kávé hosszú élet

Ha ekkor iszod a kávédat, meghosszabbíthatod az életed

A legtöbben kávéval kezdik a napjukat, hogy felébredjenek, majd akkor isznak egy-egy újabb csészével, amikor nagyon fáradtnak érzik magukat. Egy új kutatásból viszont kiderült, hogy ha a nap egy bizonyos szakaszában kávézunk, azzal akár az életünket is meghosszabbíthatjuk.

A kávét hol ellenségként, hol jó barátként tartják számon, nehéz is kiigazodni a sokféle ajánláson, teszteredményen. Annyi bizonyos, hogy a túl sok koffein ártalmas lehet a szervezetnek, de napi három kávé még nem okoz károkat, sőt.

A következő kérdés az, mikor igyuk ezeket a feketéket. A European Heart Journalban kedden megjelent tanulmány szerint a kávéfogyasztás reggel a legideálisabb. Ez egyébként az első olyan tanulmány, ami a kávéfogyasztás időzítését együtt vizsgálja annak egészségügyi hatásaival.

A kávé a hosszú élet titka?

A legtöbb korábbi, a kávéval kapcsolatos kutatás kimutatta, hogy a mérsékelt kávéfogyasztás összefüggésben állhat a kettes típusú cukorbetegség, a szív- és érrendszeri betegségek és a korai halálozás kockázatának csökkenésével. Ez persze nem igaz abban az esetben, ha az átlagosnál több kávét iszunk, ha azzal helyettesítjük a pihenést, ha sok cukrot vagy édesítőszert teszünk bele,

de az eredmény függ a genetikánktól is.

A kávé tehát nem csodaszer, de napi 1-3 bögrényi, nem agyoncukrozott fekete jótékony hatással lehet ránk. Az új információ szerint pedig reggel kell meginni ahhoz, hogy jól támogassa az egészségünket. Nem lesz nehéz betartani az új ajánlást, hiszen a legtöbben reggel vagy délelőtt kávéznak.

kávé hosszú élet

Ha reggel kávézunk, az életünket is meghosszabbíthatjuk (Kép: Getty Images)

Mit mondanak a számok?

A kutatásban összesen 40 725, 18 éves vagy annál idősebb felnőtt vett részt. Az ő egészségügyi adataikat tanulmányozták, összevetve a kávéfogyasztási szokásaikkal. Három időzónát figyeltek: mi történik azokkal, akik reggel, déli tizenkettő óráig kávéznak, mi zajlik le azoknál, akik dél és délután öt óra között feketéznek, és mi történik az esti kávézókkal. Kiderült, hogy

a reggeli kávéfogyasztás 16 százalékkal csökkentette a bármilyen okból bekövetkező korai halálozás kockázatát,

és 31 százalékkal alacsonyabbá tette a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázatát. Azoknál viszont, akik egész nap kávéztak, nem csökkentek ezek a kockázatok. Valószínűleg azért, mert az élénkítő koffeinnel kívülről nyúlunk bele szervezetünk alapból működő cirkadián ritmusába, ami reggel felébreszt, este pedig elálmosít.
A kutatók azt továbbra is hangsúlyozzák, hogy a genetikánk is számít az egészségünk alakulásában, s azt sem lehet kizárni, hogy a reggel kávézók azért egészségesebbek, mert szívesebben mozognak, és nem esznek olyan sok ultra-feldolgozott ételt.

Pontosan hogyan hat a testünkre a kávé, a koffein? Olvass tovább és kiderül. 

Kiemelt kép: Getty Images