Dragomán György
Az én gyerekkoromban Erdélyben egyáltalán nem volt lencse. Nem tudom, miért, édesapám azt mesélte, hogy a kommunisták betiltották, a lencsét is, meg a spárgát is, ennyi elég is volt, hittem neki, ha betiltották, akkor betiltották. Azt is mesélte, a lencse a legfinomabb dolog a világon, aki egyszer is eszik belőle, többé nem felejti, olyan mennyei […]
Dénes a negyvennegyedik születésnapjának reggelén negyed kilencig bírta ki, hogy ne menjen be a dolgozószobába, ne álljon meg az antik íróasztal előtt, ne vegye elő a tetején álló régi rézmozsárból a levélfiók kulcsát. Tudta, mi lesz, az lesz, hogy ki fogja nyitni a fiókot, hiába tervezett csendes, magányos, nyugodt offline születésnapot, mégiscsak elő fogja venni […]
Mint egy gyerek, úgy tudom várni a friss narancsot, és ha eljön a december, és elkezdődik a szezon, akkor folyton-folyvást narancsot veszek és narancsot eszem, és persze nemcsak úgy magára, hanem vadul facsarok, kandírozok, sűrítek, karamellizálok, narancsleves, narancsszörp, narancslekvár, cukrozott narancshéj, narancsos forró csoki, narancsos csokimousse, narancs naranccsal. Legfőbb ideje tehát, hogy írjak egy keveset […]
Ragyog a nap, a vizet nézem, ahogy átmegy a villamos a hídon, nem akarok az öreg barátomra gondolni, persze muszáj rá gondoljak, nem, az már nem a barátom volt, az a kicsi párna alakú fehér csomagocska, az a szép szalaggal átkötött doboz, amit olyan szépen ráhelyeztek a Duna vizére, ott fent a város fölött, még […]
