Mindannyian dobtuk már fel a mosogatórongyot/konyhai törlőkendőt a csapra, miután feltöröltünk vele valami nedvességet vagy letakarítottuk a konyhapultot. Teljesen logikus, elvégre ott meg is tud száradni, és kéznél is van, ha újra kellene. Vagy… mégsem?
A kérdésen – bevalljuk – mi még sosem gondolkodtunk, de megtették helyettünk a szakértők! Szerintük ez nem olyan jó szokás, mert így gyakorlatilag baktériumtenyészetet hozunk létre. De akkor mégis hol kellene tárolni, és miért szaporodnak el rajta a baktériumok, ha egyszer fel van akasztva a kendő?
Ezért ne akaszd a csapra a konyhai törlőkendőt
A nedves anyag tökéletes körülményeket biztosít a mikroorganizmusok számára a szaporodáshoz – ez eddig rendben van, mindannyian tudjuk. Ahogy azt is, hogy a meleg és az ételmaradékok is ideális táptalajt képeznek a baktériumok, vírusok, sőt a penészgombák számára is. Ha a ruhát a csap fölé akasztjuk – és itt jön a csavar – ezek a mikroorganizmusok a csap szűrőjén kötnek ki, vagyis ott ott, ahol a víz kijön.
Amikor pedig megnyitjuk a csapot, a baktériumok az ivóvízbe kerülhetnek. Aki ezután a pohárból iszik, vagy ezzel a vízzel mosogatja el az ételt, az közvetlenül lenyeli a baktériumokat. De ez még nem minden: a csap fogantyúi is érintettek lesznek. A csap nyitásakor és elzárásakor a kórokozók a kezünkre, majd tudtunkon kívül az arcunkra, szánkba, orrunkba, szemünkbe kerülhetnek.

A mosogatórongy és a konyha tisztítókendő igazi baktériummágnes, nem mindegy, hogy szárítjuk (Fotó: Canva)
Hol szárítsuk a mosogatórongyot?
Kezdjük azzal, hogy még hol ne. Az sem jó ötlet, ha a kendőt egyszerűen a munkafelületen hagyjuk, vagy a radiátoron szárítjuk meg. A baktériumok ugyanis villámgyorsan szaporodnak, különösen melegben. Ráadásul a nedvesség pára formájában felszáll, és az anyagról a helyiség levegőjébe juttatja a baktériumokat.
És akkor jöjjön a tuti módszer: a konyhai higiénia érdekében a kendőt minden használat után alaposan öblítsd ki, majd akaszd fel száradni, csak éppen ne az eddig említett helyekre, hanem külön ruhaszárító alkalmatosságra vagy kint a friss levegőn. Célszerű továbbá rendszeresen mosógépben, legalább 60 fokos hőmérsékleten tisztítani a kendőket (a mikroszálas kendőket is), hogy megbízhatóan elpusztítsd a baktériumokat.
Sok mindent elkövetünk a konyhában, ami valójában káros az egészségre. Lássuk, milyen higiéniai bakikat vétünk mindannyian!
Kiemelt kép: Getty Images