Dobray Sarolta
Dobray Sarolta
újságíró
Én azt mondom, fontos látni a „nagy képet”. De nekem az értés a mániám. Ahhoz viszont közel kell menni, egészen közel, addig, amíg az egyes emberi arcok sorban ki nem rajzolódnak, aztán megnézni azokat az arcokat jobbról, is balról is, sötétben és világosban, nyitott és csukott szemmel. Aztán hallgatni. Azt, amit elmondanak. Aztán azt is, amit nem mondanak el. A csöndeket. Figyelni, érezni, érteni, jelen lenni. Én így szeretek újságot írni.
Várakozásaink
Megkérdezte egyszer az én Janó barátom, a gyerek, mitől új az újév, mi kezdődik akkor, és mi ér véget. A felnőtt pedig lehajolt hozzá és ezt felelte (amolyan elnézően): hát a jövő kezdődik, kisfiam, egy új jövő, és véget ér az a jövő, ami tavaly ilyenkor elkezdődött. A gyerek meg csak nézett, és ezt kérdezte: […]
Dobray Sarolta3 perc
Egy boldog nő – Címlapinterjú Csobot Adéllal
Amikor három éve Erdélyből Budapestre költözött az X-Faktor miatt, megkapta a zsűritől, hogy még csak 18 éves, előtte az élet. Most, amikor negyedik helyezettként ott állt a Sztárban sztár fináléjában, megkapta, hogy még csak 21 éves, előtte az élet. És az igazi boldogság – már szemmel láthatóan is – most következik majd…
admin8 perc
Védőháló nélkül – Ilyen a légtornászok egy napja
Egy nap. Mindenkinek 24 óra jut benne, hogy éljen. A milliárdosnak, a gyári munkásnak, a bölcsnek, a haldoklónak, az örömlánynak, a légtornásznak… Mindenkinek. Mind kinyitja a szemét, amikor ébred, mind becsukja, mikor fekszik. De hogy a kettő között mi van, az egészen más. Kövesd velünk két légtornász egy napját!
noklapja10 perc
Kóstoló a Kóstoldából – Az első cigány lakásétteremben jártunk
„Végy egy jól érett társadalmi problémát. Hámozd le a héját. Kockázd apróra. Dobd bele a nyers hozzávalókat a közösségi térbe. Egy csipet empátia, egy marék kitartás… és sok-sok munka. A platni mellől nem szabad felállni! A végeredmény magáért beszél.” Hát ennyi az első cigány lakásétterem, a Kóstolda receptje.
admin9 perc
Szülő vagy haver? Lehet egyszerre mindkettő?
Melyik anya ne szeretné, hogy a kamasz gyereke azt mondja róla: „Anyu a legjobb barátom”? Akivel mindent meg lehet beszélni, aki előtt nincsenek titkok, aki mindig első kézből tudja, ha baj van. Azt gondolhatnánk, ennél idillikusabb szülő-gyerek kapcsolat nem is kell. Pedig…
admin6 perc
Itt élnek a meg nem született magyar gyerekek
Magyarországon egyre kevésbé akarnak szülni a nők. Legalábbis ezt gondolhatnánk a Népességtudományi Kutatóintézet nemrég napvilágot látott adatai alapján, amely szerint szívesebben és jelentősen több gyereket vállalnak az Angliába kivándorolt magyar nők, mint az itthon maradók. De mi van emögött? És mi lesz ennek a következménye hosszú távon?
admin10 perc
Vigyél el! – Szeretet és gondoskodás kétlábúaknak
Van, hogy kutya és ember közül a kutya az emberebb. Megkínzott, láncra vert, kiéheztetett, újszülött és idősebb, megunt kutyák mindenfelé. Most 140-en élnek Tökölön, az Elek-Ágh állatmenhelyen. Várják, hátha egyszer még értük jön valaki, és újra vagy életükben először gazdájuk lehet egy ember, akit szerethetnek, mindenáron. De sokukért soha nem jön el senki…
admin10 perc
A túlélés iskolája – Menekülthelyzet gyerekszemmel
Terek, pályaudvarok, emberek a földön. Menekülők. Családok, kisgyerekekkel. Fáradtak és éhesek, sokan lázasak az egyre hűlő éjjelektől. De ők legalább bebújhatnak szüleik ölelésébe... Ám sokan érkeznek szülők nélkül, egyedül, szörnyű traumák súlyával a hátukon. Ők is gyerekek még.
admin10 perc
Lélegzetvétel
Tele volt minden a nagy hírrel: hatvanhárom év után bezár a legendás Jégbüfé. Be is zárt, az utolsó napon végeláthatatlan sorok kígyóztak a néhai Felszabadulás téren, annyian akarták megenni utolsó, olyan jólesőn ismerős francia krémeseiket és egyebeiket. Mert igen, sokan úgy érezzük, a Jégbüfével – amely úgy tűnt, öröktől itt volt és örökké itt lesz […]
Dobray Sarolta3 perc