Emberi természetünkből adódóan igyekszünk mindent megtenni, hogy mások elfogadjanak, kedveljenek vagy legalább megértsenek, ám megesik, hogy ennek ellenére nem sikerül mindenkivel egyformán kapcsolódnunk. Szerencsére nem is kell mindenkinek szeretnie bennünket, hiszen az azt jelentené, a megfelelési kényszer jegyében aláássuk saját igényeinket. Ellenben ha sorozatosan úgy tapasztaljuk, a többség tisztes távolságot tart tőlünk, nem árt egy pillanatra elgondolkodnunk – talán pszichológiai oka van, hogy a legtöbben ellenszenvesnek tartanak minket.
  • Olykor számunkra észrevétlen, mégis bosszantó szokásokkal kergetünk őrületbe másokat.
  • Ha mindig negatívak vagyunk, azzal könnyen eltaszíthatjuk a körülöttünk élőket.
  • Pszichológusok szerint bizonyos szokásokkal szerethetővé válhatunk mások szemében. 

A rendszeres önvizsgálat előnyünkre is válhat, de semmiképp se legyünk túl kritikusak önmagunkkal szemben. Lehet, hogy egészen aprócska szokásunk is irritáló lehet a körülöttünk lévőknek. Ezek a számunkra ártalmatlannak vagy akár teljesen normálisnak tűnő tettek azonban másokat könnyen az őrületbe kergethetnek, ezért ha úgy érezzük, hogy eljött az idő, finomítsunk rajtuk.

Az alábbiakban pszichológusok megfigyelései alapján gyűjtött szokásokat listázunk, melyek a tapasztalatok alapján azonnal ellenszenvessé tehetnek bennünket. Ha már tudjuk és ismerjük ezeket, hosszú távon a változtatás is könnyebb lesz. 

Szokások, amelyek irritálók lehetnek

1. Félbeszakítasz másokat

A beszélgetések jó esetben kétirányúak, de ha rendszeresen félbeszakítasz másokat, az hamar ellenszenvet válthat ki. Ez nemcsak udvariatlannak tűnik, de azt is sugallhatja, hogy nem tiszteled eléggé a másik gondolatait, vagy hogy a saját véleményedet fontosabbnak tartod. Még ha a túlzott lelkesedés motivál is, partnered számára ez rendkívül zavaró lehet.

2. Állandóan dicsekszel

Mindannyiunknak vannak sikerei, melyekre büszkék lehetünk, azonban a dicsekvés egy idő után elriaszthatja ismerőseidet. Gyakori félreértés ebben az esetben, hogy az elért eredmények váltják ki a negatív reakciót, de valójában inkább

a szerénység hiánya az irritáló.

Ha folyamatosan a saját érdemeinket hangoztatjuk, azzal másokban kisebbségi érzést kelthetünk, ezért fontos, hogy a többieket is meghallgassuk és ne csupán a végeredményre koncentráljunk. 

3. Túlságosan negatív vagy

Mindannyian megélünk nehezebb napokat, de ha állandóan panaszkodunk, az idővel elrettentheti az embereket. A pszichológia szerint az állandó negativitás érzelmileg kimerítő lehet a környezetünknek, és elnyomhatja az egyébként pozitív emberi kapcsolatokat.

Kapcsolódó: 8 jel, hogy manipulatív vagy – Így dolgozz ellene!

Nem arról van szó, hogy hamis pozitivitást kell mutatni a külvilág felé, hanem hogy megtaláljuk az egyensúlyt: osszunk meg a nehézségek mellett jó dolgokat is, így javíthatunk kapcsolataink dinamikáján. 

4. Mindig elutasító vagy 

Becsülendő, ha valaki a mai világban nemet tud mondani, ugyanakkor nem szabad átesnünk a ló túloldalára sem és mindent elutasítani, amivel csak felénk közelednek. Ezzel a szokással egy bizonyos idő után azt üzenjük, nem vagyunk nyitottak az új ötletekre vagy mások véleményére, ami nem meglepő módon lelombozhatja környezetünket. Próbáljunk meg tudatosan nyitottabbak lenni, és inkább megérteni a másik nézőpontját, mert ez nem kizárólag a kapcsolatnak, szemléletünknek is jót tesz. 

ellenszenves irritáló viselkedés

A dicsekvés, a negativitás és az empátia hiánya kikezdheti emberi kapcsolatainkat (Fotó: Getty Images)

5. Sosem fogysz ki a szóból

Ha állandóan mi vagyunk a főszereplők egy-egy beszélgetésben, miközben egyáltalán nem adunk teret másoknak, attól hamar ellenszenvessé válunk ismerőseink szemében. A jó kommunikáció titka ugyanis épp az egyensúlyban rejlik: fontos, hogy mindkét fél egyenlően részt tudjon venni benne.

A jó hallgatóság legalább annyira fontos, mint a jó beszélgetőtárs,

és ha nem adunk esélyt annak, hogy a másik is megoszthassa véleményét, azzal azt üzenjük, az ő meglátásai kevésbé értékesek.

6. Megsérted a másik személyes terét

Mindenkinek van egy láthatatlan buboréka, ami kizárólag az ő személyes tere, és ha valaki megsérti ezt, az kényelmetlenné teszi a helyzetet. A pszichológia szerint ez a rossz szokás pillanatok alatt ellenszenvet ébreszthet másokban, mivel arra utal, hogy nem tiszteljük mások határait. Akár túl közel hajolunk egy beszélgetés során, akár engedély nélkül kutakodunk mások holmijai között, ezek a cselekedetek mind-mind tolakodásnak tűnhetnek. 

7. Nem gyakorolsz empátiát

Az empátia, vagyis mások érzéseinek megértése és átélése minden társas interakció alapja. Amennyiben hiányzik belőlünk, vagy viselkedésünkben kevésbé érvényesül ez a készség, az nagyon hamar antipatikussá tehet bennünket mások szemében. Természetesen nem csupán arról van szó, hogy megértjük a körülöttünk élők érzéseit, hanem hogy

valódi, őszinte törődést és tiszteletet mutatunk feléjük.

Nem kell folyton egyetértenünk velük vagy megoldanunk mások problémáit, elég, ha elismerjük érzéseiket és biztosítjuk őket, amennyiben szükségük van ránk, mi mindenben mellettük állunk. 

Ezekkel a trükkökkel azonnal megkedvelnek

Már azzal is jelentősen javíthatunk viselkedésünkön, ha felhagyunk az említett magatartásformákkal. Ha azonban ennél is tovább lépnénk, érdemes új, pozitív szokásokat is kialakítanunk. Pszichológusok szerint erős és tartós kapcsolatokat építhetünk, ha pozitív szemlélettel és empátiával közelítünk másokhoz, hitelesek és nyitottak vagyunk, valamint aktívan érdeklődünk a körülöttünk élők iránt.

Ezen túlmenően az őszinteség, az alázat, a segítőkészség, a hála, a felelősségvállalás és a nyitott gondolkodás egyaránt olyan alapvető tulajdonságok, melyek még inkább segítenek abban, hogy megbízhatóbbnak és szimpatikusnak tartsanak bennünket.

Ha ezek a szokások idővel személyiségünk részévé válnak, mind a magánéletünkben, mind a szakmai életünkben élvezhetjük áldásos hatásaikat. Ugyanakkor ne feledjük, már az is hatalmas előrelépés, ha egyszerűen csak jobban érezzük magunkat a bőrünkben és ismerőseink társaságában. 

Kapcsolódó: 5 pszichológiai trükk, amitől azonnal megkedvelnek mások

Kiemelt kép: Getty Images, noklapja.hu