Nők Lapja
Nők Lapja
5 mélyen elgondolkodtató film, ami a nők elleni erőszak megszüntetésének fontosságára hívja fel a figyelmet
A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapját 1981 óta november 25-én tartják. Az emléknap célja többek között, hogy felhívja a figyelmet a nők ellen világszerte elkövetett erőszakos cselekedetekre. Az ENSZ 1999-ben nyilvánította a dátumot nemzetközi napnak, amelyhez mi most figyelemfelkeltő mozikkal csatlakozunk.
Nők Lapja4 perc
Csináld magad! Lélekmelegítő italok a leghűvösebb napokra
Amint elérkeznek a hideg hónapok, jöhetnek a forró italok! Ez az egyetlen évszak, amikor előszeretettel fogyasztom a melegebbnél melegebb teákat, elkészítem a kényeztetés koronázatlan királyát, a forró csokit, vagy éppen feldobom a hétvégék hangulatát egy saját készítésű illatos forralt borral. Máris elmondom, hogyan. Légrádi Júlia válogatása.
Nők Lapja3 perc
12 csodálatos idézet Fekete István felejthetetlen regényéből, a Tüskevárból
Az egyik legismertebb magyar ifjúsági regény, a Tüskevár sokunk gyerekkorát színesítette meg. Mit nem adnánk, hogy beletekinthessünk az eredeti, tintával írt kéziratba! Nos, a mai napon a Múzeum Antikvárium árverésén pontosan ez az irat kerül elárverezésre. Az eredetileg Matula iskolája címet viselő mű kultúrtörténeti ritkaságnak számít, amelynek 408 oldalas kéziratát a szerző unokaöccse adta át. A hír apropóján felidézzük a nagyszerű regény sorait.
Nők Lapja2 perc
Napi 8 óra a székben: ezek az ülőmunka egészségre káros hatásai
Nagyjából hét és fél éve végzek ülőmunkát, ami a munkába állásom első éveiben még egyáltalán nem okozott gondot. Aztán az egyre hosszabbodó munkanapok és a több éves számítógép előtt töltött idő egészségtelen hatásai elkezdtek megjelenni rajtam. Hát- és nyakfájás, görnyedt testtartás, zsibbadó lábak... De pontosan mit is tesz a szervezetünkkel mindez? Légrádi Júlia írása.
Nők Lapja4 perc
„A gyerekek érzelmi biztonságra vágynak” – Interjú Balatoni Józseffel, azaz Jocó bácsival
Jocó bácsi, a tetkós töritanár ismertsége egyedi stílusának, szókimondóságának köszönhető. A tanulókkal egyenrangú viszonyt alakít ki, az élménypedagógia elemeit alkalmazza, regényeiben pedig a tizenévesek problémáival foglalkozik kendőzetlenül. A celebségről, sajátos pedagógiai módszereiről és az őt ért támadásokról kérdeztük. Páhy Anna interjúja.
Nők Lapja2 perc
Kedvenc soraink Ady Endrétől, amik ma is nagy erővel hatnak ránk
A 20. század egyik legjelentősebb magyar költőjeként írta be magát a történelembe Ady Endre. Munkái az emberi lét szinte minden területére kiterjednek, a szerelemről és szülőföldjéről napvilágot látott versei pedig kifejezetten fontos szerepet töltenek be a magyar költészetben. A nagy hatású művész születésének évfordulóján a szerintünk legnagyszerűbb szerzeményeiből idézünk.
Nők Lapja2 perc
Jó hír a rajongóknak: eddig ismeretlen Szabó Magda kézirat látott napvilágot
Irodalmi szenzációnak számít, hogy egy teljesen új regény kézirata került elő a híres magyar írónő hagyatékából. A Szabó Magda-könyvek szerkesztője véletlenül akadt rá az 1944-es történetre, ami nemcsak egy friss és izgalmas olvasnivaló élményét adja, de a szerző eddig ismert életművét is átírja.
Nők Lapja3 perc
Kultikus tévéműsorok, amik egykor meghatározták a mindennapjainkat
Bizonyára mindannyian őrzünk a szívünkben egy-egy felejthetetlen tévéműsort, ami miatt anno képesek voltunk mindent sutba dobni, és a képernyőre tapadva mozdulatlanul figyelni. Ma, azaz november 21-én a televíziózás világnapján idézzétek fel velünk ezeket a kultikus adásokat!
Nők Lapja4 perc
A főváros különleges miniszobrai, amelyek megszínesítik a sétáinkat
A napokban újabb alkotással bővült Kolodko Mihály szobrászművész kollekciója, amit nagy örömünkre ismét a fővárosban helyezett el. Gyerekkorunk kedvence, a Kockásfülű nyúl immár a Budai Várban, a Budavári Sikló felső állomásáról szemléli a Dunát és a Lánchidat. A kicsi szobor szinte azonnal elnyerte a járókelők, és természetesen a mi tetszésünket is. Ennek apropóján összegyűjtöttük, mely alkotásokat érdemes felkeresni a téli séták során.
Nők Lapja4 perc