A szívbetegségek gyakran derült égből villámcsapásként érkeznek, s hirtelen azt sem tudjuk, hova kapjunk. Ezért érdemes odafigyelni azok a jelekre, tünetekre, amelyek a test különböző részein, például a lábon előrejelzik a bajt.

A lábainkra sokkal ritkábban figyelünk oda, mint a szívünkre. Oké, szőrtelenítünk, hidratálunk, ha görcsöl, megmasszírozzuk, de ezen kívül ritkán vesszük észre, ha elváltozás van rajta. Pedig pont a hideg láb, a gombás fertőzés, vagy a lábujj elváltozása lehet a halálos szívbetegség korai figyelmeztető jele.

S hogy miért pont az apró lábujjak ilyen fontosak?

Mert hasonlóan apró erek hálózzák be őket, ezért azok könnyen eltömődnek. Emiatt a lábfej gyakran az első testrész, amelyet a szívproblémák leggyakoribb oka érint: a zsír elzárja a szervet és a test többi részét ellátó ereket.

Így mutatja a lábad a szívbetegség jeleit

Ha a vér és az oxigén nem tud megfelelően áramolni az ereken át a szívbe, majd onnan vissza, drámaian megnő a szívinfarktus és a stroke kockázata. Noel Wicks gyógyszerész szerint ez hideg, zsibbadt, fájdalmas vagy duzzadt lábakat okozhat. Ha tehát hazaérve lábunk nemcsak a kényelmetlen cipő vagy a sok kilométernyi betonon talpalás miatt dagadt, érzékeny, fájdalmas, kezdjük el a terület megfigyelését.

Szenteljünk figyelmet a körmökre is, amelyek az oxigéndús vér hiányában töredezni kezdhetnek vagy megvastagodhatnak.

Utóbbi persze a körömgombától is kialakulhat, azzal érdemes mihamarabb bőrgyógyászhoz fordulni. De azt is tartsuk észben, hogy a kutatások szerint minden negyedik egészséges, 60 év feletti ember él nem diagnosztizált szívbetegséggel, azaz nem elég a bőrgyógyásznál befejezni a kivizsgálást.

szívbetegség láb tünet

A lábkörmök elváltozása a szívbetegség és a cukorbetegség tünete is lehet (Kép: Getty Images)

Fájdalom járás közben

Az erekben felhalmozódó zsír idővel perifériás artériás betegséget okozhat, amelynek egyik fő tünete a láb fájdalma. Jellemzően járás közben jelentkezik, és pár percnyi pihenés után már el is múlik. Ennek épp akkor örülünk ugyan, de nem feltétlenül jelent jót. Érdemes megvizsgáltatni az érrendszerünket és a szívünket, mielőtt súlyosbodna a helyzet.

A lábgomba cukorbetegségre utalhat

A diabétesz sem kíméli a lábat, és akár végtagvesztésig roncsolhatja az ereket. Emellett bizsergés, fájdalom, égő érzés, száraz, repedezett bőr, nem gyógyuló hólyagok vagy sebek, gombás fertőzések és lábgomba is szerepel a tünetek között.

Mindegyiket komolyan kell venni és áttérni a még rendszeresebb vércukormérésre.

A finom, apró erek könnyen károsodnak a magas vércukorszinttől is, ahogy az idegek is, ez pedig veszélyes érzéketlenséghez és komoly sebekhez vezethet.

Kapcsolódó: A szívbetegség ellen ez az étel védhet meg.

Kiemelt kép: Getty Images