„Inkább azt kellett volna megkérdeznie, hogy oldanám meg a globális éhezést” – felelte Angela Bassett arra a kérdésre, hogy sikerült fenntartani a karrierjét ennyi évtized után is. A színésznő a Town&Country-nak adott interjút, ahol egyebek mellett a kezdetekről és Robert De Niróról is beszélt.
„Könnyen elbizonytalanodik tőle az ember, annyira komolyan veszi a feladatot. Egyikünk sem akarja rabolni az idejét” – mondta Angela Bassett kollégájáról, Robert De Niróról, akivel ismét együtt játszanak. A két színész a Netflix legfrissebb politikai sorozatában, a Nulladik napban csillogtatja meg tehetségét, ahol mindketten az amerikai elnököt alakítják. Bassett a jelenlegit, De Niro pedig az elődjét.
Elnök is lehetett volna Angela Bassett
Akár a színésznő is lehetett volna elnök. Szerető, de szigorú közegben nőtt fel gyerekként, édesanyja ragaszkodott a magas mércéhez. Angela Bassett emiatt,
bár lenyűgözte a színház, reálisan látta, hogy milyen kihívásokat tartogathat a pálya számára.
„Az ember próbálja megtalálni az életben a napfényes pillanatokat. Számomra mindig ilyen csodás lehetőség, ha közönség előtt léphetek fel” – mesélte a színésznő, de hangsúlyozta, hogy ő nem veszi magától értetődőnek a karrierjét.
Angela Bassett számos alkalommal keltett életre a vásznon erős, színes bőrű karaktereket, akik képesek irányítani az életüket. Ez a hozzáállása valószínűleg a gyerekkorában gyökerezik, hiszen már diákként kiválóan teljesített az iskolában. Ösztöndíjat nyert a Yale Egyetemre, ahol később meg is szerezte diplomáját.

Robert De Niróval a Nulladik nap premierjén (Fotó: Kristina Bumphrey/Variety via Getty Images)
Máig kíséri az imposztor szindróma
A mai napig élénken él emlékezetében, hogy az egyetemen imposztor szindrómában szenvedett, és bizonytalan volt abban, hogy képes-e felvenni a versenyt a körülötte lévő, kiváltságos gyerekekkel. „Akkoriban még nem használták ezt a kifejezést, de éreztem. Most is érzem, de felállsz, és mész tovább.
Szerintem bátorság akkor is tovább menni, amikor félsz valamit megtenni”
– emlékezett vissza ezekre az évekre.
1993-ban jött az áttörés Angela Bassett számára, amikor a Tina Turner életéről szóló filmes alakításáért először jelölték Oscar-díjra a legjobb színésznő kategóriában. Két év múlva, amikor megjelent a mozikban Az igazira várva című film, benne a színésznő két és fél perces őrjöngésével, már mindenki ismerte a nevét.
„Adhatsz neki akár tíz különböző észrevételt, Angela képes ezeket egybegyúrni, hogy beépítse a karakterbe. Senki mást nem ismerek, aki képes lenne erre” – nyilatkozta róla a film rendezője, Forest Whitaker.
Nem lehet az ember csalódott?
A hírnév és a nyilvánosság sötét oldalából persze neki is kijutott. Két éve ízekre szedte a sajtó, amikor az Oscar-díjátadón veszített Jamie Lee Curtisszel szemben. A felvételeken látszott, hogy a nyertes bejelentésekor Bassett megsemmisült arcot vágott. Később azt nyilatkozta Oprah Winfrey-nek, hogy a kudarcélmény valóban nem hagyta szóhoz jutni. Ám a reakcióját követő vitát nem nagyon értette.
„Érdekesnek találom, hogy nem érezhetek csalódottságot egy kudarcos eredményt követően.
Úgy gondoltam, hogy megérdemlem a győzelmet.” A színésznő ugyan vesztett abban az évben, a következő esztendőben megkapta a tiszteletbeli Oscar-díjat.
A Nulladik nap nézői biztos, hogy nem fogják számolgatni Angela Bassett díjait, egyszerűen csak élvezik, ahogy a színésznő az USA elnökeként, szigorú szabású nadrágkosztümjeiben megpróbálja kivezetni nemzetét a kiberbiztonsági válságból.
Az imposztor szindróma komolyan hátráltatja a nőket
Kiemelt kép: Kristina Bumphrey/Variety via Getty Images