nemi erőszak mosógép

Nemi erőszak: egy mosógép tükröződése buktatta le az elkövetőt

A dél-koreai fellebbviteli bíróság meglepő bizonyíték alapján hagyott helyben hétfőn egy 24 éves férfi ügyében született ítéletet.

A férfit több szexuális bűncselekmény, köztük nemi erőszak miatt marasztalták el, miután az egyik támadás kapcsán váratlan helyről érkezett bizonyíték. A visszaeső bűnöző eleinte tagadta a bűncselekményt, mígnem szembesítették az esetről készült felvétellel.

A gangneungi ügyész vádirata szerint a férfi összesen hat szexuális támadást követett el korábbi barátnője ellen. A Chuncheoni Kerületi Ügyészség gangneungi kirendeltségének nyomozói azonban szinte kizárólag az áldozat vallomására támaszkodhattak a vádirat felépítésében. A gyanúsított ugyanis tagadta a vádakat egészen addig, míg a vád be nem nyújtott egy szokatlan videofelvételt. 

Majdnem rejtve maradt erőszak

A nyilvános mosodában felszerelt térfigyelő kamera felvétele közvetlenül mindössze két percig mutatta egyértelműen az áldozatot és a gyanúsítottat. Viszont maga a nemi erőszak nem volt közvetlenül látható rajta.

A nyomozók azonban felfedezték, hogy a videón a mosógép ajtajának tükröződésében 37 percen keresztül látható maga a nemi erőszak is. Ezért a hatóságok részletes elemzést kértek a Legfelsőbb Ügyészség kriminalisztikai tudományos osztályától. A videó minőségének feljavítása és a hanganyag felerősítése után már egyértelmű bizonyítékot nyertek a bűncselekményre.

A férfi már korábban is vádlott volt más bűncselekmények kapcsán, beleértve egy korábbi barátnője elleni feltételezett nemi erőszakot és egy kiskorúval folytatott szexuális kapcsolatot is – állítják a jelentések. A gyanúsított most beismerte ezt a bűncselekményt, és ennek kapcsán a további szexuális bűncselekmények miatt is vádat emeltek ellene.

nemi-eroszak-mosogep

Térfigyelő kamera buktatta le az erőszaktevőt (Fotó: Getty Images)

A dél-koreai Büntető Törvénykönyv alapján a nemi erőszak legkevesebb hároméves börtönbüntetéssel sújtható, ugyanakkor az egyik cikkely azt is előírja, hogy visszaeső elkövetők esetében a büntetés akár 1,5-szeresére is növelhető. A férfit eredetileg nyolcéves börtönbüntetésre ítélték tavaly novemberben, de fellebbezett a döntés ellen. 

Kamerákkal a bűncselekmények ellen?

A térfigyelő kamerák fontos szerepet játszhatnak a bűncselekmények megelőzésében és felderítésében, mivel elrettenthetik az elkövetőket és növelhetik a közbiztonság érzetét. A felvételek emellett bizonyítékként szolgálhatnak a nyomozás során, segíthetnek az elkövető azonosításában és az áldozat vallomásának alátámasztásában. Egy jól kiépített kamerahálózat lehetőséget adhat arra is, hogy a hatóságok gyorsabban reagáljanak egy támadásra, csökkentve ezzel az elkövetők esélyét a menekülésre.

Ugyanakkor a kamerák nem minden esetben előzik meg a bűncselekményt, hiszen a legtöbb elkövető nem feltétlenül gondol a lebukásra az adott pillanatban, és nem is minden helyszín van bekamerázva, így a támadások egy része továbbra is rejtve maradhat. Az adatvédelem szempontjából is kérdéses lehet, hogy milyen mértékben szabad/érdemes az emberek mozgását rögzíteni a közterületeken.

A térfigyelő rendszerek hatékony kiegészítő eszközök lehetnek a bűncselekmények elleni küzdelemben, de a legjobb eredményt akkor érhetik el a hatóságok, ha a technológiai megoldásokat komplex biztonsági stratégiába illesztik és maximális figyelemmel vannak a személyiségi jogokra is. 

Kapcsolódó: Brooke Shileds nemrégiben arról vallott, hogy fiatalabb korában nemi erőszak áldozata lett. 

Kiemelt kép: Getty Images

Figyelem!

18Korhatáros tartalom

A letölteni kívánt oldal tartalma káros lehet a kiskorúak fizikai, szellemi és erkölcsifejlődésére az erőszak, illeve szexualitás ábrázolásának jellege miatt.