A 40 éves amerikai színésznő és humorista, Aubrey Plaza A Fehér Lótusz sorozat második évadából és a Városfejlesztési osztály szitkomból lehet ismerős, de főszerepet játszott a 2017-ben kezdődött Légió című drámasorozatban is.
Filmjei közül a Kockázatos túra című romantikus vígjáték maradt meg az emlékezetben, de a Ki nevet a végén?, a Scott Pilgrim a világ ellen, a Szörny Egyetem, a Zombibarátnő, a Nagyfater elszabadul, a Gyerekjáték, a Karácsonyi meglepi és az Emily bűnbe esik című filmekben is szerepelt.
Aubrey Plaza élete nem tündérmese
A feltörekvő színésznő 2011-ben beleszeretett Jeff Baena íróba és rendezőbe, akivel egészen idén januárig boldog házasságban élt. Eddig tartott a mese, az igazi amerikai álom. Aubrey Plaza életében két tragédia is történt, pedig még csak élete felénél jár.
20 éves volt, amikor agyvérzést kapott.
Épp vonatozott a barátaihoz, jól érezte magát, majd odaért a lakásukba, és épp egy mondat közepén volt, amikor egyszer csak összeesett és lebénult. Úgy érezte, elfelejtette a beszéd képességét, emiatt azt hitte, ez már örökre így is marad.
Drogosnak hitték, pedig agyvérzése volt
Szerencsére hamar kórházba vitték, bár fiatal kora miatt a mentősök kezdetben azt hitték, hogy csak kiszáradt, vagy épp drogos mámorban esett össze. A diagnózist követően már a megfelelő kezelést kapta a kórházban, ahol újra kellett tanulnia beszélni és írni. A rendkívül korai stroke-ot nem tudni, mi okozhatta, ráadásul azt követően
iszkémiás rohamok, azaz apró kis agyvérzések is követték egymást.
Aubrey Plaza az átéltek hatására egész másképp néz az életre, mint kortársai, minden percet értékesnek tart. Karrierjéről az agyvérzés miatt szinte lemondott, de szerencsére vissza tudott térni a filmezéshez. Azt hinnénk, ennyi nehézség bőven elég egy egész életre is, de Plaza férje, Jeff Baena idén tragikus öngyilkosságot követett el.
Jeff Baena élete
A 47 éves író és rendező leginkább vígjátékokkal kapcsolatos munkáiról volt ismert, két filmjében felesége is szerepelt. Rendezőként a Zombibarátnő (Aubrey Plazával a főszerepben), a Zűrös hétvége, a Bővérű nővérek és A lovas lány című filmeket jegyzi. Baena Miamiban született és nőtt fel,
később a New York-i Egyetem filmes szakán tanult.
Nem sokkal a diploma megszerzése után Los Angelesbe költözött, és be is jött a számítása, karrierje szépen ívelt felfelé. 2010-ben megismerkedett Aubrey Plazaval, akit később, a koronavírus miatt beiktatott lezárások alatt vett feleségül megismerkedésük 10 éves évfordulóján.
Nem tudni, mi történt
Nem tudni pontosan, mi vezetett a tragédiához. Idén január harmadikán délelőtt egy asszisztens fedezte fel Baena holttestét. A férfi felakasztotta magát. A sajtóban nem jelent meg olyan információ, ami indokként szolgálhatna. Baena még 2020-ban adott egy érdekes interjút A lovas lány című filmmel kapcsolatban, amit ő írt és rendezett. Amikor arról kérdezték, hogy mi inspirálta a filmet,
Baena bevallotta, hogy voltak olyan családtagjai, akik mentális betegségben szenvedtek,
például első mostohaanyja mániákus depresszióval küzdött. Baena azért alkotta meg a filmet, hogy megmutassa, mi, mint társadalom és mint egyének hogyan bánunk a mentális betegségben szenvedőkkel. Ez azonban még mindig nem jelenti azt, hogy közelebb kerültünk volna a sztár halálának okához. Egyelőre rejtély marad.
Nehéz idők jönnek
Aubrey Plaza nemrég közleményt adott ki férje halálával kapcsolatban. Azt írja, hogy egy elképzelhetetlen tragédia. Majd úgy folytatja, hogy ő és a család tagjai mélyen hálásak mindenkinek, aki felajánlotta a támogatását, de mindenkit arra kérnek, hogy tartsák tiszteletben a magánéletüket. A Golden Globe átadón Plaza értelemszerűen nem jelent meg, de a The Brutalist rendezője, Brady Corbet a legjobb rendező díját megkapva köszöntő beszédében így fogalmazott: „ma este a szívem Aubrey Plaza és Jeff családja mellett van.”
Van segítség!
Ha valaki úgy érzi, nincs kiút a problémáiból, több szervezethez fordulhat segítségért hazánkban is.
- Magyar Lelki Elsősegély Szolgálatok Szövetsége (LESZ): 116-123
- Ifjúságért Mentálhigiénés Szövetség (IMSZ): 137-000
- Kék Vonal (gyermek- és ifjúsági telefonszolgálat): 116-111
- DélUtán telefonszolgálat (lelki segély időseknek): 06-80-200-866
- Emma Egyesület (zöld szám anyáknak): +36 80 414 565
- Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (segítségkérés bántalmazás esetén): +36-80-20-55-20
Talán kevesebb tragédia történne, ha nyíltan mernénk beszélni mentális problémáinkról. Ezek az influenszerek ebben segítenek.
Kiemelt kép: Getty Images/Jerod Harris