Fekete Irén Nyírbátorban született, és már alsó tagozatos korában a mozgás volt a mindene: néptáncolt, atletizált és úszott, középiskolai tanulmányait a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnáziumban végezte, ahol folytatta az aktív sportolást. Érettségi után felvételt nyert a Testnevelési Főiskolára (TF-re), ahol elsősorban atletizált, így ismerte meg férjét, dr. Szécsényi Józsefet, a világhírű diszkoszvetőt, akiről később a Sportszelet figuráját is mintázták.

1957-ben, a diplomája átvétele után mindketten Szentesen tanítottak, mert az anyósa egyedül élt Szegváron, és a férje szerette volna, ha a közelében lehetnek. Fekete Irén hat évig volt a szentesi Horváth Mihály Gimnázium tanára, ritmikus sportgimnasztika (RSG) szakosztályt alakított, és egy felnőtt első osztályú csapatot indított el az első, 1960-as országos bajnokságon. Ez a sportág akkoriban kezdett elterjedni. 1963-ban volt az első nemzetközi verseny Budapesten, amelyet utólag minősítettek világbajnokságnak, tizenegy nemzet vett részt rajta.

Aki miatt tanszéket  kapott az RSG

1963-ban a férjét felkérték, hogy oktasson a TF atlétikai tanszékén, Irénke pedig a Köbölkút utcai Általános Iskolában lett testnevelő tanár, amit nagyon élvezett. Kollégájával, Tarnócai Istvánnal együtt olyan magas színvonalú képzésben részesítették az alsó tagozatosokat is, hogy az iskolát akkoriban „Köböl Egyetemnek” nevezték. Nagyon jó eredményeket értek el tornában, atlétikában, labdajátékokban, mellette aktívan edzette az RSG-s (ma már RG-s) versenyzőket.

1976-ban kezdett a TF-en dolgozni, harmickét évig tanított ott, elsősorban ritmikus gimnasztikát, ami az ő idejében és kezdeményezésére kapott önálló tanszéket, és ahol oktattak táncot és aerobikot is. Mindemellett az egyik legnagyobb sikerének a főiskolai szintű táncpedagógus szak kialakítását, beindítását tartja, amely a Testnevelési Egyetem szakmai közreműködésével a Táncművészeti Főiskola kihelyezett tagozataként valósult meg. Tíz évig tanított a Táncművész-ti Főiskolán gimnasztikát,

közben megalapította a ritmikus sportgimnasztika szövetséget, részt vett a nemzetközi bizottságok munkájában.

Néha elgondolkodik azon, honnan volt ennyi ideje mindenre; délelőtt tanított, délután edzést tartott, írt öt tankönyvet, Mozgás, szépség, harmónia címmel ritmikus gimnasztika szakmai lapot adott ki, ledoktorált, miközben próbált anyaként, feleségként is helytállni.

Jane Fonda aerobik órát tart 1983-ban (Fotó: Getty Images/Bettmann)

Jane Fonda nyomában

Irénkének köszönhetjük a magyarországi „aerobiklázat”, de a környező országokba is az ő közvetítésével jutott el a nyolcvanas évek óta népszerű mozgásforma.

– 1981-ben kint voltam a húgomnál Amerikában, akkoriban indult hódító útjára az aerobik. Elmentem Jane Fonda iskolájába, hogy megnézzem, mi is ez az egész. Elsőre azt gondoltam, hogy viszonylag leszűkült, zárt mozgásanyagot tanítanak. Fonda klasszikus balettozott fiatal korában, így főleg balettre épülő gyakorlatokat használt, a talajon végzett mozgás hasonlított jobban a gimnasztikára. A módszerében az volt az újdonság, hogy nagyobb ismétlésszámmal oktatott zenére.

Kritikusan figyeltem, és egy hónapig eljártam az órákra.

Hazajöttem, és azt gondoltam, hogy a mi módszerünk gazdagabb, mi jobban tudjuk a téridő dinamikai tényezőket felhasználni a gimnasztikai gyakorlatsorok összeállításánál. Elkezdtem a gyerekek edzésein a saját mozgásanyagunkat az aerobikkal kombinálni. 1983-ban felkeresett a Színészek és Újságírók Rangadójának főrendezője, hogy a Népstadionban megrendezett hatalmas érdeklődéssel kísért esemény szünetében lépjünk fel. Kiválogattam tizenkét gyereket, összeállítottam egy tízperces műsort. Latinovits, Ruttkai, Kabos és rengeteg más híres színész adta a műsort, mi voltunk a zárószám. A stadion állva tombolt.

Másnap a TF minden tanszékén izzottak a telefonok, az egész ország aerobikozni akart.

A kollégák kérdezték, hogy mit csináltam én előző nap a Népstadionban, mert egyszerűen nem lehetett a sok érdeklődőtől dolgozni. Az egyetem továbbképző intézete úgy döntött, meghirdetjük az aerobik-oktatói továbbképzést, amire tömegével jelentkeztek. Két évig minden hétvégén továbbképzést tartottunk. A nagycsarnokban felállítottak egy pódiumot, ott mutattam be a gyakorlatokat, majd összeállítottunk egy elméleti képzést is, amibe belefolyt a többi tanszék is. Írtam két jegyzetet, az első százezer, a második százötvenezer példányban jelent meg, pár nap alatt el is fogytak.

Orvosok, mérnökök, tanárok, ápolónők, mindenféle foglalkozású emberek jöttek a TF-re tanulni.

Országszerte megszaporodtak az aerobikklubok, hozzánk pedig mind többen jöttek tanulni a környező országokból, hiszen Európában csak az olasz Sydne Rome és egy francia színésznő tartott Fonda-féle aerobikot televíziós adásban. Számos felkérés érkezett, hogy kapcsolódjak be jobban az aerobikéletbe nemzetközi szinten is, de én úgy döntöttem, hogy nekem már van egy sportágam, a ritmikus gimnasztika, és ennyire nem tudok „szétszakadni”.

Aerobik edzés 1983-ban a Lehel utca 61. szám alatti nővérszálló tetőteraszán (Fotó: Fortepan / Kanyó Béla)

Mozgás az élet

Tanítványai száznegyvennégy magyar bajnoki címet szereztek, ebből harminchat alkalommal felnőtt országos bajnokságot nyertek, Európa-bajnokságokon, világbajnokságokon számos versenyzője szerepelt sikeresen. Legeredményesebb tanítványainak egyike a többszörös fitneszvilágbajnok Béres Alexandra. Amikor Irénkével a gyermekek tanításáról, a mozgás fontosságáról beszélünk, egyértelművé válik, hogy ez számára nem egyszerűen munka, hanem sokkal inkább misszió.

– Nagyon fontosnak tartom, hogy a speciális sportági edzéseket ne kezdjék túl korán a gyerekeknél. Gyakran a hat-hétévesek az edzés nagy részében a választott sportággal foglalkoznak. Én azt vallom, hogy a gyerekek testét eleinte úgy kell megalapozni, hogy arra építhető legyen bármilyen mozgásforma. Próbáljunk egy olyan alapképzést adni, amire későbbi károsodás, elváltozás nélkül építhető akármelyik speciális mozgás.

A gyermekeket gimnasztikailag kellene jobban felkészíteni, de ez nemcsak náluk, hanem az élsportolóknál is kiemelten fontos lenne, hiszen nagyon sok sérülést lehetne így megelőzni.

Én rengeteget tanultam az elmúlt években a kicsiktől, nálunk a tanítás-tanulás oda-vissza működik. Lenyűgöző testtudatuk van, néhány hónap edzés után mindenkinek megváltozik a mozgása, tartása. És ennek nemcsak az edzésen van haszna, hanem mindenhol, az iskolában, a tanórákon, amikor ki kell állni az emberek elé. Azt pedig ugye nem is kell ecsetelnem, milyen szoros összefüggés van a mozgás és a kognitív-értelmi tevékenység között.

Minden korosztályban kell a mozgás. Attól senkinek nem lesz baja, ha elfárad.

Bízom benne, hogy amit a tanítványaimnak tanítottam, azt továbbviszik magukkal, mert életérzéssé vált bennük. Szeretném azt gondolni, ők már megtanulták, hogy a mozgás nem kötelező, hanem életszükséglet.