- Számít a születési sorrend? Sokak szerint igen, a pszichológusok is így vélik.
- A középső gyerekeket sokáig sajnálták, azt gondoltuk, hátránnyal indulnak. A sztereotípia azonban téves!
- Egy új kutatás szerint középső gyereknek lenni nagy előnyökkel járhat az életben való boldoguláshoz.
Sok-sok éve vitáznak azon tudósok és civilek egyaránt, hogy vajon számít-e a születési sorrend. Kibeom Lee, PhD pszichológiaprofesszor vezetésével a Calgary Egyetemen végeztek nemrég egy kutatást, amely arra jutott, hogy nagyon is, viszont nem úgy, ahogyan eddig gondoltuk. Magyarán a középső gyerek lét nemhogy hátrány, hanem valójában olyan egyedi előnyökkel járhat, amelyekre sosem gondoltunk volna.
A születési sorrenddel, a családmérettel és a személyiséggel kapcsolatos eddigi egyik legnagyobb vizsgálatban (tehát nemcsak a középső gyerekekre vonatkozó tanulmány volt, de az adatokból néhány különösen érdekes információ derült ki róluk) kanadai kutatók több mint 700 000 önkéntes adatait gyűjtötték össze, és azt találták, hogy a középső gyerekek átlagosan magasabb pontszámot értek el testvéreiknél néhány fontos tulajdonság tekintetében.
Ez azt jelenti, hogy a középső gyerekek nemhogy hátránnyal indulnak az életben, hanem különleges tulajdonságaiknak köszönhetően inkább előnnyel rendelkeznek idősebb és fiatalabb testvéreikkel szemben. Míg az elsőszülöttek és a legkisebbek a figyelemért küzdenek, addig a középső gyerekek csendben olyan képességeket fejlesztenek ki, amelyek előnyhöz juttathatják őket.
A középső gyerekek előnyei
A kutatáshoz a HEXACO személyiségleltárt használták, egy olyan felmérést, amely a Big Five személyiségmodellel szemben hat faktort vesz figyelembe. Ezek az őszinteség-szerénység, érzelmesség, extraverzió, elfogadhatóság (vagyis figyelmesség, kedvesség), lelkiismeretesség és tapasztalatokra való nyitottság.
6 dolog, amire egy gyereknek szüksége van a sikeres felnőttkorhoz
„A középső születésűek átlagosan két személyiségdimenzióban voltak a legmagasabbak: a becsületesség-szerénység és az elfogadhatóság – mondta Kibeom Lee – Ebben az egykék átlaga volt a legalacsonyabb.” A professzor szerint valószínűleg az történik, hogy amikor testvérekkel növünk fel, gyakrabban van szükségünk együttműködésre, ez pedig valamivel együttműködőbb személyiséghez vezet. De akkor lássuk a középső gyerekek előnyeit!

Eddig nem így gondolták, de a középső gyerekek valójában előnyökkel indulnak az életben (Fotó: Getty Images)
1. Természetes béketeremtők
A középső gyerekek gyakran az idősebb és a fiatalabb testvérek igényei között mediálva nőnek fel. Ez erős diplomáciai érzéket fejleszt ki bennük, jártassá teszi őket a konfliktuskezelésben. Felnőttkorban ez értékes közvetítői képességgé válik a személyes és szakmai kapcsolatokban, enyhítve a feszültséget és elősegítve a harmóniát.
2. Empatikusak és megértőek
A „két kedvenc” közé szorítva lenni gyakran fokozza a középső gyerek empátiaképességét.
Korán megtanulják megérteni a különböző nézőpontokat, ami érzelmileg intelligenssé teszi őket.
Ez az empátia igen fontos érték, lehetővé teszi számukra, hogy tartalmas és együttérző kapcsolatokat építsenek ki, amelyek mind a magánéletben, mind a munkahelyi környezetben kulcsfontosságúak.
3. Függetlenek, önállóak
Anélkül, hogy mindig a figyelem középpontjában lennének, a középső gyerekek gyakran megtanulják, hogy a saját útjukat járják. Ez elősegíti a függetlenséget és ösztönzi az önállóságot. Találékony problémamegoldóvá válnak, hozzászoknak ahhoz, hogy kreatív megoldásokat találjanak és állandó útmutatás vagy megerősítés nélkül boldoguljanak.
Kapcsolódó: 5 mondat, amit sose mondj a gyerekednek
4. Alkalmazkodóak
A középső gyerekek könnyedén alkalmazkodnak a változásokhoz és a bizonytalansághoz, köszönhetően a változó testvéri dinamikák kiegyensúlyozásával kapcsolatos korai tapasztalataiknak. Ez az alkalmazkodóképesség lehetővé teszi számukra, hogy olyan környezetben is kitűnjenek, amely rugalmasságot igényel. Ilyenek például a gyors tempójú munkahelyi környezet, vagy amikor különböző társaságok különböző tagjai között kell lavírozni.
Ez a kutatás talán önbizalmat tölt azokba, akik középső gyerekként azt gondolták, hogy hátrányban vannak. Végülis gondoljunk bele: Abraham Lincoln, Jennifer Lopez, Chris Hemsworth, Miley Cyrus, Bill Gates, Warren Buffet, Madonna és még egy sor sztár és milliárdos is középső gyerek volt, mégsem mondhatjuk, hogy boldogulásukat negatívan befolyásolta volna a születési sorrend.
8 szülői minta, ami a gyerek egész életét megnyomoríthatja
Kiemelt kép: Getty Images