves lenne

Elvis Presley 1954-ben (Fotó: Getty Images/Bettmann)

Presley ekkor már nagyon rajongott a zenéért, legtöbbször a WELO rádió Mississippi Slim című műsorát hallgatta. A műsort készítő testvérek karolták fel, megtanították gitározni, és fellépési lehetőségeket is adtak neki. Egyik dolog vezetett a másikhoz, és 1954. július 19-én kiadták Presley első kislemezét. Több zenei kritikus ezt tartja a rock and roll születésnapjának is. Alább az 1954-es debütáló dal hallható:

Ezzel Elvis lett a rockabilly stílus egyik legelső énekese, aki a gyors tempójú countryt és rhythm and blues keverékét adta elő. Innentől nem volt megállás, de a gyors siker nagy megterhelést is jelentett a nem feltétlenül gondoskodó családból származó, magányos fiatalnak, aki aztán a katonaságot sem úszta meg. Állítólag ott adtak neki először amfetamint, hogy ébren tudjon maradni az éjjeli szolgálatok alatt.

Állandó fellépések és egyéb drogok

Elvis Presley már karrierje kezdetén elképesztően sűrűn adott koncerteket. (Haláláig több mint 1000 fellépése volt.) A túlhajszoltság is hozzátett, hogy 1973-ra kapcsolata annyira megromlott feleségével, Priscilla Presley-vel, hogy hivatalosan is elváltak. Elvis Presley nagyon messze állt a mintaférjtől, kapcsolatukat megcsalások, zaklatás, fenyegetőzések kísérték végig. Elvis egészsége ekkortól kezdett rohamosan romlani.

Rászokott a különféle barbiturát-származékokra, az amfetaminokra, ópiátokra, több túladagolása is volt.

Egyre nehezebben bírta a koncertezést és a sztárléttel járó nyomást. 1977-re már elhízás, veseelégtelenség, magas vérnyomás, zöld hályog és székrekedés kísértette, miközben pedig nem tudott leállni a drogokkal. Fodrászának állítólag arról panaszkodott, hogy senki sem tudja, mennyire magányos és milyen üresnek érzi magát valójában. Elvis Presleyt 1977 augusztusában, 42 éves korában érte a halál. Megrázóan rövidre szabott földi létében is képes volt maradandót alkotni.

Kapcsolódó: Elvis Presley halála a tudósokat is elgondolkodtatta

Kiemelt kép: Elvis Presley – Fotó: Getty Images/ RB/Redferns