Az ókori görög mitológiában a múzsák azok, akik az alkotáshoz szükséges erőt adják. Zeusz és Mnémoszüné, az emlékezet és idő istennőjének leányai, a költők védőistenei a monda szerint a Hippocrene-forrást őrizték, amelyből művészek és filozófusok ittak inspirációt keresve.
Az ihlet egy misztikus, megfoghatatlan dolog, amely megragadja a művészt, az írót, a feltalálót, sőt a tudóst is. Épp ezért mindegyik ókori múzsa a saját egyedi tudásához mérten segítette a különleges ihletre szomjazókat. Kaliopé az epikus költészet és az ékesszólás, Kleió a történelem, Erató a romantikus költészet, Euterpé a zene, Melpomené és Thália a színház, Polühümnia a líra, Terpszikhoré a tánc, Uránia pedig a csillagászat múzsája.
A múzsák mitológiai szerepe a valóságban azonban túlmutatott az egyszerű ihletkeresésen, hiszen a modern kori inspiráció istennői manifesztuma nem feltétlenül jelentett áldást a művészvilágban. A való életben sokan ugyanis saját ambícióikat szorították háttérbe a sikeresebb (férfi) művészek javára.
5 hányattatott sorsú múzsa a nagyvilágból
Művészet, szenvedély, fájdalom, megbélyegzés és megannyi meghiúsult álom – bemutatunk 5 modern kori múzsát, akikre – annak ellenére, hogy többségük szintén tehetséges alkotó volt – előbb tekintett a múlt társadalma inspirációforrásként, mint önálló művészként és személyiségként.
1. Camille Claudel
Camille Claudel 1885-ben Auguste Rodin világhírű francia szobrászművész műtermi asszisztenseként dolgozott – és nem mellesleg maga is tehetséges, önálló szobrász volt. Együttműködésük kezdetben gyümölcsözőnek indult. Amellett, hogy Claudel Rodin keze alá dolgozott, gyakran állt modellt is a szobrászművésznek. A munkakapcsolatból idővel aztán szerelem lett, ami többek között olyan híres alkotásokat inspirált, mint A csók és az Örök tavasz.
A fülig szerelmes Claudel ideje nagy részét Rodin mellett töltötte, mint tanítvány, múzsa, modell és szerető. A csapodár férfi azonban nem volt hajlandó elhagyni élettársát a lányért, sőt, idővel konkurenciát látott messzemenően tehetséges tanítványában. Amikor 1893-ra Rodin nagy hírnévre tett szert, az összetört szívű Claudel felismerte, hogy képtelen szabadulni a férfi árnyékból – végül úgy döntött, hogy elhagyja Rodint, hogy saját műtermében, saját alkotásain keresztül keltse életre dühét és fájdalmát. A kor szigorú erkölcsisége azonban nem engedte kiteljesedni lázadó természetét és művészetét.
Tabudöntögető, testiséget ábrázoló műveit a kritikusok rendre elítélték.
Rodin kémkedett a lány után, és több ötletét is megpróbálta ellopni, ami arra készítette Claudelt, hogy megsemmisítse művei nagy részét. A fiatal lány a fájdalomba beleőrült: 1913-ban édesanyja elmegyógyintézetbe záratta, ahol 1943-ban bekövetkezett haláláig élt – temetése nem volt, testét tömegsírba temették. Érzéki szobrászművészeti stílusát életében soha nem ismerték el, alkotásai pedig halálában is összefűzik egykori szerelmével, fennmaradt műveinek egy része ugyanis a párizsi Rodin Múzeumban kapott helyet.
2. Victorine Meurent
Victorine Meurent Édouard Manet festőművész kedvenc modelljeként, számos botrányos és híres festmény múzsájaként vált ismertté az 1800-as években, holott maga is kiváló portréfestő és zenész volt: alkotásait rendre beválogatták a feltörekvő kortárs művészek legrangosabb párizsi kiállításaira.
Kapcsolódó: Múzsák, szeretők, egyenrangú partnerek – A preraffaelita festők legnagyobb támaszai
Sikerek azonban ide vagy oda, Manet – feltehetőleg féltékenységből – gyakran kritizálta a fiatal lány stílusát, ami miatt idővel végül eltávolodtak egymástól. Önálló művészetéből Maurent azonban nehezen tudott megélni. Manet halála előtt megígérte a lánynak, hogy a róla készült festményekből származó haszon egy része őt fogja megilletni, a megözvegyült Madame Manet később viszont keresztbe tett néhai férje ígéretének.
Victorine Meurent festményei közül csupán egy maradt fenn az utókornak,
amely egy aprócska francia város, Colombes történelmi múzeumában került kiállításra.
3. Alice Prin
Alice Prin énekes színésznő, író, tánc- és festőművész, a Montparnasse bohém királynője – ismert becenevén Kiki de Montparnasse – számos különc alkotónak, festő- és fotóművésznek modellt állt az 1900-as évek elején. Szerelme, Man Ray fotós minden egyes nap kisminkelte, felöltöztette és kénye kedve szerint fotózta őt.
Lapozd fel galériánkat!
Tehetsége, valamint temperamentumos és dekadens természete miatt Kikit egyszerre tisztelték és gyűlölték Párizsban. Miután egyik éjszaka kocsmai verekedésbe keveredett, Ray szakított vele, és számos más munkától is elesett. Humorát azonban a legnehezebb időkben is megtartotta.
„Mindössze egy hagymára, egy kis kenyérre és egy üveg vörösborra van szükségem. És mindig találok valakit, aki ezekkel megkínál”
– írta Kiki emlékiratai című memoárjában.
A ’20-as évek végéhez közeledve Prin egyre nehezebben talált modellmunkát, és kénytelen volt visszatérni a kevésbé gyümölcsöző kabarééneklés világába. Bár a Montparnasse állandó szereplője maradt, független természete miatt nem foglalkoztatták annyit, mint kellett volna – ekkor szokott rá az alkoholra és a kokainra. Függőségét többször is megpróbálta legyőzni, de sajnos egyszer sem járt sikerrel. Nincstelenül és betegen halt meg 1953-ban.
4. Gala Diakonova
Erős szexuális kisugárzása és különc stílusa révén Gala Diakonova számtalan írót és festőművészt inspirált. A leghíresebb mind közül férje, Salvador Dalí volt, aki gyakran felesége nevét is feltüntette a festményein, elismervén ezzel Diakonova múzsai szerepét a művészetben. Kevéssé ismert, hogy
Gala férje menedzselése mellett gyakran írt is – főként verseket – bár alkotásai nem váltak annyira ismertté, mint Dalí művei.
A nőt kicsapongó élete miatt sokat bántotta az akkori társadalom, holott maga Dalí bátorította a nyitott házasságra, aki – saját bevallása szerint – annak ellenére, hogy impotens volt, és sosem tudott mit kezdeni a női testtel, élvezettel szemlélte, ha felesége mással szeretkezett. Diakonova soha nem nyilatkozott kettejük életéről, annyi viszont biztos, hogy a rajta csattantó rosszindulat ellenére az extravagáns pár egy életen át kitartott egymás mellett – Gala 1982-ben bekövetkezett halálát Dalí soha nem heverte ki.
5. Suzanne Valadon
Suzanne Valadon alig múlt 15 éves, amikor artistának állt. Ám miután leesett a trapézról és megsérült a háta, kénytelen volt felhagyni addigi pályafutásával. Ekkor költözött a párizsi Montmatre-ba, ahol bájos arcára, vörös hajára és karcsú alakjára hamar felfigyeltek a korabeli művészek – Renoir, Degas, Van Gogh és Toulouse-Lautrec versengtek azért, hogy lefesthessék. Valadon pedig maga is tehetséges festő volt: kevesen tudják róla, hogy
ő volt az első nő, aki egy napjainkban is neves francia művészegyesület, a Société Nationale des Beaux-Arts tagja lett.
Degas hamar felfedezte a fiatal lány tehetségét, ezért más művészekkel együtt arra biztatta, hogy fessen és rajzoljon. Valadon ezt követően egyre komolyabban és többször ragadott ecsetet – alkotásai középpontjában főként a nők, a gyerekek és a társadalom kitaszított rétegei álltak.
Bár a művészvilágban sokan ismerték és szerették, „múzsakarrierje” miatt a 19. századi elit sosem fogadta el teljesen. Sokan prostituáltnak tartották, a jó hírének pedig végleg búcsút inthetett, miután 18 évesen teherbe esett, és nem volt hajlandó elárulni, hogy ki lehet az apa. Hogy eltarthassa fiát (aki maga is tehetséges festőművész lett), letette az ecsetet és feleségül ment egy gazdag üzletemberhez. Az unalmas polgári lét azonban nem sok örömmel szolgált, így fiával és feleannyi idős szeretőjével évekkel később visszatért Montmatre-ba, hogy újra felfedezze művészetét. Utolsó éveiben munkásságát elismerték ugyan, ám női festőként mégsem sikerült annyi képet eladnia, mint férfi társainak.
Kapcsolódó: Mennyire ismered a magyar költők múzsáit?
Kiemelt kép: Getty Images
