A férfi a saját lányáról is készített pornográf felvételeket, sőt, egy környékbeli férfit megtanított a módszerére, gyógyszereket is adott neki, s az a férfi is elkábította és megerőszakolta a saját feleségét.
Az elképesztő eset véletlenül derült ki 2020 őszén, miután Dominique Pélicot a rendőrségre került, mert vadidegen nők szoknyája alá fényképezett. A rendőrség átkutatta a férfi számítógépét, ekkor derült fény az Erőszak elnevezésű mappára és annak tartalmára. A rendőrök értesítették Gisele Pélicotot, hogy férje, akivel 50 éve élt házasságban, mit művelt vele valójában.
A Gisèle Pélicot-t ért erőszak megrázta a világot
Gisèle Pélicot ezek után elhagyta a férjét és megindult a per is. Az asszony nyílt tárgyalást kért, sőt végignézette a videók egy részét a férjével és több erőszak-elkövetővel is. Hihetetlen bátorsága felhívta a figyelmet a nők elleni erőszakra, rengeteg támogatót szerzett és
megmutatta, hogy nem az áldozatoknak kell szégyent érezniük, hanem az elkövetőknek.
Nemcsak a férj állt a vádlottak padján, de 50 másik, a videókból azonosított erőszakos elkövető is. Dominique Pélicot bűnösnek vallotta magát és húsz éves börtönbüntetésre ítélték. A többi elkövetőt is különböző mértékű börtönbüntetésekre ítélték, azokat is, akik a bizonyítékok ellenére ártatlannak vallották magukat.
Fontos, hogy tanuljunk a történtekből
Mondhatnánk, hogy az ügy ezzel lezárult, de ez nem igaz. Azon túl, hogy az áldozatoknak együtt kell élniük a történtekkel, nagyon fontos, hogy a nyomozók minél több részletet derítsenek ki a mérhetetlenül aljas módszerről, ami nők elkábításával és megerőszakolásával jár.
Mert, ahogy láthattuk, a módszert másolják.
Férjek, barátok, randipartnerek, de akár szórakozóhelyeken vadidegenek drogozhatnak be fiatal lányokat, nőket, hogy aztán kihasználják azok öntudatlanságát (ezzel pedig az egészségüket is súlyosan veszélyeztetik, ha az erőszak nem lenne bőven elég).
Újabb letartóztatás az ügyben
A nyomozók munkája során kiderült, hogy Dominique Pélicot egy A son insu nevű Coco chatszobát használt arra, hogy férfiakat toborozzon az erőszakhoz. A rendőrök elértek ahhoz a férfihoz, aki a weboldalt üzemeltette, és őt is őrizetbe vették. A 44 éves, időközben olasz állampolgárrá vált, francia születésű Isaac Steidlt kihallgatják, amiért
a weboldalt több mint 23 000 bűncselekményben, köztük nemi erőszakban, gyilkosságban és pedofíliában érintett bűnözők használták.
Steidl ezen a héten kedden reggel jelentkezett a rendőrségen, külföldről utazott vissza Párizsba, miután beidézték. Legfeljebb 96 óráig tarthatják fogva a kihallgatásra hivatkozva, de az online platform bűnszervezet részeként történő működtetésével, bűnszövetkezetekkel való kooperálással, pedofil videók terjesztésével és megosztásával, és pénzmosással vádolják.
Egy oldal, kifejezetten bűnözőknek
A Coco weboldalát Steidl 2003-ban hozta létre szülei segítségével, 2000 eurós befektetéssel, nem sokkal azután, hogy befejezte informatikai tanulmányait. Állítólag romantikus találkozók platformjának szánta, de gyorsan felkeltette a drogkereskedők, pedofilok és a szexuális bűnözők figyelmét. Pélicot letartóztatása után a francia oldalt áthelyezték egy Guernseyben bejegyzett URL-re. A rendőrség tájékoztatása szerint
5 millió eurót zároltak az oldalhoz kapcsolódó bankszámlákon Magyarországon, Litvániában, Németországban és Hollandiában.
Maga a weboldal az ügyészség munkájának köszönhetően már nem létezik, de nagyon sok más, hasonló vagy ugyanilyen célú igen. A Telegraph még decemberben írt arról, hogy német újságírók leplezték le a Telegram chatszobáiban zajló, a fentiekhez nagyon hasonló tematikájú üzletelgetéseket és tanácskéréseket.
A férfiak ott osztottak meg képeket és videókat áldozataikról, cseréltek információt a drogok beszerzéséről, az adagolásról.
Jellemzően saját feleségük, barátnőjük elkábítását és megerőszakolását tervelték ki és valósították meg. A drogot leggyakrabban női szempillaragasztónak vagy hajvégápolónak álcázva kapták kézhez. Ne legyenek illúzióink: nem tudjuk, hány ilyen csoport és chatszoba létezik még a világon.
Hova fordulhatunk segítségért?
Ha erőszak áldozatává váltunk, nagyon fontos, hogy mielőbb segítséget kérjünk. Az alábbi lehetőségeket használhatjuk:
- Rendőrség: 112
- Helyi Család- és Gyermekjóléti Központ: Ha van családsegítőnk, őt keressük.
- Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT): 06-80-20-55-20, www.bantalmazas.hu (csak maga az áldozat keresheti, védett ház itt intézhető)
- Gyermekvédő hívószám: 06-80-21-20-21 (Bejelentés gyermek vagy felnőtt veszélyeztetettségére. Azonnal továbbítják az illetékes hatóság, ill. a rendőrség felé.)
- Áldozatsegítő Vonal (jogi, pszichológiai, szociális segítség, kárenyhítés bűncselekmények áldozatainak és hozzátartozóiknak): 06-80-225-225 www.igazsagugyiinformaciok.kormany.hu/
- NANE (segélyvonal nők és gyerekek elleni erőszak áldozatainak és segítőiknek): 06-80-505-101, www.nane.hu
- Ökumenikus Segélyszervezet (információnyújtás, jogi és pszichológiai tanácsadás): www.segelyszervezet.hu
- Kék Vonal: bántalmazott gyerekeknek, fiataloknak: 116-111, bántalmazott gyerekek ügyében felnőtteknek: 116-000 (előhívó szám nélkül) www.kek-vonal.hu
Erőszakot a virtuális valóságban is elkövethetnek ellenünk, a részletekért és a védekezés módjairól olvass tovább!
Kiemelt kép: Getty Images/Arnold Jerocki