Hol kutassa a sikert egy fiatal? (x)

Sok ezer hazai fiatalhoz hasonlóan Molnár Janka Sára fizikust és tudománykommunikátort is a Tudományos Diákköri (TDK) mozgalom állította erre a pályára. Munkája során számos tudományos elismerést kapott, ugyanakkor a legnagyobb sikerének mégsem a díjakat tartja, hanem azt, hogy a tudomány népszerűsítésével foglalkozhat.

A kíváncsiság az első lépés

Janka útja a kutatói pályán már gyermekként elkezdődött. Ötödik osztályosként részt vett az első kísérletező versenyén, még úgy is, hogy fizikatanára nem jósolt neki sok esélyt. Szülei, bár egészen más területen dolgoztak, mindenben támogatták őt: „Megvettük Öveges professzor könyveit, és otthon próbáltunk szerelni, de mindig csak tákolás lett belőle” – meséli nevetve.

A kíváncsiság később is meghatározta a pályáját, így nem volt kérdés, hogy a fizika szakot választja az ELTE Természettudományi Karán. „Minden ember kutatónak születik, csak a legtöbbekből kiölik a kíváncsiságot. Bennem csak annyi a különleges, hogy a környezetem ezt nem tette meg” – vallja.

Ugródeszka bármilyen karrierhez

A TDK több mint egy egyetemi program – kapu a kutatás, a tudomány világába. Magyarországi és határon túli egyetemeken egyaránt működik, 16 tudományterületen kínál projekteket. Kétévente több mint 25 000 pályamunka születik, és a legjobbak az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) mutathatják be eredményeiket, ahová több mint 5500 dolgozat jutott el most is. Idén, a 37. OTDK előadásainak jelentős része online is követhető lesz, így bárki bepillantást nyerhet ebbe az izgalmas világba.

A TDK nemcsak a tudományos pályára készít fel, hanem a munkaerőpiacon is komoly előnyt jelent: fejleszti a kritikus gondolkodást, az előadói képességeket és segít kapcsolatokat építeni. „Ez a legjobb terep arra, hogy megtanuljuk, milyen egy valódi kutatási projekt. És nemcsak azoknak ajánlom, akik kutatók szeretnének lenni – bármilyen területen hatalmas előnyt jelenthet” – mondja Janka.

Mentorok és közösség – a siker kulcsa

A TDK legnagyobb ereje a mester és tanítvány kapcsolatban rejlik. Janka szerint a jó témavezető nemcsak szakmailag segít, hanem emberileg is támogatja a hallgatókat. „Az első kutatásomnál még forrasztani sem tudtam, volt olyan detektorom, ami felrobbant. De a mentorom ott volt, segített, és végül sikerült létrehozni egy működő rendszert. Ez egy fantasztikus érzés.”

A közösség szintén kulcsszerepet játszik: „A kutatás nem magányos műfaj. A legjobb ötletek akkor születnek, amikor csapatban dolgozunk, egymást inspirálva” – teszi hozzá.

A TDK lehetőség minden fiatal számára

A Tudományos Diákköri mozgalom nemcsak a legkiválóbbak számára, hanem minden kíváncsi, tudásra szomjazó diáknak egyedülálló esély. A magyar felsőoktatás egyik különlegessége, hogy a tehetséggondozás intézményesített formában minden hallgatónak elérhető.

„A TDK a valódi problémamegoldásról szól. Segít megtanulni, hogyan lehet kérdéseket feltenni, a saját ötleteinket megvalósítani. Nem kell hozzá zseninek lenni, csak érdeklődőnek és kitartónak” – mondja Janka.

A mozgalom ráadásul olyan készségeket fejleszt, amelyek az élet minden területén hasznosak: a precizitás, a csapatmunka, az önállóság és a kommunikáció mind kulcsfontosságú kompetenciák. A TDK egyben közösségi élmény is: „Egy egyetemi hallgatónak gyakran nincs kapaszkodója, a TDK pedig segít beilleszkedni. Egy támogató közeg, ahol tanárok, felsőbb évesek és kortársak segítenek egymásnak” – emeli ki Janka. Ráadásul egyre több középiskolás csatlakozik be a tudományos munkába és írja meg a saját TDK dolgozatát már az egyetemi felvételi előtt, és természetesen sokan folytatják a kutatást az egyetemi barátaikkal, témavezetőikkel azután is, hogy átvették a diplomájukat és kiléptek a munkaerőpiacra.

Az idei OTDK-ról további hírek és információk weboldalunkon és Facebook oldalunkon találhatóak.

A 37. OTDK legtöbb tagozatának szinte valamennyi előadását az OTDK honlapján keresztül az élő közvetítésnek köszönhetően minden érdeklődő nyomon követheti. Az OTDK és az élő közvetítés támogatója a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.

Kiemelt kép és fotó: OTDK