1919-ben egy orosz fizikus, Lev Szergejevics Termen közelségérzékelőkkel kapcsolatos kutatásokat végzett a kormány megbízásából. A cél egy nagyfrekvenciás érzékelő fejlesztése volt, amely gázérzékelésre és más tudományos mérésekre is alkalmas. Miközben Termen a projekten dolgozott, felfedezte, hogy készüléke módosítani képes a kibocsátott hang frekvenciáját, amennyiben kézmozgást érzékel. Vagyis, ha megfelelően hangolja a rendszert, egy olyan egyedülálló hangszert hozhat létre, amelyen érintés nélkül, kézmozdulatok segítségével lehet játszani.

Így történt, hogy a projekt eredménye egy véletlenszerűen feltalált, furcsa eszköz lett, amely a világ legelső elektronikus hangszereként írt zenetörténelmet. A teremint egymáshoz közeli rezgésszámra hangolt elemek alkotják, egy rádiófrekvenciás oszcillátor és egy antenna – ezek teszik lehetővé, hogy a kéz mozgatásával szabályozzuk a hangerőt és a hangmagasságot.

A ’20-as évek végén Termen az Egyesült Államokba emigrált, ahol végül szabadalmaztatta találmányát. A teremin hátborzongató, szintetizált, szinte már-már túlvilági hangja leginkább a régi sci-fi filmzenék földöntúli hangzására emlékeztet. Az érzékeny hangszeren húrok, bundok és billentyűk hiányában – amelyek egy zenészt alapjaiban irányítanak – nem egyszerű játszani. Vagyis precíz, pontos és tévedhetetlen kezekre van szükség ahhoz, hogy a hangzás szép legyen.

A kézmozdulatok precíz kontrolljára kevesen voltak alkalmasak. A csodagyerekként emlegetett Clara Rockmore azonban birtokában volt minden olyan fontos készségnek, ami a tökéletes játékhoz kellett. Kezei alatt a teremin különösen kifejező hangszerré vált, ezzel pedig ő lett az első, aki komolyzenei szintre emelte a kezdetben kísérleti eszközként funkcionáló készüléket. A sikerig azonban hosszú és fájdalmas út vezetett.

Clara Rockmore, a csodagyerek

Clara Rockmore (születési nevén Klara Reinsberg) 1911. március 9-én született Oroszországban. Már kétévesen dallamokat írt zongorán, és mindössze négyéves volt, amikor felvételt nyert a szentpétervári konzervatóriumba, ahol az intézmény legfiatalabb hegedűművészeként kezdte meg zenei tanulmányait.

Az első világháborút és az orosz polgárháborút követő időszak társadalmi átalakulásai magukkal hozták az antiszemita nézetek terjedését az országban. A kialakult helyzet bizonytalanná tette a zsidó származású Reinsberg család jövőjét, akik az egyre növekvő nyomás hatására végül elhagyták az országot.

„Hosszú volt az út, sok határt kellett átlépnünk illegálisan. Sosem tudhattuk, eljutunk-e egyáltalán egy olyan országba, ahol amerikai vízumot kaphatunk”

– emlékezett vissza sok évvel később Clara testvére, Nadia. 

A család végül 1921. december 19-én érkezett New Yorkba. A fiatal Clara itt folytatta zenei tanulmányait egy világhírű, magyar származású hegedűművésznél, Auer Lipótnál. Auer professzornak számtalan kiváló növendéke volt, de egyedül Clarát tartotta alkalmasnak arra, hogy Beethoven-versenyművet játsszon egy diplomaosztó koncerten. A felkérés közvetlenül azután érkezett, hogy a fiatal lány édesanyja elhunyt.

A gyász elől Clara a gyakorlásba menekült – minden bizonnyal a megállás nélküli munkának tudható, hogy tönkrementek az ízületei, és elviselhetetlenül fájni kezdett a karja. Auer alapvetően támogató és megértő volt, ám amikor Clara a fájdalomra hivatkozva visszamondta a koncertet, éktelen haragra gerjedt és lemondott kedvenc tanítványáról.   

Kapcsolódó: Tűsarkú, gépfegyver és elektromos gitár – Poison Ivy, a The Cramps kíméletlen bandavezére

Clara eközben mindent megpróbált. Későbbi visszaemlékezéseiben leírta: „Orvosról orvosra jártam, és bármit megtettem volna, amit javasolnak. Kész lettem volna amputáltatni, majd visszavarratni is a karomat, ha épp ezt írják elő. Minden alkalommal, amikor a karom egy kicsit jobban lett, újra megpróbáltam játszani – de hiába, ugyanaz az éles fájdalom tört rám.

Majdnem három év telt el így, mire elfogadtam, hogy soha nem fogok tudni olyan szinten zenélni, mint régen. Igazi tragédia volt ez az életemben.”

Egy új élet kezdete

Öröm az ürömben, hogy Clara épp abban az időben találkozott először Lev Szergejevics Termennel, amikor zenei karrierje végéhez közeledett. A teremin különleges hangzása lenyűgözte, kivételes hallása és zenei képzettsége révén pedig azonnal felismerte a benne rejlő lehetőségeket.

„Amikor kipróbáltam a teremint, olyan érzésem volt, mintha valaki újra feleségül vett volna. Bár soha nem vette át a hegedű helyét, mégis volt mivel zenélnem.”

A feltaláló és a zenész hamar közeli munkakapcsolatba kerültek. Clara veleszületett abszolút hallása, hegedűsként elsajátított profi készségei és stabil, gyorsan irányított mozdulatai különösen hasznosnak bizonyultak egy olyan hangszer esetében, amely az emberi test közelségére reagál.

Az eredeti hangszernek azonban megvoltak a maga korlátai. Lev Szergejevics szerencsére nyitott volt a fiatal zenész észrevételeire, és hajlandó volt találmányát továbbfejleszteni a hatékonyabb működés érdekében: a hangtartományt három oktávról ötre növelte, és a hangerőszabályzók érzékenységét is tovább finomította.

A teremin első virtuóza

Clara eközben saját ujjtechnikát fejlesztett, amely lehetővé tette a pontos intonációt és a tiszta dallamjátékot. Vagyis, ahelyett, hogy nagy mozdulatokat tett volna, apró, szinte lebegő ujjmozgásokkal lépkedett a hangok között – mintha hegedűn játszana.

A teremint később Jimmy Page, a Led Zeppelin gitárosa is rendszeresen használta koncertjeiken (fotó: Michael Putland/Getty Images)

Forradalmi technikája neves operaházak színpadáig repítette a fiatal lányt. New Yorktól Torontóig megannyi turnén vett részt, együtt játszott a New York-i Filharmonikusokkal, telt ház előtt lépett fel a Carnegie Hallban, olyan népszerű karmesterek vezényelték, mint Leopold Stokowski, de gyakran adott önálló koncerteket zongoraművész nővére, Nadia kíséretében is. Egy szó, mint száz: Clara Rockmore nemcsak a közönséget, de a szőrösszívű kritikusokat is meggyőzte arról, hogy a teremin tényleg valódi művészet. 

Clara és Lev Szergejevics sok időt töltöttek egymás társaságában. Címlapokon szerepeltek, közös interjúkat adtak, és a hangszer tökéletesítésén is együtt dolgoztak – úgy tűnt, hogy az ég is egymásnak teremtette őket. Lev Szergejevics többször is megkérte múzsája kezét, ám Clara végül Robert Rockmore ügyvédhez ment feleségül.

A különc páros útja véget ért: Lev Szergejevics 1938-ban váratlanul eltűnt. Clara összetört és megfogadta, hogy folytatja a koncertezést, és tovább népszerűsíti a férfi hangszerét. Később kiderült, hogy a szovjet hatóságok visszavitték a feltalálót Moszkvába, ahol állításuk szerint „politikailag rehabilitálták”, és ahol (állítólag) önként vállalt munkát a KGB-nél.  

Clara Rockmore pályafutása csúcsát az ’50-es években érte el, és bár nem hagyta abba teljesen a játékot, a ’60-as évektől egyre ritkábban lépett fel nyilvánosan. 1977-ben a szintetizátorok úttörőjével, Bob Mooggal dolgozott együtt, és egy lemezt is kiadott The Art of the Theremin címmel.  

Clara és Lev Szergejevics legközelebb a ’90-es években, a Szovjetunió összeomlása után találkoztak újra, amikor a férfi egy rövid időre visszatért az Egyesült Államokba. A megható találkozást a Theremin: An Electronic Odyssey című dokumentumfilm mutatta be. 

Clara Rockmore játékának hatása 1998-ban bekövetkező halála után sem szűnt meg. Zsenialitásával többek között olyan zenei nagyágyúkat, hírességeket inspirált, mint Jimmy Page (Led Zeppelin), Jean-Michel Jarre, Danny Elfman és Keanu Reeves, aki a Bill és Ted – Arccal a zenébe című film kedvéért azt is bevállalta, hogy megtanul játszani a furcsa hangszeren.

Kapcsolódó: Connie Converse, a női Bob Dylan, akiről évtizedekig nem is tudott a világ

Kiemelt kép: Clara Rockmore (forrás: YouTube)