A színész ugyanis jelenleg egészen más szerepben tündököl, ami sokak számára persze ismerős lehet: kispapaként tölti a napjait. A 81 éves De Niro ugyan már hét gyerek édesapja, 2023 áprilisában bővült a családja, ekkor született legfiatalabb gyereke, Gia, aki azonnal elrabolta apja szívét.
Robert De Nirónak az ízlése is megváltozott
Robert De Niro a BBC Radio egyik műsorában engedett ritka bepillantást abba, hogy milyen az élet egy 22 hónapossal, és hogyan változott meg a színész média ízlése, amióta kislánya az életében van.
A színész bevallotta, hogy megszerette azokat a gyerekműsorokat, amelyeket kisgyermekével, Giával együtt néz.
Valójában annyira rajong értük, hogy a filmek iránti szeretete háttérbe szorult.
„Nem nézek annyi filmet, amennyit kellene” – mesélte az interjúban.
A komor drámák helyett képernyőjét inkább Gia kedvenc műsorának, a Ms. Rachel and The Wiggles című show-nak élénk színei és hangjai töltik meg. Habár a hírműsorokat természetesen továbbra is igyekszik követni, a gyerekeknek készült adások egyértelműen a kedvencei. Már csak azért is, mert szerinte remek kapcsolódást teremtenek szülő és gyermeke között, ahogyan ezt ő is tapasztalja a lányával.
A színész nyitottságára nem lehet panasz: amikor egy másik gyerekműsorról kérdezték, elárulta, hogy nem ismeri, de abszolút készen áll rá, hogy felfedezze, és ha Giának tetszik, beemeli a napi programba.
Robert De Niro nem ijed meg a hajnali műszaktól sem. „Korán kelő vagyok, reggelente tévézünk Giával, miközben odaadom neki a reggelijét” – avatott be reggeli rutinjába a színész.

Robert De Niro és barátnője, Tiffany Chen (Fotó: Craig Barritt/Getty Images for iHeartRadio)
Nem tartja magát tökéletes apának
Gia édesanyja Tiffany Chen, akivel először a szülés után mutatkozott nyilvánosan egy filmbemutatón. Hat másik gyermeke három különböző édesanyától született. Drena és Raphael az első házasságából való, az ikrek, Julian és Aaron volt barátnőjétől születtek, Elliot és Helen Grace pedig másik házasságából születtek.
„Olyan aranyos baba, olyan édes” – lelkendezett De Niro a korábbi interjúiban is. „Ha ránézek, minden más eltűnik. Szóval hatalmas öröm és megkönnyebbülés, hogy vele lehetek ezekben a pillanatokban.”
A büszke apa hozzátette, hogy a szülői hozzáállása is megváltozott az évek folyamán. Nyilván semmi nem tökéletes az életben, és miközben mindig igyekezett ott lenni a gyerekeinek, volt, amikor nem sikerült. Ráadásul tapasztalata szerint
ahogy nőnek a gyerekek, úgy lesznek egyre kritikusabbak is.
Robert De Niro nem rejtette véka alá, hogy a szülői munka dandárját a barátnője végzi, ő például pelenkát sem hajlandó cserélni. Egyebek mellett ezt is felróják neki kritikusai, ahogyan megkérdőjelezik, hogy mennyire volt jó ötlet ilyen idősen gyereket vállalni. A közös képeket elnézve azonban kevesen mondanák azt, hogy nem egy boldog családot látnak.
Még nem tervezi a visszavonulást
A filmrajongóknak azért nem kell kétségbe esniük, jut nekik is Robert De Niróból. Nem is akárhogy. Tegnap debütált ugyanis friss sorozata a Netflixen. A Nulladik nap című minisorozatban a színész alakítja George Mullent, az USA korábbi elnökét, akit békés nyugdíjas napjai közben a Zero Day nevű bizottságélére állítanak.
A szakértői csoport feladata, hogy felgöngyölítsen egy globális kibertámadást, amely káoszt és ezrek halálát okozta.
Az első sorozatszerepében tündöklő De Niro az első kritikák szerint mesterien alakítja a lebilincselő összeesküvés-thriller főszerepét.
Ismerted ezeket? Meglepő tények Robert De Niróról
Kiemelt kép: Kristina Bumphrey/Variety via Getty Images