Idén februárban lett százéves a legendás amerikai magazin, a The New Yorker, amely többek között egyedi címlapjairól híres: ezek mindegyike elismert grafikusok, illusztrátorok és képzőművészek alkotása. Amikor a jubileum kapcsán elmerültem a lap történetében, szembe jött velem Kárász Ilonka neve, aki 1925 és 1973 között száznyolcvanhat címlapot tervezett a magazinnak, vagyis ötven éven át hathatósan közreműködött a The New Yorker arculatának meghatározásában.

E felfedezésemmel szinte egy időben nyílt meg a Hagyományok Házában a Folk Fashion – Divat a folklór című kiállítás, ahol Kárász Ilonka húga, Mariska két ruhája is megtekinthető fotókon. Ezek után muszáj volt feltérképeznem a Kárász-nővérek életútját, akik Amerikában sokkal ismertebbek, mint itthon.

Pesti iskolapadból a bohém New Yorkba

A Kárász-lányok Budapesten születtek, Ilonka 1896-ban, Mariska 1898-ban, és volt egy öccsük is, István. Édesapjuk, Kárász Sámuel ezüstműves volt, a kézműves alkotás iránti szenvedélyt bizonyára tőle örökölték a gyerekek. Kárász Sámuel korai, 1912-es halála után felesége, Húber Mária az Egyesült Államokba költözött, a gyerekeket pedig rokonokra bízta. Ilonka és Mariska a Magyar Királyi Iparművészeti Iskolában végeztek, az intézmény első női hallgatói közé tartoztak.

Kárász Ilonka (Forrás: Wikipedia)

Ezután követték anyjukat Amerikába, Ilona 1913-ban, tizenhét évesen, Mariska 1914-ben, tizenhat évesen érkezett New Yorkba. A lányok korán a saját lábukra álltak, és sikeres karrierépítésbe kezdtek. Ezt egyébként volt kitől ellesniük, hiszen anyjuk is vadiúj életet kezdett: Long Islanden fűszerüzletet és fagylaltozót nyitott, és újra férjhez ment.

A lányok Manhattan dél-nyugati szélére, az akkor még rurális Greenwhich Village-be költöztek, egy pezsgő, bohém művészvilág kellős közepébe. Itt a nők önállóak voltak és függetlenek, dolgoztak és eltartották magukat, sokszor többen összeálltak egy albérletbe, és osztoztak a háztartási költségeken.

Egyfajta véd- és dacszövetség volt ez, amelyben a feminista eszméket valló nők támogatták egymást, társasági életet éltek, szórakozóhelyekre jártak, és legtöbben közülük valamilyen kreatív, alkotó tevékenységet végeztek.

A korabeli lapok így jellemezték Greenwhich Village világát: „A szabad gondolkodás, a furcsa külső és az érdekes modor elszántan vállalt egyvelege, minden kétséget kizáróan a Montmartre-ra emlékeztet”. Ideális terep a merész, kísérletező Kárász-lányok számára.

A sokoldalú művész: Ilonka

Ilonka a New York-i művészeti szcéna elismert alakja lett, textil- és formatervezőként, valamint grafikusként teljesedett ki. Játékos, részletgazdag és szokatlan színkombinációkkal kísérletező illusztrációiban magyar népművészeti motívumok is felfedezhetőek. Ilonkára ráragadt a „Hermit painter” becenév, ami remete festőt jelent, de ez valójában távol állt társasági életet kedvelő személyiségétől.

Annyira integráns része volt a művészközösségnek, hogy a Vanity Fair magazin Greenwich Village „múzsái” között kiemelte a szép és tehetséges Ilonkát.

A The New Yorker mellett avantgárd lapoknak és gyerekkönyvekhez is készített borítókat és illusztrációkat, valamint térképeket is rajzolt. Dizájnjai és mintái visszaköszöntek textilekről, tapétákról és szőnyegekről, de díszítettek kerámiákat, bútorokat, ezüstneműt és gyerekjátékokat is. 1918-ban már a modern textilek egyik legjobb tervezőjeként emlegették, igazi úttörő volt, aki olyan anyagokkal is bátran kísérletezett, amelyektől mások megrettentek, mint például a jacquard szövésű anyagok és a műselyem.

Azon kevés nő egyike volt, akik autókba és repülőgépekre is tervezhettek textileket. 1950-re ő lett az Egyesült Államok vezető tapétadizájnere, és a bútortervezésben is kiemelkedőt alkotott. Számos műfajban kísérletezett, és tulajdonképpen mindent tervezett, ami egy otthonban megtalálható.

Ilonka jó testvér volt, és kiválóan előkészítette a terepet húgának, Mariskának, aki hozzá hasonlóan látványos karriert futott be, csak egy másik területen: a divat és a női ruhák világában. 

Úttörő a divatban: Mariska

Kárász Mariska kisgyerek korától vonzódott a varrás, hímzés és ruhatervezés világa iránt, később családjának és barátainak készített ruhákon tesztelte tudását. New Yorkban aztán rögtön az iskola elvégzése után merész lépésre szánta el magát: legjobb terveiből megvarrt egy rakás blúzt, majd egyszerűen besétált vele az egyik legmenőbb nagyáruházba, a Wanamaker’sbe, hogy árusítanák-e a munkáit. Blúzainak olyan sikere lett, hogy saját részleget kapott az áruházban, plusz két asszisztenst és fix fizetést.

Az áruház alapítója, John Wanamaker, szupergazdag üzletember más szálakon is kötődött a magyarokhoz. Ő volt az első amerikai tulajdonosa Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt és Golgota című festményeinek, amelyeket először saját házában, majd a philadelphiai áruházában állította ki minden év húsvétján. Munkácsy járt is nála Amerikában, és megfestette Wanamaker lányának portréját.

A bubifrizurás, gyakran nadrágot hordó Mariska egy idő után úgy érezte, művészi önkifejezésének korlátot állít a nagyáruházi rendszer, ezért saját ruhaszalont nyitott. Kísérletezően modern volt, de a magyar tradíciókból táplálkozott, és éppannyira vált amerikaivá, mint amennyire megmaradt magyarnak. A korabeli sajtó is figyelemmel kísérte munkásságát, a Los Angeles Times például úgy fogalmazott, hogy Mariska „a magyar paraszti motívumok felhasználásával modern divatruhákat alkotott”.

Az akkori trendeket és a magyar népművészetből kölcsönzött elemeket összehangolva a modern nő által hordható, egyéniséget kifejező, extravagáns divatot teremtett.

Merészen bánt a színekkel, különleges intenzív színárnyalatokat és színpárosításokat használt. Ruhái mai értékösszegre átszámítva elérték az 2000–3500 dollár körüli vételárat, tehát nem engedhette meg magának akárki, hogy Kárász-ruhában járjon. Vásárlói elsősorban művészek, színészek és gazdagabb társasági emberek voltak. Mariska egy interjúban úgy jellemezte ruháit, hogy azok drágák, mert kézimunkával készülnek, mindegyik darab egyedi, eredeti és személyre szabott.

Családalapítás és új művészi irányok

Miután a Kárász-nővéreknek gyerekei születtek, alkotói érdeklődésük is a gyerekekkel kapcsolatos tárgyak és eszközök felé fordult. Ilonka huszonnégy évesen férjhez ment egy holland kémikus-zongoristához, egy fiuk és egy lányuk született. A New York állambeli Brewsterben telepedtek le, házuk legendás volt. (A korabeli lapokba is bekerült, saját tervezésű házat saját készítésű tárgyakkal rendezték be, a bútortól a textileken át a kerámiákig mindent Ilonka tervezett.)

Ilonka nevéhez fűződik az első modern amerikai gyerekszoba megteremtése, amelyet aztán továbbfejlesztett, pragmatikusan átalakítható bútorokkal és mosható szövetekkel.

Az volt a célja, hogy a gyerekek számára a szobájuk bensőséges érzést teremtsen, és a kicsik birtokolják a szobát, ahelyett, hogy a szoba birtokolná őket. Olyan szobabelsőket tervezett, amelyek lehetővé tették, hogy a gyerekek felfedezzék és fejlesszék intellektuális, drámai és térbeli képességeiket. Igyekezett olyan elemeket is beépíteni, amelyek segítik a legkisebbek tanulását, ilyenek voltak például a színkódolt gombok a komódokon.

Mariska sikeres üzletasszony volt, jól futott saját ruhaszalonja, amikor megszületett két lánya férjétől, egy fiatal tengerészhadnagytól. Ezután egy időre vissza akart vonulni, hogy teljesen a gyerekeknek szentelje magát, de nem tudott kibújni a bőréből. Saját lányai öltöztetésekor szembesült vele, mennyire nem praktikusak az üzletekben kapható ruhácskák, és egy idő után elkezdett gyerekruhákat és gyerekbútorokat készíteni, ez utóbbiak kivitelezésében István öccse segített neki.

Ilonka tervezéseihez hasonlóan Mariska gyerekeknek készített tárgyai is úttörőek és modernek voltak, amelyek maximálisan igyekeztek figyelembe venni a praktikumot, a jól használhatóságot, és nem utolsó sorban a kicsik testi és lelki szükségleteit.

Hatásuk és örökségük

Mariska divatszalonja (a meglévő készlettel és a teljes dokumentációval együtt) 1941-ben elpusztult egy tűzesetben, valamint a második világháború miatt a szokásos európai divatfelfeldező körútjai is ellehetetlenültek, így kénytelen volt pályát módosítani, és a textilművészet felé fordult. Merészsége és kísérletezőkedve ezen a területen is érvényesült, és ugyanolyan sikeres lett, mint korábban divattervezőként volt.

Szokatlan színekben pompázó faliszőnyegein és textiljein sokszor talált tárgyak, cipőfűzők, zsinegek, kagylók, lószőr vagy épp horgászathoz használt műlegyek tűntek fel. Több mint hatvan önálló kiállítást rendeztek munkáiból. Emellett tanfolyamokat tartott és könyveket írt, amelyben a varrásra, az öltéstechnikák ismeretére tanított és az egyéni, kreatív alkotás örömére biztatott.

Többek között az ő hatásának tulajdonítják, hogy az Egyesült Államokban az 1940-es évektől felerősödött egy kézműves szabadidő-mozgalom, és lányok, asszonyok generációi kaptak kedvet a varráshoz.

Mariska fiatalon, hatvankét évesen halt meg tüdőrákban. Ilonka 1981-ben hunyt el, nem sokkal a nyolcvanötödik születésnapja előtt.

A kétezres évek elején a Georgia-i Művészeti Múzeum mindkettejük munkáiból rendezett retrospektív kiállítást, és alkotásaik azóta is meg-megjelennek amerikai tárlatokon. Ilonkának több tucat rajza, valamint tapéta-, szőnyeg- és fémtárgymintafüzete található a New York-i Cooper Hewitt Múzeum gyűjteményében. Ha nem akarunk Amerikáig menni, hogy megcsodáljuk a művészetüket, akkor az örökösök által üzemeltetett honlapjukon nézelődhetünk (itt az Ilonkáé, itt a Mariskáé).

Sajnos itthon szinte teljesen ismeretlen a nevük, de talán most elindult valami.

Mariska ruháival találkozhatunk a már említett kiállításon a Hagyományok Házában, és a TikTokon is felbukkannak a Kárász-nővérek.

Például a Hedinke felhasználónevű művészetmenedzser oldalán, ahol az egyik kommentelő azt írja, hogy van egy eredeti, zseniális szabású Kárász-kabátja, amit a nagymamájától kapott, egy másik lány pedig arról számol be, hogy a The New Yorker magazin levelezőlapként kiadja a régi címlapjait, köztük Kárász Ilonka munkáit is, és ő kizárólag ezekre ír mindenkinek, hogy minél többen megismerjék a művészt.

Bízom benne, hogy idővel egyre jobban bekerülnek majd a köztudatba – és a kánonba –, és egyszer majd nagyszabású itthoni kiállításon csodálhatjuk meg gyönyörű és izgalmas munkáikat.

(Jelen cikk megírásához rengeteg segítséget jelentett Fülemile Ágnes „Avantgarde” szűrmotívumok, magyar inspiráció, amerikai modernizmus című tanulmánya, amely részletesen foglakozik a Kárász-nővérek művészetével és életútjával.)

Kiemelt kép: Kárász Ilonka és Mariska (Forrás: Instagram)