Dobray Sarolta
Vannak még csodák – Történetek az állatkórházból
Kicsi szürke kutya ül a lány lábánál. A kicsi szürke test remeg, a lány keze a hátát simogatja, szinte öntudatlanul, mintha ezek a mozdulatok éppúgy őhozzá és a kutyájához tartoznának, mint a levegővétel. A lány szeme csupa könny. Várnak a sorukra a szép váróban. A sorsukra, ami láthatóan közös. Vajon az ebek fejében ugyanaz jár […]
Dobray Sarolta: Szilveszteri történet
Az is szilveszter napja volt, amit most elmesélek. Ő az utcán ült, egy padon. Sírt. A nyílt utcai sírás az valahogy más, mint a zárt falak között hulló könnyek. Aki az utcán sír, az vagy bolond, vagy valami olyan széles kétségbeesés örvénylik benne, aminek a test és az utca idegen, hülye szentsége sem szabhat határt. Az […]
Nyolc kicsi bőrönd – Gizi mama és a mézeskalács illata
Nézem, milyen tiszta rajta minden, már-már makulátlan: a ruhája, a bőre, a tekintete. Mesekönyvekben látni ilyet a tündérek között. Azt mondja, először leülni igazán úgy éjféltájt szokott, amikor megnézi a telefonján a gyerekek aznapi jegyeit meg a tanárok üzeneteit. – De én így szeretem. Ha nem kellene mindig csinálni valamit, abba bele is halnék – […]
Fekete-fehér füstök – családok veszélyben
Mezítláb szaladnak a gyerekek a saras úton, szaladnak folyton, mintha ez a futás felmelegítené a vérüket. November van. Hideg szelek. Egyikük kezében nagy vödör, nagyobb, mint ő maga. Vizet tölt bele az utcai kútnál. Nógrád, Kisterenye, annak is a vége. Ez az egyetlen kút van itt, ebben a két utcában, víz az úgy ötven házban […]
Z, a jövő – Pillanatképek a felnőttlét küszöbéről
Csütörtök este nyolc, Budapest belső kerülete. Lehetnénk máshol, az más képet mutatna, akár egy fordított darabját a valóságnak. De most épp ide világítunk, az ország fővárosának a közepébe. Zsenge és lassú még az este, ez még nem az éjszakai, tétek nélküli lüktetés. Fiatal lányok, fiúk állnak bárok és bezárt üzletek előtt, beszélgetnek, várnak valamire. Egy […]
„Úgy kell alakítani, hogy jó legyen”
Mennyi holmi! Cipők. Az előszobában, a szobában is. Kisebbek, nagyobbak, hatalmasak. Kabátok. Ők a konyhában ülnek az asztal körül. Pókereznek. Négy kamasz. Zalán, Zétény, Csanád, Csepke. Tizenkilenc, tizenhét, tizenöt és tizenkét évesek. Keresem az arcukon az árnyakat, de nincsenek. Nyugodtak, mosolyognak. Játszanak. Juhász Boglárka áll felettük, vállát az ajtófélfának támasztja, sóhajt. Szeretet és fáradtság látszik […]
Mindig legyen mire vágyni!
Csupa játékosság. Játsszunk akkor! Feldobok szavakat, aztán kiderül, melyikük hogyan kapcsolódik hozzájuk. Mennyire ugyanúgy, és mennyire másképpen. Azt mondom, legyen az első: most. Anna: Ó, nem lesz ez így túl pozitív felütés. Mert mi a jó a mostban? Háború van, vírus van, az árak az egekben… Persze kirángatom én magam mindig a szorongásból, de most […]
„Engem is bántottak eleget”
„Tudod mit, Jancsi? Én innen haza se akarok többé menni.” Ezt mondja épp az egyik nagyfiú, és lelkesen csatlakoznak hozzá a többiek is. Tizenkét gyerek, akik ezelőtt még borsodi szülőfalujuk határán kívülre is alig, vagy egyáltalán nem jutottak. Nemhogy nyaralni lettek volna bárhol. De most süt rájuk a nap Velencén, egy táborban, amit Jancsi egyedül […]
Bródy János – „A készülődés öröme van bennem”
Hogy vagy? Ha erre most őszintén akarok válaszolni, akkor nem is vághatna ide jobban a régi vicc: Röviden jól. Kicsit bővebben pedig: Nem jól. Kezdjük a jóval. Nézz az arcomra. Látsz rajta valami különöset? Semmit. Egészen olyan, mint új korában. Pedig, bevallom, kicsit aggódtam, mikor megtudtam, hogy nem is olyan sokkal a hetedik műtéted után […]