Az utóbbi időben rengeteg repülőgép szerencsétlenségről szóló dokumentumfilmet néztem. Nem, nem őrültem meg… A filmek furamód nyugtató hatással vannak rám, mert többnyire arról győznek meg, hogy egy légibaleset bekövetkezéséhez egy sor emberi mulasztásnak és technikai malőrnek egyszerre, vagy katonás egymásutánban kell megtörténnie. Na és arról, hogy odafenn még a legkilátástalanabb helyzetekből is van kiút.

Így volt ez a később Gimli Glider (Gimli Vitorlázó) néven elhíresült Boeing gép esetében is, amiből 1983. július 23-án, útjának felénél egyszerűen kifogyott az üzemanyag.

A leállt hajtóművekkel repülő gépet csodával határos módon siklórepülésben sikerült lenavigálnia a veterán pilótának egy szolgálaton kívüli katonai reptérre. Leszállás közben senki nem sérült meg, a gép utasai néhány, az evakuálás közben történt bokasérüléssel megúszták az esetet. Mi történt a repülőgéppel és mit lehet tudni a virtuóz pilótáról?

A Gimli Gliderként elhíresült repülőgép a baleset utáni felújított állapotában. (Fotó: Wikipédia)

Ereszkedő gépóriás

1983. július 23-án egy korábbi katonai repülőtér futópályája felett feltűnt, majd néma csendben leereszkedett, végül az orrán csúszva állt meg egy szélestörzsű utasszállító repülőgép.

A szokatlan manővernek egészen közeli szemtanúi voltak: a kiszuperált pályán épp autóversennyel egybekötött családi napot tartottak, a résztvevők tátott szájjal nézték az eseményeket.

A program résztvevői elhűlve figyelték, amint a hatalmas szerkezet papírrepülőként ereszkedik, majd az orrán való, szikrákat szóró siklás után még a kifutópálya vége előtt megáll.

A 130 tonnás gépet 12 000 méter magasságból, hajtóművek nélkül vitorlázta le a földig Bob Pearson kapitány és Maurice Quintal első tiszt.

A hajmeresztő leszállást a személyzet és az utasok is sértetlenül úszták meg. A gépet a legszükségesebb javítások után átrepülték a legközelebbi javítóbázisra, hogy kivizsgálják, hogyan történhetett ilyen súlyos hiba. Az üzemanyag ugyanis nem csak úgy elszivárgott a gépből. Eleve csak a fele útra volt elég.

Nem jön ki a matek

A Gimli Glider incidens fő oka egy banális, de majdhogynem fatális mértékegység-átváltási hiba volt. Az Air Canada 143-as járatát indulás előtt túl kevés üzemanyaggal töltötték fel.

1983. július 23-án a szóban forgó repülőgép Montreálból Edmontonba tartott. Az indulás előtt az előző műszak személyzete jelezte, hogy a repülő üzemanyagmérő rendszere meghibásodott, ezért – a protokollnak megfelelően – személyzetnek kell kiszámolnia a szükséges üzemanyag súlyát.

Az ilyenkor szokásos eljárásnak (ami a mából visszatekintve meghökkentően fapadosnak tűnik) megfelelően mérőpálcás módszerrel mérték meg, mennyi üzemanyag van aktuálisan a gépben, majd ennek alapján számolták ki, hogy mennyit szükséges még feltölteni a teljes út megtételéhez. A problémát viszont nem a pálcika okozta, hanem az, hogy a tömeg és a térfogat álszámításokat font/liter értékben végezték el kilogramm/liter helyett…

Metrikus vagy birodalmi? 

Kanada az 1980-as években állt át az angolszász birodalmi mértékegységekről a metrikus rendszerre. A dolog 1983-ban és a kanadai légiközlekedésben még teljesen új volt, és a repülőgépet érintő számítások során a személyzet és a földi kiszolgálók is rutinszerűen jártak el. Kilogramm helyett fontban értelmezték az üzemanyaggal kapcsolatos számokat.

A hibás átváltás miatt a szükséges üzemanyag mennyiségét alulbecsülték, és 22 300 kg helyett 22 300 fontnyi üzemanyagot töltöttek fel. Utóbbi 10 160 kg-nak felelt meg, azaz kevesebb, mint a fele volt a valóban szükséges mennyiségnek.

Mivel a gép üzemanyagmérő rendszere hibás volt, a pilóták mindezzel csak akkor szembesültek, amikor a repülőből Manitoba felett egyszer csak teljesen kifogyott az üzemanyag.

Monstrummal siklani

12 500 méteres magasságban, először a bal oldali hajtómű üzemanyagnyomás-csökkenésére figyelmeztető jelzés szólalt meg. A pilóták először azt hitték, a nyomásmérő hibásodott csak meg, de röviddel ezután ez is, és a jobb oldali hajtómű is leállt.

A hajtóművek leállása miatt a repülőgép teljesen elvesztette a hajtóerejét, és vitorlázó repülésre kényszerült.

A repülőgép a hajtóművek leállása után azonnal takaréküzemmódba kapcsolt. Néma csend lett, a kijelző és az utastér elsötétült, és csak néhány műszer kapott áramot egy ilyenkor a repülőgép szárnya alatt kieső légcsavaros szerkezet segítségével.

A gépet a pilóták kormányozni tudták, viszont egyébként vitorlázva közlekedtek, azaz a repülő magasságvesztéssel siklott előre. Hiába kerestek a fedélzeti kézikönyvben eljárásrendi javaslatot: a helyzet, amibe kerültek, példátlan volt, és saját kútfőből kellett kitalálniuk a megoldást. Vitorlázva, azaz a szó szoros értelmében a gép szárnyaira támaszkodva kellett leszállniuk.

Az első tiszt számításai alapján hamar kiderült, hogy vitorlázva nem tudnak eljutni a legközelebbi repülőtérre, mert annál előbb elveszítik magasságukat, ezért siklás közben elkezdtek a térképen alternatív leszállóhelyet keresni. Így akadtak Gimlire, az egykori katonai repülőtérre, ahol aznap épp autóversenyt és családi napot tartottak. Óriási szerencse, hogy az autóverseny ekkorra már véget ért, így az addig versenypályaként használt leszállópálya legalább szabad volt. Igaz, annak kétoldalán családok piknikeztek, sportoltak, beszélgettek kedélyesen… 

A kapitány, Robert Pearson, tapasztalt vitorlázó pilóta volt, aki szabadidejében rendszeresen repült vitorlázó repülőgéppel, ennek köszönhetően csodával határos módon sikerült 17 percen keresztül, hajtóművek nélkül irányítása alatt tartania a hatalmas repülőgépet. Mindeközben olyan manővereket hajtott végre, amit utasszállítókkal addig és azóta sem senki: többek közt csaknem az oldalára fordította a gépet, hogy ne csak magasságot, de sebességet is veszítsen a monstrum.

Leszálláskor a futóműveket (hidraulika híján) csak kiejteni tudták, az orrfutó ráadásul nem jól esett ki – később ez egyfajta isteni közbeavatkozásnak tűnt. Az orr ugyanis emiatt a földre csapódott, ami növelte a fékezőerőt, és segített a repülőgép megállításában. A gép a futópálya vége előtt megállt. 

A Gimli Glider a baleset után (Fotó: Wikipédia)

Nemcsak a gép maradt egyben, de a fedélzeten tartózkodó 69 személy sem sérült meg súlyosan, sőt a családi nap résztvevői is sértetlenek maradtak. Néhány utas kisebb lábsérüléseket szenvedett, amikor a repülőhöz tolt felfújható csúszdán elhagyták a gépet. 

Pearson és Quintal

Noha a landolás során végzett emberfeletti teljesítményük és szakmai tudásuk miatt több repülős szervezet is kitüntette a pilótákat, Bob Pearson kapitányt és Maurice Quintal első tisztet ideiglenesen felfüggesztették és le is fokozták, mert a vizsgálat megállapította, hogy nekik is volt felelősségük az üzemanyaghiányhoz vezető hibákban.

Egyrészt felrótták nekik, hogy a repülés előtti ellenőrzések során ők maguk sem észlelték a hibás üzemanyagszámítást. Emellett nem is vették észre időben a fogyó üzemanyagot.

A Boeing 767-es ekkor új repülőgép volt az Air Canada flottájában, és elektronikus rendszerei különböztek a korábbi modellektől. A vizsgálat szerint a pilóták a régebbi szokásaik alapján próbálták figyelni az üzemanyagszinteket, de nem olvasták megfelelően az új rendszerek figyelmeztetéseit. Mentségükre szólt, hogy az aznapi járaton az is újdonság volt, hogy a géptípus fedélzeti mérnök nélkül repült. Ha lett volna a fedélzeten ilyen, és az ehhez a géptípushoz jól értő szakember, talán elkerülhető lett volna a baleset. 

Vissza az égbe

A légügyi vizsgálat után aztán mindkettejüket visszahelyezték a szolgálatba, és pilótaként folytathatták karrierjüket. Sőt, bár formálisan felelősségre vonták őket, azután, hogy a repülőgépet sikeresen letették és minden utas túlélte az incidenst, a közvélemény és a repülőstársadalom hősként kezelte őket. 

Bob Pearson az Air Canada kapitányaként dolgozott egészen nyugdíjazásáig, míg Maurice Quintal néhány évvel a baleset után visszavonult a repüléstől.

Az incidens után a repülőgépet megjavították, és továbbra is szolgálatban maradt, egészen 2008-ig. Az eset rávilágított a repülési eljárások és a karbantartási protokollok felülvizsgálatának szükségességére, különös tekintettel a mértékegységek egységesítésére és a személyzet megfelelő képzésére.

A „Gimli Glider” repülőgép története azóta is a repülésbiztonság és a pilóták szakértelmének egyik elképesztő példája, ami nemcsak arra mutat rá, hogy milyen óriási galibát okozhat egy emberi figyelmetlenség, de arra is, hogy az emberi erőforrás az automatizmusok korában sem nélkülözhető a gépeken. 

Kapcsolódó: Ezért nem jó ötlet alkoholt inni a repülőgépen

Kiemelt kép: Getty Images