Madár Veronika születési horoszkópjában az aszcendensen helyezkedik el a Plútó, amely a másik dimenziónak is a jelölője. Ebből arra lehet következtetni, hogy nemcsak érdeklődik az ezotéria iránt, hanem akár akarja, akár nem, a láthatatlan világ időről időre bekopogtat az ajtaján.

Madár Veronika: – Ezzel a megállapítással egyetértek. Legutoljára akkor történt, amikor másfél hónappal ezelőtt egy jótékonysági bálon vettünk részt. A vacsora után tombolasorsolás következett, mindenféle szép nyereményekkel. Majd jött egy exkluzív tarot-kártyacsomag. Ekkor megszólaltam: ezt én fogom megnyerni. A férjem és az asztaltársaság is mosolyogtak a kijelentésemen, végül a műsorvezető bemondta a számomat. A meglepetéstől mindenkinek az arcára fagyott a mosoly, és azt kérdezgették, ezt honnan tudtam. Nem tudtam, csak inkább éreztem, sok mindent előre megsejtek.

– A Plútóhoz nemcsak az erős hatodik érzéket társítják, hanem a rendkívüli szenvedélyt is. Az asztrológiában a Plútó jelenti a főnixet: ha a sors padlóra küld, abból fel tudsz állni.
– Való igaz, szenvedélyes ember vagyok, amibe belekezdek, abba nagy energiát fektetek. De hogy mennyire könnyen tudom összeszedni magamat és felállni a padlóról, az már nézőpont kérdése. Inkább azt mondanám, hogy amikor nagy tragédiák történtek a családban, akkor Istentől plusz erőt kaptam. Nem én csuklottam össze elsőnek, hanem azok, akiket sokkal erősebbnek gondoltam magamnál. Képes voltam őket vigasztalni, támogatni, hogy fel tudják dolgozni a történteket.

– Nem a véletlen műve az sem, hogy a Jóban Rosszban sorozatban olyan karaktert formáltál meg, aki elmerült az ezotériában.
– Így van, hol az inga volt a kezemben, hol kivittem a kórház dolgozóit az erdőbe, és figyeltük a madarak röptét. Nagyon szerettem ezt a szerepet, szinte lubickoltam benne.

– A tévénézők azonosítottak ezzel a figurával?
– Igen, sok levelet kaptam, amelyekben ezoterikus segítséget kértek tőlem. Bármilyen régen történt, soha nem fogom elfelejteni azt a nézőt, akit elhagyott a férje, és arra kért, nézzem meg, mit mutatnak a kártyalapok: egymásra találnak- e még?

A szívem minden melegével próbáltam megértetni vele, hogy nem tudom megmondani, mert nem foglalkozom kártyajóslással.

Erre azt felelte, hogy Gyöngyi kiteszi a sorozatban a kártyákat, és meg tudja mondani, hogy mi vár az illetőre. Végül nagyon nehezen, de elfogadta, és annyit tudtam tenni, hogy elmondtam értük egy imát. Aztán a hölgy eltűnt, amiből arra következtettem, hogy talán rendeződött a kapcsolatuk.

– A Plútó a féltékenység jelölője. Találkoztál ezzel a pusztító érzéssel?
– Voltak olyanok, akik érzékeltették, hogy féltékenyek rám, de ebből nem alakult ki igazán nagy probléma. A fiatal éveimre jellemzőbb volt, mert akkor valóban időnként uralta a lelkemet a zöld szemű szörnyeteg. Aztán ahogyan múltak az évek, ahogy érettebb lett a személyiségem, biztosabb lettem magamban, megszűnt ez az érzésem.

– A féltékenység érzését nemcsak a párkapcsolatra értem, hanem például kollégákra.
– Ezzel csak gyermekként találkoztam. Elmentünk az osztálytársakkal kirándulni, és néhány szülő – többek között az anyukám is – elkísért bennünket. Volt két osztálytársam, akik megfogták anyu kezét. Ott, a pilisi parkerdőben én olyan féltékenységi cirkuszt rendeztem, amit sem én, sem az osztálytársaim biztosan nem felejtenek el. Azt mondtam nekik: „Fogjátok a saját anyukátoknak a kezét!” Viszont nagyon jószívű voltam és vagyok. Ha valaki kér, és tudom, akkor azt teljesítem.

Madár Veronika és Marton Róbert a Jóban Rosszban című sorozatban 2016-ban (Fotó: TV2 )

– A horoszkópodban a házastársat jelentő tengelyen együtt áll a Mars és a Vénusz. Nagy szerelem a tiétek?
– Igen, az. A találkozásunk sorsszerű volt, pedig én mindent elkövettem annak érdekében, hogy ez ne valósuljon meg. – Hogyan találkoztatok? – Amikor találkoztunk, akkor éppen egyedül voltam – egyedül is akartam lenni, mert magammal akartam foglalkozni –, ám érdekes felkérést kaptunk a TV2 részéről: Gazdag Tibor kollégámmal menjünk ki egy repülőnapra. Meg kell jegyeznem, hogy a vezetéknevem ugyan Madár, de a repüléstől egyszerűen rettegek. Például amikor hazaértünk egy-egy nyaralásból, és leszálltam a repülőgépről, olyan fehér voltam, mint a viasz.

Akik a reptéren vártak, megijedtek, és azt kérdezgették: nyaralni volt, és nem napozott? Vagy beteg?

Visszatérve erre a bizonyos repülőnapra, mondták a TV2-nél, hogy menjünk, jó buli lesz a sétarepülés… A félelmem eloszlatására a szüleim és a bérmakeresztanyám kísértek el Szentkirályszabadjára, a repülőtérre. Magamon kívül voltam az út alatt, sírdogáltam, hogy félek, félek, jaj, jaj. Akkor az anyukám azt mondta, mondd meg, hogy rettegsz, és nem mész. Mondtam neki, hogy nem lehet, mert elvállaltam, és ilyet nem csinálok. És persze milyen az élet – szépen rendezgeti a szálakat –, ott találkoztam a férjemmel.

– Csak nem ő volt a pilóta?