norovírus betegség

Terjed a vírus, amit nem pusztít el még a kézfertőtlenítő sem

Egyre több norovírusos megbetegedést regisztrálnak. A gyomorvírus a legkisebbekre és a nagyon idősekre veszélyes leginkább, figyeljünk a folyadékpótlásra.

A norovírust nem ebben a szép orvosi elnevezésben használjuk, a mindannapokban gyomorvírusnak vagy hányós vírusnak nevezzük. Jellemzően télen fertőz, ami igazolhatná is a mostanában mért magasabb esetszámokat, de most a korábban szokásosnál jóval többen lesznek betegek. A kórokozó jellemzően gyomorfájdalmat, hányást és hamenést okoz, olykor lázzal és egyéb fájdalmakkal kísérve, a tünetek 1-3 napig állnak fenn.

Csakhogy az illető a gyógyulása után még akár két héten át is fertőző maradhat. Nagyon kevés vírus átadása elég ahhoz, hogy mások is megbetegedjenek, így könnyen alakulnak ki minijárványok például óvodai vagy iskolai közösségekben. A vírus ellen nincs védőoltás és a szervezet immunválasza sem tartós: egy átlagember életében ötször fertőződik meg norovírussal.

Hogyan lehet megállítani a norovírus terjedését?

A szappannal történő, legalább 20 másodpercig tartó kézmosás és a kézszárítás (lehetőleg tiszta törülközővel vagy papírtörülközővel) elengedhetetlenül fontos. A legtöbb, a táskánkban fellelhető alkoholos kézfertőtlenítő nem pusztítja el a vírust, ezért nem szabad csak ezekre hagyatkozni. Ehelyett

mossunk minél gyakrabban kezet,

de ételkészítés előtt, hazaérés után, a mosdó használata, pelenkázás után mindenképpen. Ha tömegközlekedéssel utazunk, viseljünk kesztyűt (mivel hideg van, a kötött a legegyszerűbb), azt pedig minél magasabb hőfokon naponta mossuk ki. A vírus meglepően sokáig életképes marad a ruhákon, ezért

érdemes hatvan fokon kimosni azokat a darabokat, amelyek fertőzött felületekkel, emberekkel érintkezhettek.

Az átizzadt ruhákat mielőbb dobjuk a mosógépbe és indítsuk el a programot. A gépi szárítás és a vasalás is segíthet elpusztítani a szöveteken akár egy hónapig is vígan eléldegélő vírusokat.

norovírus betegség

A norovírus okozta betegség igen kellemetlen, de olyan gyors, hogy tesztekkel nem szokták kimutatni (Kép: Getty Images)

Takarítás, takarítás, takarítás

A konyha és a fürdőszoba tisztán tartása is nagyon fontos, ha meg akarjuk előzni a norovírust. Nem elég a mosogatót és környékét rendben tartani, a tűzhely, a pultok, a konyhai gépek is kapjanak rendszeres fertőtlenítést. A padlóra esett ételt ne használjuk már fel, inkább dobjuk ki.

A fürdőszobában a csapok, zuhanyok, kádak és vécék mellett a kilincsekre, a gyakran megérintett tárgyakra is gondoljunk

(például ha norovírusos eset volt a családban, a hajszárító és a fésű nyele is megér egy tisztítást). A munkahelyünkön már kiszolgáltatottabbak vagyunk, de ha hiányzik, vigyünk be egy adag folyékony szappant, papír törülközőt, fertőtlenítő hatású törlőkendőt, és amikor mi használjuk a mikrót, a hűtőt vagy az illemhelyet, gondoskodjunk a vírusmentességről. A gyerekeknek tanítsuk meg a kézmosás fontosságát és gyakoroljuk velük eleget azt is, hogyan mossanak meg minden ujjacskát.

Mi a teendő, ha megbetegített a norovírus?

A legkisebbek vannak igazán veszélyben, akik nagyon könnyen kiszáradnak. Hányás, hasmenés esetén folyamatosan egyeztessünk a gyerekorvossal, aki segít felismerni, mikor van szükség infúzióra.

A hidratálás azonban minden életkorban nagyon fontos.

Erős hányinger esetén a kanalanként adagolt, lehűtött ásványvíz, tea, húsleves, vagy orális rehidráló oldat nagyobb eséllyel a gyomorban marad. Az alkoholt és a koffeint mindenképpen kerüljük a betegség időszakában. Ahogy egyre jobban leszünk, úgy lehet fokozatosan visszaszokni a szilárd ételek fogyasztására is.

Kapcsolódó: A vírusok ellen a kézmosás az egyik legjobb módszer, sokáig mégsem hitte el senki

Kiemelt kép: Getty Images